Az itthon sorsdöntőnek ígérkező jövő évi országgyűlési választásokhoz közeledve nem meglepő módon már idén felerősödtek a tengerentúlon azok az egyesült államokbeli kormányzati hangok, amelyek abban érdekeltek, hogy saját politikai befolyásuk kiterjesztése érdekében megbuktassák hazánk nemzeti kormányát. S miközben a múlt példái alapján belátható, hogy az ebből fakadó veszély valós, fontos kiemelni, hogy Magyarországnak az amerikai demokrata establishmenten kívül igencsak komoly szövetségesi, támogatói hálózata van.
Ami a belügyeinkbe való beavatkozást illeti, a magyar választópolgárok előtt sajnálatos módon nem ismeretlenek azok a politikai eszközök, amelyek szinte kivétel nélkül az Egyesült Államok demokrata elnökeinek regnálása alatt váltak kézzelfoghatóvá. Példának okáért a 2016 előtti Obama-adminisztráció előszeretettel foglalkozott hazánkkal gyakran olyan mondvacsinált indokok mentén, amelyek alaposabb áttanulmányozása után világossá vált azok politikai indíttatása. Emlékezetes, André Goodfriend amerikai ügyvivő 2014-ben, mindennemű diplomáciai protokollt megszegve, nyíltan részt vett egy ellenzéki utcai demonstráción. Ám szintén a demokraták ciklusához kötődik az „amerikai kitiltási botrány” néven elhíresült dezinformációs művelet is, amelyről később kiderült, hogy a politikai nyomásgyakorláson, valamint a hazai ellenzék helyzetbe hozásán kívül semmilyen olyan politikai természetű ügylet nem állt a háttérben, amely az Orbán-kormány hatáskörébe tartozott volna.
Hogy azóta Magyarország megítélésével kapcsolatban semmi sem változott a demokrata elit fejében, hűen érzékelteti, hogy az idén januárban beiktatott Joe Biden amerikai elnök eltökéltnek látszik abban, hogy a korábban említett Obama-elnökség örökségét tovább építse. Erre engednek következtetni a jelenlegi elnök azon megjegyzései, melyek szerint hazánk miniszterelnökét – aki mögött nemegyszer példátlan társadalmi felhatalmazás sorakozott és sorakozik fel mind a mai napig – egy csoportban emlegette bizonyos kelet-európai „totalitárius” gengszterekkel.
