Az itthon sorsdöntőnek ígérkező jövő évi országgyűlési választásokhoz közeledve nem meglepő módon már idén felerősödtek a tengerentúlon azok az egyesült államokbeli kormányzati hangok, amelyek abban érdekeltek, hogy saját politikai befolyásuk kiterjesztése érdekében megbuktassák hazánk nemzeti kormányát. S miközben a múlt példái alapján belátható, hogy az ebből fakadó veszély valós, fontos kiemelni, hogy Magyarországnak az amerikai demokrata establishmenten kívül igencsak komoly szövetségesi, támogatói hálózata van.
Ami a belügyeinkbe való beavatkozást illeti, a magyar választópolgárok előtt sajnálatos módon nem ismeretlenek azok a politikai eszközök, amelyek szinte kivétel nélkül az Egyesült Államok demokrata elnökeinek regnálása alatt váltak kézzelfoghatóvá. Példának okáért a 2016 előtti Obama-adminisztráció előszeretettel foglalkozott hazánkkal gyakran olyan mondvacsinált indokok mentén, amelyek alaposabb áttanulmányozása után világossá vált azok politikai indíttatása. Emlékezetes, André Goodfriend amerikai ügyvivő 2014-ben, mindennemű diplomáciai protokollt megszegve, nyíltan részt vett egy ellenzéki utcai demonstráción. Ám szintén a demokraták ciklusához kötődik az „amerikai kitiltási botrány” néven elhíresült dezinformációs művelet is, amelyről később kiderült, hogy a politikai nyomásgyakorláson, valamint a hazai ellenzék helyzetbe hozásán kívül semmilyen olyan politikai természetű ügylet nem állt a háttérben, amely az Orbán-kormány hatáskörébe tartozott volna.
Hogy azóta Magyarország megítélésével kapcsolatban semmi sem változott a demokrata elit fejében, hűen érzékelteti, hogy az idén januárban beiktatott Joe Biden amerikai elnök eltökéltnek látszik abban, hogy a korábban említett Obama-elnökség örökségét tovább építse. Erre engednek következtetni a jelenlegi elnök azon megjegyzései, melyek szerint hazánk miniszterelnökét – aki mögött nemegyszer példátlan társadalmi felhatalmazás sorakozott és sorakozik fel mind a mai napig – egy csoportban emlegette bizonyos kelet-európai „totalitárius” gengszterekkel.
Mi több, a Biden-adminisztrációban szolgáló Antony Blinken amerikai külügyminiszter még ennél is tovább ment, amikor egy korábbi nyilatkozatában már Magyarország jogállamisággal és sajtószabadsággal kapcsolatos kritikáját fejtette ki. Mint többek között mondta, „[Magyarországgal kapcsolatban] világossá tesszük az aggodalmainkat és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények állapotáról és a sajtószabadságról van szó”, majd egyenes párhuzamot vont a Szovjetunió időszakának sajtóhelyzete és a jelenlegi magyar sajtó állapota között. Mindezek fényében kevéssé meglepő, hogy az itthon is újraindított, kifejezetten ellenzéki hangvételű Szabad Európa Rádió egyik legnagyobb pénzügyi támogatója éppen a Blinken külügyminiszter által vezetett State Department.
Ugyanakkor a jelenlegi demokrata kurzus beavatkozási kísérleteit valamelyest kompenzálni tudja az az évek alatt kiépült józanész-alapú, pragmatikus szövetségesi rendszer, amelyet elsősorban Orbán Viktor és a korábbi amerikai elnök, Donald Trump kifejezetten baráti viszonyának köszönhetünk. Nem titok, hogy a magyar kormányfő, valamint az Egyesült Államok 45. elnökének kapcsolata nem pusztán a személyes szimpátia, hanem az olyan közös víziók tekintetében szilárdult meg, mint az illegális bevándorlás elutasítása, a keresztény értékek és az üldözött keresztények védelme, valamint a családok támogatása, amely elsősorban a gyermekvállalást és a lakhatást igyekszik megkönnyíteni.
S mint láthattuk, e közös értékrendbeli egyezőségek kiállták az idő próbáját, elég csak megtekinteni Trump elnök szívélyes levelét, amelyet a magyar kormányfőnek írt nemrég, „Isten áldjon téged és továbbra is Magyarországot” felütéssel. S dacára annak, hogy Trump nem tudott a tavaly novemberben a véleményes körülmények között megrendezett elnökválasztáson újrázni, a mögötte erkölcsi alapon álló amerikai támogatói nemcsak mellette, hanem azok mellett is kitartottak, akik politikai harcostársakként világszerte hasonló meggyőződéssel küzdenek. David Cornstein, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete például egy interjúban így fogalmazta meg a kormányfőnkkel ápolt szoros kapcsolatának alapjait: „[Orbán] volt az első európai politikus, aki hangosan kimondta, hogy a gyökeresen eltérő háttérrel rendelkező emberek bevándorlása nemkívánatos dolog. Orbánnak igaza volt. […] a miniszterelnök a nemzet hosszú távú érdekeit szem előtt tartva, az észszerűség mentén határozza meg politikája körvonalait.”
Így keveseket lepett meg az, amikor hazánk példátlan figyelmet élvezett az elmúlt hetekben-hónapokban amerikai konzervatív körökben, miután olyan vezéregyéniségek fordultak meg Magyarországon, mint az Egyesült Államok korábbi alelnöke, Mike Pence, aki nemcsak a családvédelmet, hanem az üldözött keresztények sorsát viseli a szívén, vagy Tucker Carlson, a Fox News ikonikus műsorvezetője, aki az amerikai jobboldal egyik legbefolyásosabb médiaszemélyiségeként kifejezetten hazánkról és Orbán Viktorról akart forgatni annak érdekében, hogy plasztikussá tegye nézőinek, valójában mit is jelent az „orbáni út”, amelyet mára Európa legstabilabb kormányának a zálogaként emlegetnek.
Mindezek fényében jól látható, hogy a tengerentúlról hallható, politikailag motivált demokrata és fehér háza i kritikák ellenére mind Magyarország, mind pedig Orbán Viktor is erős, és a politikai térben kipróbált amerikai szövetségesi rendszerrel rendelkezik, amely a jövő évi országgyűlési választások fontossága miatt akár komoly fegyvertényként is hathat azok ellen, akik kívülről szeretnének beleavatkozni a magyar választókat megillető döntésekbe.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Borítókép: Mike Pence volt amerikai alelnök a Budapesti Demográfiai Csúcson. Fotó: Mirkó István
