A 2022-es választáshoz közeledve mindnyájan döntés előtt állunk. Öntudatos állampolgárként a döntés meghozatala előtt többféle szempont mentén formálhatunk véleményt. Vajon az én életemben hozott-e érdemi változást a mögöttünk hagyott időszak kormányzati munkája? Vajon a szűk környezetemben, rokonaim, lakótársaim, kerületem életében történt-e változás? Vajon az ország életében történt-e változás? Ha ezt a kérdést feltesszük magunkban, akkor általában többféle választ adhatunk erre: nem történt semmi változás, csak negatív változás történt, csak pozitív változás történt. Majd pedig jönnek a lényegesen bonyolultabb felvetések: az én életemben több dolog rosszul alakult, de az országban a helyzet sokat javult, az én életem nagyon jól alakult, de sajnos ez sokakról nem mondható el. Még ennél is bonyolultabb értékelések is lehetnek, amikor már szűkebb és tágabb környezetemről készítek egy széleskörű összegzést. 

Mára egyetlen csomópontba kezdenek tömörülni a vélemények 2022 körül: maradjon-e vagy menjen-e a kormány. Ezen csomópont mentén rendeződtek el a politikai pártok és erőcsoportok is. Joggal jegyezhető meg ennél a pontnál: de hát ez minden parlamenti választás előtt így volt! Így is volt, meg nem is volt így. 2014-ben a kormány maradása mellett arról is dönthettünk, hogy milyen irányokba is haladjunk, ha a kormányt leváltjuk. Az egyik irányt a baloldal határozta volna meg győzelme esetén, míg a másikat a radikális jobboldal. 2018-ban pedig még több irányzatból választhattak azok, akik változást szerettek volna a kormányrúdnál.

A szemünk előtt ér véget egy korszak Magyarországon! Joggal állapíthatjuk meg, hogy a korábbi politikai korszak véget ért. Két alternatíva maradt számunkra. Nincs sok választási lehetőség. Lehet, sokan egy olyan Magyarországot szeretnének, ahol az ökopolitikai értékek érvényesülnek jobban, egyesek több baloldaliságot szeretnének, mások pedig lehet, sokkal több jobboldaliságot. 2021. október végére azonban szervezetileg és ideológiailag is csak két út marad. Marad vagy megy a kormány! Ahogyan korábban rámutattam, egy öntudatos polgár pont attól lesz a társadalom értékképző ereje, hogy bizonyos időközönként képes strukturáltan végigtekinteni azon, mi is zajlik körülötte. 

Csomópont és változás. Ha ezen prizmán át tekintünk a valóságra, akkor homályos kép tárul elénk. A kormánypártok egységesek, világos üzenettel bírnak, és a tizenkét év kormányzati teljesítményét mindenki megítélheti. A felszínen azt mutatják a baloldali pártok, hogy ők is is egységesek. tizenegy év után sikerült egyetlen listavezető mögé felsorakozniuk. Ha felületesen tekintenénk a világra, akkor most be is fejezhetnénk vizsgálódásunkat.

Nézzük azonban a tényeket: van egy valós párttámogatás nélküli listavezetője a baloldalnak. Egyelőre van hat, jogilag is létező párt a baloldali szövetségben. Ez a hat párt az élet szinte minden területén sok esetben teljesen mást képvisel, mint amit most mond. Ráadásul megkérdezték a baloldali választókat, hogy mit is szeretnének, de a kétfordulós voksolás első körében teljesen mást akartak, mint a második körben. Ember legyen a talpán, aki ebben a helyzetben eligazodik, tehát érdemes a valóság szűrőjén is megvizsgálni, milyen konzekvenciákkal is járhat, ha a korábban bemutatott konstrukció hatalomba emelése mellett döntünk.

A sokpárti kormányzás a legújabb politológiai és médiabeli vélemények szerint a leghatékonyabb hatalomgyakorláshoz vezet. Állítják, egyik fél sem tud túlhatalomra szert tenni, valamint kölcsönösen tudják ellenőrizni egymást a pártok az esetleges gazdasági és politikai túlkapásokkal szemben. Magyarországon Pécsett, Tatabányán, Szolnokon és Szekszárdon a 2019-ben még egységesnek tűnő sokpárti konstrukciók szétestek. Mindennek a levét pedig az érintett települések lakói kénytelenek meginni. Budapesten, bár a sokpárti hatalmi rendszer nem esett széjjel, Karácsony Gergely teljesítményéről maguk a baloldali választók mondták el a véleményüket azzal, hogy az előválasztás első körében 63 százalékuk más jelöltet részesített előnyben.

De nézzünk szét egy kicsit a világban is!

Északi szomszédunkban, Szlovákiában 2016-óta sokpárti kormányzást látunk. Egy eredményt érdemes csak kiemelni: míg öt évvel ezelőtt az élet rengeteg területén Szlovákia Magyarország előtt járt, addigra mostanra ez pont fordítva van. Keleti szomszédunkban, Romániában az elmúlt tizenegy évben több mint ez tucat miniszterelnök váltotta egymást, miközben a koalíciós konstellációkat a legrátermettebb politikai elemzők sem tudják már követni. És igen, érdemes Lengyelországra is tekinteni, ahol bár egy nagyon erős kormánypárt kötött megállapodást kisebb pártokkal, de ezek szereplők is nagyon komoly fejtörést tudtak és tudnak okozni a lengyel kormányfőnek.

A korábban magabiztos állításom alapos vizsgálata után jogos az elbizonytalanodás. Kívülről, és egyben távolról szemlélve valóban úgy tűnt, hogy egy korszak lezárult itthon, de az alaposabb szemrevételezés után csak fazonigazítást és marketinget látunk. Az egyik politikai szereplő arra kér felhatalmazást, hogy folytathassa a tevékenységét. A másik politikai szereplő pedig arra kér felhatalmazást, hogy ő menedzselhesse az ország ügyeit 2022 tavasza után. 

Valójában azonban az egy politikai szereplő a listavezetőjével együtt legalább hét politikai akaratot jelent. Hét külön akaratnak kellene azt bebizonyítania, hogy nemcsak, hogy ugyanúgy, hanem bizonyos területeken jobban is végezné a munkáját, mint a mostani, egységes politikai szisztéma. Mint láttuk, nem sötétben tapogatózunk, hanem igenis világosan látszik, mire lehet számítani hét különböző akarattól, és mire egy stabil politikai szerkezettől. A döntés a mi kezünkben van! 

A szerző választókerületi elnök (Fidesz), Budapest, 4. választókerület

Borítókép: Mirkó István