Ami 2006 őszén Budapesten történt, az tizenöt év távlatából nézve lényegében már történelem, de amit az akkori események üzennek, az figyelmeztetés a jelen és a jövő generációjának. Mindannyiunknak. Nagy szerencse, hogy még sok olyan egykori bántalmazott él, aki el tudja mondani az igazságot. Az igazságot, amit tudni kell mindenkinek, kiváltképp azoknak, akik azóta cseperedtek fel, mert sokan vannak, akik tizenöt éve folyamatosan próbálják rózsaszínre festeni a koromfeketét.
A 15. évforduló kapcsán több olyan sértettel találkoztam az elmúlt hetekben, akivel nagyon durván elbántak a rendőrök a Gyurcsány-éra legsötétebb heteiben.
S a visszaemlékezésekből kiderül az is, hogy sok esetben olyanokat aláztak meg és vertek félholtra, akiknek semmi közük nem volt a tüntetésekhez, csak, ahogy mondani szokás, rosszkor voltak rossz helyen.
Macsotai Gergely, egy akkor húszéves fiatalember például 2006. szeptember 19-én éjszaka, hazafelé sietve, egy kihalt utcában botlott rendőrkordonba. Nem kérdezték, honnan jött, nem vizsgálták át, hogy van-e nála bármiféle támadóeszköz, hanem nekiestek és összevissza verték, rugdosták. Két bordája megrepedt, a veséje összezúzódott, de szerencsére idővel kiheverte a fizikai sérüléseket. A lelki megpróbáltatásokon azonban talán soha nem fogja túltenni magát. A bántalmazása után sokáig rémálmok gyötörték, és az ellene indult eljárások miatt hosszú ideig attól rettegett, hogy ártatlanul börtönbe kerül. Több betegség is kialakult nála, akad, amelyiktől még most is szenved. Macsotai Gergely beszámolt arról is, hogy a kórházban találkozott olyan fiatallal is, akire akkor ugrottak rá a rendőrök, amikor kilépett a lépcsőházból. Vagyis a tüntetéseken nem is vehetett részt.
Brutális támadás érte a békéscsabai Kis Lászlót is, akinek 2006. október 23-án a munkája miatt kellett visszautaznia a fővárosba. A férfi az összecsapásokat elkerülve akart eljutni a óbudai albérletébe, de a Dob utcánál úgy fejbe lőtték az egyenruhások, hogy megsemmisült a beszédközpontja, újra kellett tanulnia beszélni, és a számokat is elfelejtette. Ahogy ő fogalmazott: „a számokat is kilőtték belőle”. Ráadásul az orvosok szerint körülbelül tíz perc választotta el a haláltól. Ha ugyanis ennyivel később találják meg a mentők, akkor talán már nem tudták volna megmenteni az életét. Kis László felépülése is hosszú hónapokig tartott, és mivel a sérülése miatt a tanári pályáját fel kellett adnia, új életet kellett kezdenie. Ő is, mint annyi sorstársa, ártatlanul szenvedett.
A 2006-os terror áldozatainak sorából Vass Péter „emelkedik ki” talán a leginkább; a férfi esete lényegében az akkori durva rendőri túlkapások jelképe lett.
Őt ugyanis annak ellenére bántalmazták embertelen módon az egyenruhások, hogy kisgyermek kora óta vak.
S úgy ütlegelték tonfával vagy gumibottal, hogy a megtámadásakor egy sörözőben tartózkodott, és a fehér botját akkor is a kezében tartotta. Kirángatták az utcára, ahol tovább bántalmazták, majd gyakorlatilag céltáblának használták: tizenegy gumilövedékkel találták el nagyon közelről. Két golyó a nyakába fúródott, az élete egy centiméteren múlt. Ha ugyanis a golyó kicsit jobbra vagy balra érkezik, akkor Vass Péter meghal vagy lebénul. Így viszont a vak férfi szerencsére túlélte a támadást, felépült a sérüléseiből, de az élete, az egyetemi pályafutása derékba tört.
Macsotai Gergely, Kis László és Vass Péter csak három ember azon százak közül, akiket 2006 őszén ártatlanul bántalmaztak a rendőrök. Mindannyiukra igaz, hogy tizenöt éve elképesztő szörnyűségeken mentek keresztül, és az is közös bennük, hogy nem értik: az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mit keres még a közéletben. Ezt a kérdést több millióan feltehetjük magunknak, de abban bízhatunk, hogy ha 2022-ben zsinórban negyedszer is polgári kormány kerül az ország élére, akkor Gyurcsány Ferenc végleg oda süllyed, ahová való. A mélybe.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
