Mint ahogy a rasszizmus elleni küzdelem is fokozódik feszt, akár az osztályharc annak idején. Kissé szelektíven ugyan, mert például ha az európai tolerancia fővárosában, Berlinben egy futballmeccsen karlendítéssel köszöntik az egybegyűltek az izraeli ellenfelet, az smafu, mert bizonyára csak kinyújtóztatták elgémberedett karjukat, de ha prágai kisgyerekek fütyülnek a lelátón, ahová felnőtteket már eleve be sem engedtek, az tömény rasszizmus, ami ott és más, elmaradott kelet-európai országokban (ahol ráadásul tömegével élnek olyan igénytelen kamionosok, akik miatt az angoloknak most a hadsereg fuvarozza a benzint) a hétköznapok szerves és elidegeníthetetlen része.

És tényleg. Az UEFA kegyes döntésének köszönhetően a Sparta Praha és a skót Rangers meccsén tizenegyezer, tizennégy év alatti gyerek buzdította a hazaiakat, és nem átallottak fütyülni is, ha skót játékosokhoz, köztük a színes bőrű Glen Kamarához került a laszti. Akadtak közöttük hatévesek is, azok különösen veszélyesnek tűntek. Addig is, amíg valamilyen módszerrel ártalmatlanná nem teszik őket, a magam részéről csatlakoznék Park Ji-sunghoz, a Manchester United egykori labdarúgójához, aki a napokban arra kérte a szurkolókat, hogy amennyiben lehetséges, ne énekeljenek a lelátón kutyahúsevős dalokat a koreai játékosokról, mert az önfeledt nótázásnak van egy kis rasszista mellékíze.

Borítókép: Laurel Hubbard Fotó: EPA/Michael Reynolds