A nyolcvanas évek vége felé több folyóiratban tanulmányok jelentek meg arról, hogy a szocializmus lényegében az infrastruktúra felélésével – vagyis a karbantartások, felújítások elmaradásával – fizeti meg a túlélés árát. Érthető: a fosztogatás mellett nem maradt energia – és nem volt ideo­lógia – új, osztogatható források teremtésére. Ezt ismerték fel a Szovjetunió nagyokosai, utánuk az MSZMP vezetői, a KISZ KB prominensei, s egyben nagy ötletük támadt: a homlokzat átfestésével dimenziókkal fokozhatják a fosztogatást. Elnevezték rendszerváltásnak.

Először elosztogatták a lerobbant lakásvagyont – nesztek, újítsátok fel ti –, majd kifosztották a nemzeti vagyont. 1989-ben a teljes nemzeti vagyon mintegy 90 százaléka állami vagyonnak minősült, s röpke tíz esztendővel később a vagyon 90 százaléka már magánkézben volt. De nem az egykor kitelepített polgárok, gyárosok, étterem-tulajdonosok kezében. Polgárság akkor már (és még) nem is létezett. Aztán rátettek még egy nagy lapáttal: amit addig nem tudtak lerabolni, azt tönkretették, majd olcsón eladták külföldieknek. Egész iparágakat gyilkoltak le. Véleményem szerint törvényt kellene alkotni arra, hogy a kritikus infrastruktúra – nemzeti repülőtér, áram-, gáz-, víz- és egyéb szolgáltató vállalatok – külföldi tulajdonba adása súlyosan büntethető hazaárulás legyen! Mert ez ráadásul nem pusztán anyagi kérdés, de egyben nagyon komoly nemzetstratégiai, nemzetbiztonsági, sőt hadászati kérdés is.

Más érdemlegeset nem tettek. Ahogy a hetvenes-nyolcvanas években, úgy a kilencvenes években sem építettek, nem változtattak egyetlen nagy társadalmi elosztórendszeren sem. Csak kicsit átfestették az 1949-es keltezésű alkotmányt… 1998–2002 között kidugta fejét valami kis csíra, de azt hamar eltaposták. A rendszer valójában 2010-ig semmit sem változott. Olyannyira nem, hogy még az akkor meggazdagodott, de azóta is rejtőzködő MSZMP- és KISZ-milliárdosok is itt maradtak velünk.

Pozícióban maradtak a régi jó elvtársak is. A hálózat. Innen érthető, hogy amióta megkezdődött az ő nagy rendszereik átalakítása, azóta fuldokolnak a dühtől. Bármit is tesz vagy nem tesz az Orbán-kormány, egyvalamiben mindig biztosak lehetünk: ők őrjöngeni fognak. Meg az ellenkezőjéért is. Egyetlen társuk van, aki élvezi, hogy a háttérhatalom az előtérbe tolja, ez pedig nem más, mint Gyurcsány Ferenc, az osztogatás-fosztogatás nagymestere.

A választási harc durvulásával mindezzel tisztában kell lenni. Most sem, egyik kényszerkoalíciós partner sem képes másként gondolkodni, csakis az osztogatás-fosztogatás ördögi körében. Az ország, a nemzet helyzetéről, jövőjéről, hazai és nemzetközi lehetőségeiről fogalmuk sincs, illetve amiről azt állítják, hogy van, az is inkább hazugság (lásd A dobrevi hazugsággyűjtemény című cikkemet: Magyar Nemzet, 2020. dec. 17.). Messziről jött, egyre mocskosabb szájú tanítványuk is csupán a rezsiköltségek növelésében látja a fényes jövőt…

Ne higgyük azt sem, hogy csak az anyagi javainkat akarnák megkaparintani. A „népköztársaság” mindig is többet akart: a nyelvünket, értelmünket is állandóan fosztogatják. Újabban elkezdték liberálisnak nevezni magukat – de hát a véleménydiktatúra épp az ellentéte a liberalizmusnak! Demokratikusnak nevezik magukat, s közben börtönnel, lámpa­vassal, kifosztással fenyegetőznek, nem is akárhol, egyenesen az Országházban!

Legyünk reálisak: minden kormány osztogat, hiszen mi adjuk rá a pénzt. Nem is ez a kérdés. Hanem az, hogy megszorításokból, adóemelésekből, IMF-hitelből, azaz a puszta fosztogatásból osztogatnak-e, vagy éppen ellenkezőleg: az adócsökkentés, a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a vidékfejlesztés forrása a gyarapodás. Magyarország oly sok elveszett évtized után újra épül, gyarapodik. Sajnos sokan nem hiszik ezt. Nekik javaslom, hogy az ezernyi példa közül legalább egynek járjanak alaposabban utána: a csodálatos Hauszmann-programnak. Bizton mondhatom, megérinti őket a múlt és a félteni való jövő.

A szerző nyugalmazott EU-szakértő

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Havran Zoltán)