Ez majd eldől, mindenesetre a disztópiák úgy válnak valósággá, hogy szinte észre sem vesszük őket. Beépülnek a mindennapjainkba, mi meg csak nézelődünk, hogy mi van már megint. Magam például sokáig úgy gondoltam, hogy akkor leszek majd visszavonhatatlanul régi, öreg és boomer, amikor elolvasom a médiában az első olyan mondatot, amiből egy árva büdös szót sem értek. Ijedtségem érthető hát, mert a napokban megtörtént. Íme. „A squid token a Squid Game projekt – egy kriptoplay-to-earn platform – exkluzív érméjeként indult.” Első riadalmamban és a holtig való tanulás őszinte híveként felületesen utánanéztem a dolognak, de miközben olyan csodákra is rábukkantam, mint mondjuk a dogecoin vagy a shiba inu, ezen a ponton úgy döntöttem, hogy lesz…rom az egészet és kimegyek a teliholdat nézegetni. Mert hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez, de tényleg. Nem érdekel a Squid Game című sorozat a Netflixen, a K-pop bármelyik szerzeményének pár másodperces hallgatása olyan hatással van a szervezetemre, mintha ledobtak volna egy Justin Bieber-koncertre, ha ez most a popkultúra, akkor köszönöm, de nem kérek belőle, Dél-Koreából engem az Élősködők érdekel és a Tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz.

Ugyanakkor a Squid Game-mel kapcsolatban nemcsak az a baj, hogy többszörös utánlövés és totál öncélú vérzivatar, hanem hogy a hatására és a közvetítő közeg hatására világszerte kamaszok tucatjai verik agyon egymást vagy esetleg az éppen arra járókat vasrudakkal, miközben az úgynevezett sportszergyártók milliárdokat kaszálnak borzalmas zöld mackónadrágok forgalomba hozatalával.

Borítókép: Részlet a Squid Game előzeteséből (Fotó: YouTube/Képernyőfotó)