Mintha a világ csak néhány hangra várna, ahogyan azt a költő mondta, vagy legalábbis nem lenne holnap, olyan tempóban sűrűsödik a hülyeség, hogy nem kell ide kóborló aszteroida, berobbanunk magunktól is. A világjárvány kísérő jelenségei az oktatástól az inflációig egyre aggasztóbbak, a szellemi állapot tömeges leépülése még inkább.

Nézzük például az oltással kapcsolatos legfrissebb teóriák egy részét, amelyek olyan sebességgel terjednek az úgynevezett közösségi oldalaknak köszönhetően, hogy komoly emberek kénytelenek egy komplett teknősbékacsalád végtelen és összesített türelmével hozzászólni olyan témákhoz, amik békeidőben legfeljebb a Monty Python szkeccseiben fordulhattak volna elő. Az egyik ilyen parádés elképzelés szerint, hogy amennyiben az oltás helyére a vakcina beadását követő tíz-tizenkét órán belül egy félbevágott krumplit helyez el a páciens, és azt rajta is hagyja tizenöt-húsz percig, az egyszerűen kiszívja a szervezetéből a hatóanyagot és megvalósul az a csodálatos állapot, amelyben az illető kint is van, meg bent is. Azaz, jól átverte a világot, élvezheti az oltottak előjogait, de közben egy pillanatra sem kell feladnia a privát elmebaját. Szerintem érdemes azért hagymaszeletekkel és paradicsommal is próbálkozni (konzerv nem jó), de még hatásosabb, ha szuvidált pacalcsíkokat helyezünk a hónunk alá, karjainkat szorosan a törzsünkhöz zárjuk és megkérjük egy családtagunkat vagy ismerősünket, hogy tekerjenek körbe minket szigetelőszalaggal, majd néhány gumipókkal, végezetül fújjanak be WD40-nel és helyezzenek el egy hűtőszekrényben. Az eredmény garantált.

Viszont és egyben ugyanakkor az emberiség új korszakának hajnalán szintet lépett az a felismerés, hogy tulajdonképpen mit is szeretnének az oltással belénk juttatni valakik. A csipnek leáldozott, megjöttek a féregpeték. Hogy ezt aztán tényleg és végképp kik és miért, arra egyelőre nincs válasz, de szemernyi kétségem sincs, hogy hamarosan meglesz. A magam részéről az ufókra szavazok, akik táplálékot készítenének a Föld jelenlegi uraiból, de még dolgozom a részleteken, mint Elon Musk a népek Marsra juttatásának magasztos tervén, de őt és híveit momentán lefoglalja az a szörnyű probléma, hogy a Tesla-hívők nem elhanyagolható része egy ideig képtelen volt bekászálódni a saját autójába, mert bedöglött az ehhez a bonyolult művelethez elengedhetetlenül szükséges app. Igaz, a boldogsághoz elegendő lett volna egy kulcs használata is, de a legnagyobb ar­cúak ilyesmit már nem hordanak magukkal. Egy vérbeli technomán nem bajmolódik már holmi kulcsokkal, ő a huszonegyedik század igazi hőse, bár eközben fel sem merül benne, hogy amennyiben a már megszokott heti hisztik után tényleg beüt a krach, ő megy először a levesbe az összes okos cuccával együtt. Persze könnyen lehetséges, hogy csak végtelen elmaradottságomban gondolom így, és gazdagék a Marsról röhögnek rajtam, mert a viskómban csak félig leszek képes átsütni a hazacipelt nyulat, és turistautakat szerveznek, hogy megtekinthessék a vacakolásomat.

Ez majd eldől, mindenesetre a disztópiák úgy válnak valósággá, hogy szinte észre sem vesszük őket. Beépülnek a mindennapjainkba, mi meg csak nézelődünk, hogy mi van már megint. Magam például sokáig úgy gondoltam, hogy akkor leszek majd visszavonhatatlanul régi, öreg és boomer, amikor elolvasom a médiában az első olyan mondatot, amiből egy árva büdös szót sem értek. Ijedtségem érthető hát, mert a napokban megtörtént. Íme. „A squid token a Squid Game projekt – egy kriptoplay-to-earn platform – exkluzív érméjeként indult.” Első riadalmamban és a holtig való tanulás őszinte híveként felületesen utánanéztem a dolognak, de miközben olyan csodákra is rábukkantam, mint mondjuk a dogecoin vagy a shiba inu, ezen a ponton úgy döntöttem, hogy lesz…rom az egészet és kimegyek a teliholdat nézegetni. Mert hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez, de tényleg. Nem érdekel a Squid Game című sorozat a Netflixen, a K-pop bármelyik szerzeményének pár másodperces hallgatása olyan hatással van a szervezetemre, mintha ledobtak volna egy Justin Bieber-koncertre, ha ez most a popkultúra, akkor köszönöm, de nem kérek belőle, Dél-Koreából engem az Élősködők érdekel és a Tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz.

Ugyanakkor a Squid Game-mel kapcsolatban nemcsak az a baj, hogy többszörös utánlövés és totál öncélú vérzivatar, hanem hogy a hatására és a közvetítő közeg hatására világszerte kamaszok tucatjai verik agyon egymást vagy esetleg az éppen arra járókat vasrudakkal, miközben az úgynevezett sportszergyártók milliárdokat kaszálnak borzalmas zöld mackónadrágok forgalomba hozatalával.

Borítókép: Részlet a Squid Game előzeteséből (Fotó: YouTube/Képernyőfotó)