Nincs könnyű helyzetben Márki-Zay Péter. Úton-útfélen hangoztatja jobboldaliságát, konzervativizmusát és az ezzel természetesnek tűnő módon együtt járó nemzeti elkötelezettségét, önmaga árnyékán átlépni azonban neki sem sikerül. Számos kérdésben tátong ordító mélység MZP önmeghatározása és a politikai szerepvállalása között. Miképpen lehet valaki hívő keresztény és egyben az egyház- és vallásellenes baloldal jelöltje? Miképpen lehet valaki a korrupcióellenes harc bajnoka, miközben olyan pártok és politikusok tartják őt a markukban, akiknek a neve szétválaszthatatlanul összeforrott a korrupcióval, a költségvetési csalással, a nemzeti vagyon elherdálásával? Miképpen harcolhat valaki úgy a jogállamiságért és demokráciáért, hogy közben olyanokkal szövetkezik, akik amikor hatalmon voltak, szemeket lövettek ki és embereket verettek, aláztattak meg a nyílt utcán egy nemzeti ünnepen? Miképpen lehet valaki nemzeti elkötelezettségű, miközben éppen a nemzeteket felszámolni igyekvő globalista erők szolgálatában áll és olyanokkal szövetkezik, akik már bizonyíthatóan fordítottak szembe magyart magyarral vagy kampányoltak nyíltan határon túli román vagy szlovák párt mellett a magyar szervezettel szemben?
MZP úgy akar jobboldalinak, konzervatívnak, tisztakezűnek és nemzetinek látszani, hogy minden politikai mozgása ez ellen szól. Megbízóinak és tanácsadó csapatának főhet a feje, hogy miként hajtsák végre a mindeddig a legsokoldalúbb alkimistákat is megoldhatatlan feladat elé állító „fából vaskarika” transzformációt.
Meglehetősen izzadságszagú az igyekezet arra nézve is, hogy a Márki-Zayt támogató szervezetek körébe külhoni magyart is fel tudjanak sorakoztatni. Végül eljutottak a Székelyek Világszövetsége nevű fantomszervezethez, amelynek a tevékenységét még a székelyek sem ismerik. Legfeljebb annyit tudnak róla, hogy vigyázni kell velük, mert ez valami gyanús, egyébként is a messzi Amerikában megszervezett, magyar érdekek ellen dolgozó társaság. Az pedig, hogy a külhoni magyar polgármesterek ódzkodnak, húzódoznak fogadni az anyaország baloldalának az újdonsült messiását, az MZP szerint természetesen megint a Fidesz és személyesen Orbán Viktor ármánykodása, aki szerinte mindent és mindenkit sakkban tart, zsarol és megfélemlít. Logikája szerint az még véletlenül sem képzelhető el, hogy ezeknek a sokat megélt és sokat látott határon túli magyar politikusoknak megvan a saját magukhoz való józan eszük és szabadon döntenek úgy, hogy nem kívánják fogadni az őket megtagadó Gyurcsány Ferenc zsoldjába szegődött hódmezővásárhelyi polgármestert. Mert miről is beszélgethetnének egymással? Az olyan típusú magyarázkodásra, hogy „én akkor nem is itthon, hanem Torontóban éltem” nem kíváncsiak, mert ez semmire nem magyarázat, legfeljebb arra, hogy MZP-t a határon túli magyarok sorsa nem, hanem csak a szavazata érdekli. Az értelmes párbeszédhez hiányzik a kölcsönös bizalom, a külhoni polgármesterek pedig tudják, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesterben nem bízhatnak, mert ebben a kérdésben sem a maga ura. Arra pedig reálisan nem számíthatnak, hogy Sancho Panza éppen egy ilyen kritikus pillanatban (párt nélkül) térne meg és határolódna el Don Quijotétól, térne át a jó és nemzeti célok követésére.