Jelen történetünk színhelye az óceán túlpartján elterülő, kecsegtető ábrándokkal hívogató Amerika. Történt ugyanis, hogy az Amerikában őshonos Black Lives Matter mozgalom képviselői előrukkoltak azzal az ötlettel, hogy a szervezetük támogatói legyenek szívesek bojkottálni a „fehér üzleteket” a karácsonyi ünnepek alatt, ezzel is támogatván a fekete közösséget.

Na most az első kérdés, ami felmerült bennem az ötlet hallatán, így szól: mi a fészkes fene az a „fehér üzlet”? Vajon az üzlet tulajdonosainak kell-e eme hamvas bőrszínnel rendelkezniük a diszkrimináció érdekében, vagy elég, ha csak az alkalmazottak többsége teszi? És mi történik olyankor, ha az üzlet tulajdonosa történetesen fehér, de több fekete polgár is áll az alkalmazásában?

Azt hiszem, hogy nem árulok el nagy titkot; ha a céget birtokló személynek nincs pénze, akkor az alkalmazottainak sincs. Ha a fehér tulajdonostól megvonjuk az egyetlen bevételi forrását, képtelen lesz kifizetni az esetlegesen fekete alkalmazottat is. Egyébként mi van abban az esetben, ha a cég tulajdonosi lapján egy házaspár neve szerepel, amelynek az egyik tagja fekete, a másik pedig, igen, fehér? Ezen kivitelezhetetlen logikai bukfenceket tartalmazó példákat még napestig lehetne sorolni, a kérdés minden esetben adott: hogyan teljesítsük a felhívást?

Be kell vallanom, engem rettenetesen felháborít ez az ötlet, sőt, igazából talán nem is az idea maga, hanem az azt övező hatalmas néma csend. Miért nem hallom a hangját a jogvédőknek, a különböző emberi jogi szervezetek önkéntes ügyvédeinek, az Instagramon jóemberkedő gazdag nyugati színésznőknek, a rasszizmus és diszkrimináció ellen küzdő Social Justice Warrioroknak, amikor egyesek deklaráltan listáznának üzleteket pusztán a tulajdonos bőrszíne alapján? El tudjuk képzelni, hogy mi történne itt, ha a fehérek álltak volna elő hasonló ötlettel?

Hiszen azt leszámítva, hogy a felvetés nevetséges, érthetetlen és kivitelezhetetlen, mondjuk ki nyíltan – rasszista is.

A hírhedt tüntetésekről készült videófelvételeken két dolog igazán szembetűnő, legalábbis számomra: az egyik az, hogy alig vannak résztvevők, akik kifejezni óhajtanák egyetértésüket ebben az oly kardinális jelentőséggel bíró ügyben, a másik pedig az, hogy a kevéske résztvevő jelentős része maga is a gyűlölt bőrszínnel rendelkezik.

Bizony, a nyugati társadalmak egyes polgáraiban gyökeret vert az a gondolat, miszerint vezekelni kénytelen az ősei által elkövetett rémtettekért, pusztán azért, mert fehérnek született. Álljunk meg egy pillanatra, és időzzünk el ennél a gondolatnál, mert ennél őszintétlenebb és képmutatóbb elmeszülemény kevés hagyhatja el a fehér ember ajkát.

Hogy miért mondom ezt? Mert szilárd meggyőződésem, hogy a társadalmi igazságtalanságokat gyökerestül irtani kívánó kiváltságos fehér entitás, aki részben „ősei rémtetteinek” köszönheti kiváltságos helyzetét, soha nem mondana le a saját privilégiumairól egy nélkülöző javára. Igazságtalan, hogy más népeket elnyomva és leigázva építettük fel a társadalmainkat? Lehet. Ám a kérdés igazságtartalmának boncolgatása nélkül is beláthatjuk azt, hogy a kiváltságos helyzetét igenis mindenki élvezi. Vagy talán nem?

Létezik olyan ember, aki lelkesedéstől fűtve önként azt mondaná, hogy nem akar haszonélvezője lenni a nyugati kultúrának, orvoslásnak vagy tudományos vívmányoknak? Aki nem profitált az ősei által elkövetett borzalmas rémtettekből? Valóban létezik olyan woke-kultúrharcos, aki a másodperc törtrésze alatt odadobná kényelmes és kipárnázott életét valakinek, aki a fehér elnyomás miatt nem juthatott hozzá hasonló javakhoz? Mert én nem hiszem.

A kultúrharcosok teljes mellszélességgel támogatják a BLM-mozgalmat azzal együtt is, hogy ők lennének a legjobban felháborodva, ha meg akarnák fosztani őket a mindennapi kenyerüktől.

A szerző filozófia szakos egyetemi hallgató

Borítókép: a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom egyik tüntetője Seattle-ben (Fotó: MTI/EPA/Stephen Brashear)