„Kabul rózsája” – mindig bírtam ezt a szókapcsolatot. Kissé frivol és vicces, ugyanakkor kedvesen gunyoros, csipetnyit szemtelen – egyszóval minden, ami Szabó Tímea (továbbiakban SZT) soha nem tudott lenni, egyetlen bánatos pillanatra sem.
Pedig biztosan szeretett volna.
Hiszen kommunikáció szakra járt (a magatartás-szorgalom szakra nem sikerült a felvételije), és ott feltehetőleg ezt tanították neki.
De ez már mindegy, ez már a múlt, míg SZT sajnos a jelen. (Még egy kicsit, nyugalom!)
De visszatérve a Kabul rózsájára, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy amerikai kém. Bár, ahogy ezt leírtam, fel is rémlett mindjárt az Egyesült Államok képességeit összefoglaló szakállas vicc, amely így szól:
A CIA kiképzi minden idők legtökéletesebb orosz kémjét. Tíz évig tanul, nem pusztán oroszul beszél anyanyelvi szinten és akcentus nélkül, de ismer vagy húsz oroszországi kisebb nyelvet és nyelvjárást, kívülről fújja a teljes orosz történelmet, a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét, és bármennyi vodkát képes meginni. Eljön az idő, s ejtőernyővel ledobják valahol Szibéria felett. Földet ér, de olyan szerencsétlenül, hogy eltöri a lábát. Már vagy két napja fekszik magatehetetlenül, majdnem halálra fagy, amikor egy anyóka megtalálja és hazahúzza a kunyhójába. Ott ápolgatja, etetgeti, s amikor pár nap múlva az emberünk erőre kap, és együtt ülnek a tűznél, egyszer csak az anyóka így szól:
– Mondd, fiam, nem vagy te véletlenül amerikai kém?
Az amerikai kém teljesen elképed, azt se tudja, hová legyen, s mondja:
– De bábuska, galuska galagonya, hát, hogy lennék én amerikai kém, Istenem, Istenem, miből gondolja ezt a szörnyűséget?
– Semmi, semmi fiam – így az anyóka –, csak tudod, nagyon ritka mifelénk a színes bőrű…
Ez rémlett fel bennem, amikor Gansperger Gyula szóba hozta SZT CIA-s kötődését. Szóval, hogy nagyon nagy lehet a baj, ha egy SZT képességű emberre van szüksége az amerikai titkosszolgálatnak, egyenesen a kommunikáció szakról.
S hogy ekkora azért nem lehet a baj.
Szóval én egyszerűen nem hiszem el ezt.
