Miután a legutóbbi megméretésen, a 2024-es európai parlamenti választásokon a Jobbik mindössze 45 404 szavazatot szerzett, amivel a leadott érvényes voksok egy százalékát sem érte el, sejteni lehetett, hogy a pártnak nincs esélye a hosszú távú túlélésre. Biztosat mindazonáltal nem lehetett mondani mindeddig.
Most, miután minden hírportál közölte, hogy a Jobbik a jelenleg érvényes, a korábbi szabályozáshoz képest jelentősen könnyített feltételekkel sem volt képes annyi ajánlást összegyűjteni, hogy országos listát állítson, nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy ennyi volt, ez a történet vége.
Az elemzők, megfigyelők, de sokszor még a történet szereplői, a vezetés által cserben hagyott, önzetlen ügyszolgálók is a Jobbik néppártosodásával kötik össze az ide vezető folyamat kezdetét. Nem kétséges, hogy Vona Gábor méltatlan csücsörítős vécés szelfije vagy lájkvadász kismacskás fotója a jó ízlés szempontjából alulmúlta utódjának parizeres pózolását is, de akkor se keverjük a formát a tartalommal.
A 2014-ben megindult néppártosodás eszköz volt, és lehetett volna út a győzelem felé.
A folyamatos nemzetárulás viszont, ami 2016 nyarától jellemezte a Jobbik politikai vonalvezetését, tartalmi kérdés. A morális megsemmisülés, a nemzeti célok teljes feladása, a mainstream politikában való elvtelen feloldódás tíz esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor a párt a legnyomasztóbb, az egész fehér-keresztény civilizációt létében fenyegető ügyben, a migránskérdésben abszurd és értelmezhetetlen vargabetűk után egyértelműen szembefordult a nemzeti érdekekkel.
Már az vészjósló volt, amit a nagy Saul-fordulás előtt (pálfordulásról aligha beszélhetünk, hiszen a Jobbik a jó oldalról indulva szegődött a gonosz szolgálatába) Vona Gábor előadott, miszerint az igazi törésvonal a magyar közéletben XX. századi és a XXI. századi pártok között húzódik. Utóbbiak közé sorolta ugyebár a Jobbik mellett a LMP-t és a Momentumot. Az akkor Schiffer András vezette LMP-vel való szövetség még rendben is lehetett volna, hiszen a pártelnök garantálta a szervezet következetes antiglobalista irányvonalát, de a Momentumról a kezdet kezdetétől tudni lehetett, hogy egy virtigli kozmopolita woke-képződmény, egy globalista projekt. Ez a párt hogy merülhetett fel potenciális politikai partnerként a Jobbik számára?
Mennyivel jobb ez a sajátos, idén szintén megsemmisülő képződmény, mikor a megbízók ugyanazok, a retorika a legfőbb kérdésekben ugyanaz, s a célok is ugyanazok? Van annak jelentősége, hogy egy globalista zsoldost Donáth Annának, Cseh Katalinnak, Gyurcsány Ferencnek vagy Dobrev Klárának hívnak?
A kötelező betelepítési kvóta ügyében kiírt népszavazás előtt a Jobbik ahelyett, hogy a kormány támadásában moratóriumot hirdetve minden eszközzel azon lett volna, hogy minél többen járuljanak az urnákhoz, de facto demobilizált. Vona Gábor kijelentette, hogy a kormányfőnek le kell mondani, ha nem lesz érvényes a népszavazás. Ennek a hangzatos, de ürességtől kongó kijelentésnek semmiféle alkotmányjogi vagy politikai alapja nem volt. Nyilván azt célozta, hogy a kormány ellen fanatizált jobbikos tábor tagjai ne menjenek el kifejezni véleményüket egy kulcsfontosságú nemzetpolitikai ügyben, azután egyébként, hogy 2015 májusában maga Vona javasolta, hogy e kérdésben népszavazást írjanak ki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!