Mindezt hálózatok kiépítésével érik el, behatolva a társadalmak véráramlataiba, hivatalos szervezeteibe. A ’68-as Rudi Dutschke szavaival élve ez nem más, mint „menetelés az intézményeken át”. Ha modellezni szeretnénk ezt az eljárást, akkor a következőképpen írhatjuk le: a kozmopolita világtársadalom képviselői hálózatok formájában, láthatatlanul, ellenőrizhetetlenül terjednek szét az intézményeken belüli és közötti világban, majd fokozatosan átalakítják az intézményeken belüli normákat és működésmódot, informális eszközökkel a maguk képére alakítják azt, s a folyamat végső, harmadik szakaszában immáron formálisan is átveszik az intézmények, szervezetek irányítását, s a folyamat betetőzéseként joggá, sőt alkotmányos és nemzetközi joggá szentesítik az általuk megszabott működésmódot, életformát, elvárásokat és világlátást.

Mesterségesen teremtenek tehát egy új „valóságot”, s elhitetik az emberekkel, hogy ez maga a fejlődés, aminek nem szabad ellenállni, mert ez vezet el a szép új világhoz. Lássuk be: módszerük a maga nemében hihetetlenül hatékony és hihetetlenül veszélyes; veszélyeztet minden értéket, amely számunkra a létezésünk alapját jelenti.

De nézzünk egy példát erre a módszerre, globális trükkre, amit alkalmaznak!

Az egyik az LMBTQ-ideológia elterjesztése a nyugati világban. Bár nyilvánvaló, hogy a homoszexuális, transznemű, leszbikus, interszexuális stb. emberek egy-egy adott korszakban mindig is maximum néhány százalékát tették ki a társadalmaknak, és ez évszázadok óta nem változik, az ideológia hívei mégis egyre nagyobb teret, médiafigyelmet, nyilvánosságot, reklámot, kulturális performanszot, tudományos kutatást, oktatási formákat erőszakolnak ki a témának, azt a látszatot keltve, mintha a szexuális kisebbségek jelentősek lennének a modern társadalmakban, mintha a velük kapcsolatos kérdések kardinális fontosságúak lennének a közbeszédben. Sőt mintha az lenne a jelenkor egyik legnagyobb kihívása, hogy „újradefiniáljuk” (ismerős baloldali szófordulat, igaz?) a család és a nemek fogalmát, sőt nemcsak fogalmát, hanem annak valóságát – a legvégén törvények formájában is.

Lovászy László Gábor írja Az Európai Unió homályos jövője: emberi jogok a XXI. században című cikkében (Magyar Nemzet, 2021. október 14.), hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2002-ben a Christina Goodwin versus Egyesült Királyság ügyben megállapította, hogy „egyértelmű és folyamatos nemzetközi trend a transzneműség elismerése”. Értik ezt?! A nagy tekintélyű bíróság a döntéséhez azt hozta fel indoklásul, hogy a nyugati társadalmakban egyre inkább elismerik és elfogadják a transzneműséget, tehát innentől kezdve, a korábbi bírósági gyakorlattal szakítva, a transznemű emberek jogait egyenlőnek kell tekinteni a természetes, biológiai neműkhöz ragaszkodó, normális családban élő emberek jogaival.

A bíróság tehát nem tett mást, mint hogy a genderlobbi által mesterségesen, hálózati eszközökkel felturbózott virtuális „valóság” alapján, arra hivatkozva hozta meg sorsdöntő ítéletét.

De ugyanezt tette a ma már ultraliberálisnak és globalistának számító Spanyolországban az eredetileg jobboldali, konzervatív Néppárt is. Farkas Vajk írja A józan ész erői, egyesüljetek! című cikkében (Mandiner, 2021. október 14–20.), hogy a Néppárt 2005-ben még az alkotmánybíróságon támadta meg az azonos neműek házasságát bevezető törvényt, mára már a logóját is szivárványosra változtatta a Pride-hónap idején. De még fontosabb, hogy a spanyol alkotmánybíróság milyen érvvel utasította vissza az akkori Néppárt keresetét: az alkotmányból szerinte nem vezethető le a házasság intézményének a védelme, tudniillik „a társadalom változik”. Már csak az a kérdés: kinek, kiknek a hatására, s egyáltalán válto­zik-e valójában? S ha változik, az nem egy átfogó, hálózati beavatkozás eredménye, manipuláció, átverés, a valóság szimulálása?

És egyáltalán: ki állapítja meg, hogy valóban átfogóan és tömegesen megváltozott egy társadalom? Ezt egy brutális pénzügyi forrásokkal és átfogó világhálózattal rendelkező globális elit határozza meg vagy a többségi társadalom, amelyik éli évszázados életformáját és ezen nem kíván változtatni? Vajon minden változás, ami bekövetkezik a társadalomban, az feltétlenül elfogadható és feltétlenül törvénybe kell foglalni?

Miután egyre nagyobb arányban vannak jelen és telepednek le a muszlim vallású, gyakran iszlamista és fundamentalista migránsok Európában, s így egyre többen élnek a saría törvényei szerint a kontinensen, ami immáron egyértelmű és nemzetközi trend, akkor tényleg nem lenne egyszerűbb áttérni Európában a római jogról, a bibliai, jézusi értékrendről a saríára? Hiszen „a társadalom változik”! Sőt, ha már jelen van a fundamentalizmus, nem kellene toleranciát mutatnunk a brutális terroristákkal szemben is? Hiszen a társadalom változik!

Igen, de ki által? És miért?

Nos, talán ennyi elég volt, hogy feleszméljünk: a neokommunista liberálisok kreáltak egy manipulált, kitalált valóságot, és ma már ezt törvényesíteni is akarják. (Ez zajlik egyébként az unióban is az „egyre szorosabb unió” mesterkélt igényének a felkeltésével.) Vegyük észre: a társadalom változására hivatkozás nem más, mint ócska bolsevista trükk – hogy Csurka István szófordulatával éljek. Arról nem is beszélve, hogy egy konzervatív embernek a változás önmagában nem jó vagy rossz. A változás minősége és tartalma dönti el, hogy egyik vagy a másik, és nagyon sokszor a változatlanság mellett kell voksolni.

Ilyen az európai ember keresztény értékrenden alapuló életformája. Ez a klasszikus liberalizmus nyelvén szólva a természetjog, ami örök és változtathatatlan. Ezért, amennyiben bármilyen valós vagy nem valós „társadalmi változás” fenyegeti ezt az értékrendet és életformát, a legélesebben és a leghatározottabban fel kell lépnünk e változások és azok törvényesítése ellen. Amíg nem késő.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Soros György (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)