A Városháza-ügy nemcsak azért érdekes, mert egy jó kis szaftos korrupciós történet zajlik éppen a szemünk előtt, hanem azért is, mert abban megjelenik a baloldal és a baloldali politizálás néhány rendkívül fontos jellemzője. Mondhatni: a baloldal lényege. Tekintettel arra, hogy néhány hónap múlva országgyűlési képviselő-választások lesznek, ahol – sokadszorra – a baloldal és a jobboldal között kell választanunk, nem árt újra meg újra felidézni a baloldal – ezúttal a Városháza-gate által felszínre hozott – néhány fontos jellemzőjét.
A baloldal egyik fontos tulajdonsága, hogy szerintük minden forintosítható, és üzemszerű működésük során ténylegesen mindent forintosítanak is. Az ő világukban semminek nincsen anyagilag ki nem fejezhető, eszmei értéke. Ha pedig ez így van, akkor – megfelelő ellenérték fejében – minden eladó, illetve minden megvehető. Mindig „van az a pénz”. A Városházának sincsen a téglában, vasban, telekben, elhelyezkedésben, potenciális funkcióban (irodaház, szálloda) stb. mért anyagi értékén kívül semmiféle eszmei értéke a számukra. Két eset lehetséges tehát: ha valamiben van vas, tégla, telek, azt forintosítják, és adott esetben eladják – legyen szó akár szimbolikus épületekről, mint a Városháza, akár stratégiai üzletágakról, mint az energiaszolgáltatás. Ha viszont valamiben nincsen vas, tégla, telek, azzal egyáltalán nem tudnak mit kezdeni.
Így nem tudnak mit kezdeni olyan fogalmakkal, mint hit, haza, nemzet, szabadság, szuverenitás. És habár a választókkal is igyekeznek minél inkább a pénz nyelvén kommunikálni – hiszen ez az a terep, ahol ők otthonosan mozognak –, azt még ők sem engedhetik meg maguknak, hogy az eszmei mondanivalót teljesen száműzzék a politikai kommunikációjukból. Ezen a téren elsősorban az egyenlőség és az egyenlőtlenség fogalmával operálnak, amelyek azonban szintén elsősorban az anyagi világhoz kötődő fogalmak. Próbálkoznak még a szabadsággal és a demokráciával, azonban olyan ügyetlenül, hogy felületes szemlélőnek is hamar kiderül, hogy az általuk használt szabadság és demokrácia fogalmaknak valójában semmi közük nincsen ezen fogalmak tényleges jelentéséhez.
Természetesen nem arról van szó, hogy a jobboldal ne mozogna és ne politizálna anyagi dimenzióban. De a jobboldalnak nem minden arról szól, hogy „mi mennyibe kerül”. A jobboldal szerint a Városháza, a Lánchíd, az Országház, a budai Vár vagy éppen az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark nem eladó. Politikai programja sem abban merül ki, hogy „jobban kell élni” vagy hogy „több pénzt az embereknek!”, hanem számtalan egyéb dolog is fontos neki, és ezek a dolgok hangsúlyosan megjelennek a jobboldali politikában. Az „Isten, haza, család” hármasa például anyagilag egyáltalán nem értelmezhető. Ennek következtében ezek a fogalmak – és az ezen fogalmakon alapuló jobboldali politika – a baloldalnak teljes egészében értelmezhetetlen.
A fentiek alapján akár azt is mondhatnánk, hogy a baloldal egyfajta piacgazdasági hozzáállással politizál, már-már mintaszerű, közgazdasági tankönyvbe illő viselkedést valósít meg a politikában. Csakhogy – és ez a baloldali működés második fontos jellemzője – az egyes dolgok piaci értékét nem magának a dolognak az ára, hanem a tranzakció nyélbe ütéséért járó jutalék határozza meg. Vagyis ha van egy drágábban és egy olcsóbban eladható dolog, akkor nekik – az eladási ártól függetlenül – az a dolog értékesebb, amelyik dobra veréséért több pénzt (értsd: korrupciós jutalékot) lehet zsebre tenni. Mint az az Anonymus által közzétett videóból is egyértelműen kiderült, a szereplőket a legkevésbé sem a Városháza ára érdekelte, hanem az, hogy a tranzakció sikere esetén hány embernek mennyi pénzt kell kifizetni.
Ahogyan Bajnai Gordon fogalmazott: „Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen.” Ugyanez volt az aggodalma a beszélgetés másik szereplőjének is: „Tehát, hogy ne az legyen, hogy még hetvennégyen megjelennek az asztalnál, aztán mindegyik mellett még egy Tordai úr. Azt megint csak nem szeretnénk, hogy akkor nekünk hatfelé kelljen – nem tudom én – beszélgetni.” Vagyis a fő kérdés nem az, hogy az értékesítés valóban szolgálja-e a köz érdekét, hogy abból mennyi pénz folyik be az eladó fővárosi önkormányzat költségvetésébe, hanem az, hogy ki mennyit kereshet az ügyön. Sőt: ez az egyetlen kérdés.
A baloldalnak lételeme az önző és kicsinyes bizniszelés, és az egész politizálásuk csak erről szól. És habár a bizniszelésre való törekvés nyilvánvalóan a jobboldali politikusok körül zsongó üzleti körökben is jelen van, és az sem zárható ki, hogy tényleges bizniszelés is folyik, a jobboldali politika mégsem erről szól, hanem nagyobb ügyekről: a nemzeti elkötelezettségű, hazai nagytőkés réteg létrehozásáról, a nemzeti tulajdonban álló pénzintézeti rendszer megteremtéséről, a hazai fegyvergyártás vagy éppen járműipar felélesztéséről és sorolhatnánk. Más a dimenzió. A korrupció, a bizniszelés a baloldalon a rendszer maga.
A baloldal további jellemzője, ami a Városháza-ügy kapcsán ismét – sokadszorra – előkerült, a magyarok lenézése. Ahogyan Bajnai fogalmazott: „Úgy gondolják, hogy a legtöbb magyar szereplőnek nincsen képessége.” Ezt a nincsen képességét hallgatjuk tőlük több mint harminc éve. A baloldal folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar szereplőknek ne is legyen meg a megfelelő képességük. Már a privatizáció idején is ez volt a mondás, ezért is adtak el mindent a külföldieknek. Mert a magyaroknak „nincsen képességük”. A képesség szó helyére bármi behelyettesíthető a tőkétől a szakértelmen és a menedzsmentkapacitáson át a piaci vagy a pénzintézeti kapcsolatokig.
Aztán ezek a nagyon képességes külföldi befektetők vagy bezárták a frissen megvásárolt magyarországi vállalatokat, így biztosítva be a magyar piacot saját maguknak, vagy a meglévő infrastruktúrát a végletekig lehasználva, a baloldali kormányok által garantált profitrátát élvezve talicskázták ki a pénzt az országból. Miközben folyamatosan ismételgették, hogy nekünk, magyaroknak „nincsen képességünk”. És a végére tényleg nem lett képességünk, mert mindent kiprivatizáltak alólunk. A jobboldal pedig éppen ennek a képességnek a helyreállításához látott hozzá 2010-ben – ami a külföldi üzleti körök érdekét nyilvánvalóan zavarja. A képesség-helyreállító jobboldali politika eredményeként ugyanis lett Nemzeti Közműszolgáltató, a szinte száz százalékban külföldi tulajdonú bankrendszer helyett lett többségében magyar tulajdonban lévő bankrendszer, francia étkezési jegyes cégek helyett lett Szép-kártya és magyar kafetéria, lett külföldön is utat építeni tudó magyar útépítő cég, és lettek regionális tőkeexportra képes magyar multik. A sor hosszasan folytatható. Miközben a baloldal lenéz és lenulláz, a jobboldal önbizalmat növel és építkezik.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a baloldal képmutatását, ami ezen ügy kapcsán is megmutatkozik. Azt, hogy a kommunikáció és a valóság köszönőviszonyban sincsenek egymással. Miközben következmények nélküli országról beszélnek, és fogadkoznak, hogy náluk minden korrupciós ügynek komoly következménye lesz, a Városháza-ügy kapcsán semmiféle következményt nem tapasztalunk. Hacsak az nem nevezhető következménynek, hogy fülüket-farkukat behúzva lapítanak. De senki nem mond le, sőt még csak fel sem merült, hogy bárkinek is le kellene mondani. Ugyanolyan természetességgel viszik tovább az ügyeket és üzletelnek tovább, amilyen természetességgel annak idején beköltöztek az államosított villákba és kúriákba, és ahogyan akkor sem tették fel a kérdést, hogy ez vajon rendben van-e, ugyanúgy ma sem teszik fel ezt a kérdést. Mert nekik ez jár.
Ha Karácsony Gergely esetleg nem bírja a nyomást és lemond, az sem a következmények vállalása, hanem inkább a teher alatti megroppanás lesz. De sokkal valószínűbb, hogy az üzletmenet folytonosságának biztosítása érdekében a baloldali üzleti és politikai körök akár politikai lélegeztetőgépen is életben fogják tartani, ahogyan Brezsnyev elvtársat is a végletekig próbálták életben tartani az elvtársai.
Bárhogy lesz is azonban, két dolog bizonyos: az egyik Karácsony időlegessége, epizódszereplői mivolta. Jön és megy. A másik a baloldal állandósága, a maga materializmusával, az értékek folyamatos forintosításával és eladásra kínálásával, a kicsinyes üzletelésekkel, a magyarok lenézésével, a képmutatással. És ezzel az állandóan itt tanyázó baloldallal nekünk újra meg újra meg kell küzdenünk. Legközelebb jövő áprilisban.
A szerző közgazdász, politológus
Borítókép: Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Kónya Péter, Gulyás József és Juhász Péter, az Együtt-PM elnökségi tagjai, valamint Bajnai Gordon, a szövetség vezetője Budapesten, a párt egyéni képviselőjelöltjeinek bemutatásakor 2013. november 9-én. A 31 jelölt közül húszat az Együtt – A Korszakváltók Pártja, tizenegyet a Párbeszéd Magyarországért (PM) állított (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
