időjárás 23°C Konstantin 2022. május 21.
logo

Eltérő stratégiai kultúra a konfliktusok kezelésében

Ilyash György
2022.01.24. 07:00 2022.01.24. 08:33
Eltérő stratégiai kultúra a konfliktusok kezelésében

Az Oroszországgal folytatódó amerikai és a tervezett euroatlanti tárgyalások kapcsán egyre nyilvánvalóbbak az Európai Unió geopolitikai gyengeségét okozó tényezők. Egyik leglátványosabb és egyben egyik legfontosabb tényező abban mutatkozik meg, hogy az Oroszországgal való párbeszédről hogyan változott meg alig hét hónap alatt az EU álláspontja. Szó sincs róla, hogy az ügyben lett volna ténylegesen egységes álláspont az unión belül, mint ahogyan az Oroszországhoz kapcsolódó politikáról sincs egyetértés a tagállamok között. Ennek fényé­ben az EU döntéshozatali mechanizmusai által kialakított közös kompromisszumos álláspontok mögött gyakran nincs tényleges egység, és az eltérő megközelítéseket szorgalmazó államok egyik csoportja sem elégedett a döntésekkel.

Tavaly június 16-án találkozott először hivatalosan az amerikai és az orosz elnök Genfben. Az amerikai külpolitikai gondolkodás számára, mely a nagyhatalmi státus velejárója, egyértelmű, hogy a szükséges nagyhatalmi párbeszédet nem lehet sem elkerülni, sem átadni mások kezébe, akkor sem, ha azok szövetségesek. A nagyhatalmi párbeszéd a nemzetközi politikai élet racionalitásának alappillére és nem – mint egyesek próbálták bemutatni – valamilyen kedvezmény a másik nagyhatalomnak.

Ebben a stratégiai megközelítésben az USA osztozik az EU domináns szereplőivel. Franciaország és Németország, valamint Olaszország mind következetesen folytatja az Oroszországgal való szükségszerű párbeszédet. 2021. június 23-án az Európai Tanács aktuális ülése előtt Németország és Franciaország, vagyis Merkel és Macron javaslatot tett egy EU–Oroszország-csúcstalálkozó megszervezésére. A két vezető nem csupán megfogalmazta a javaslatot, de elszántan és koordináltan harcolt is a javaslatért, azzal érvelve, hogy az amerikai–orosz párbeszéd nem elegendő, az amerikai fél szövetségesi támogatása szintén nem elegendő és Európa geopolitikai státusa is gyengül, ha a nevében más szereplők tárgyalnak.

A két állam nem volt magányos ezzel a megközelítéssel, számos más európai ország is támogatta a kezdeményezést, például Ausztria, más államok pedig nem utasították el a kezdeményezést, mint például Hollandia. A javaslat ellen elkeseredetten, elszántan és – nyilvánvalóan sikeresen – küzdött néhány állam, köztük Lengyelország és a balti államok vezetői. Az említett országok következetesen elutasítják az Oroszországgal való bárminemű együttműködést, sőt párbeszédet (pontosabban ezeket olyan feltételekhez kötik, amelyek megvalósulása irreálisnak tűnik jelenleg), ezen megközelítésüket mégis sikeresen érvényesítik az Európai Unió és a NATO szintjén, annak ellenére, hogy lényegében kisebbségi álláspontot képviselnek.

A lengyel–balti pirruszi győzelem már akkor is nyilvánvaló volt, mivel Európa vezető országai azonnal jelezték, hogy az Oroszországgal való párbeszéd folytatásához nincs szükségük az EU teljes egyetértésére. Merkel kancellár még a vita során azzal a retorikai és kijózanító kérdéssel hozakodott elő, hogy akkor a németek és a franciák szüntessenek meg minden párbeszédet az oroszokkal, beleértve az ukrajnai rendezésért küzdő normandiai négyek formátumát? Macron elnök pedig azt mondta: „Nincs szükségem EU–Oroszország-csúcstalálkozóra, hogy beszéljek Vlagyimir Putyinnal. Megválasztásom óta többször is találkoztunk és a jövőben is találkozni fogunk…”

A pirruszi győzelmet megpecsételni látszanak az aktuális fejlemények. Alig telt el hét hónap a tavaly júniusi döntés óta, de az Európai Unió máris azért küzd, hogy részt vehessen az amerikai–orosz tárgyalásokon, mondván az európai kontinens sorsát érintő tárgyalásokon részt kell vennie az érintett európai szereplőknek is. 2021. december 29-én Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: „Nem akarunk olyan nézők lenni, és nem is szabad olyannak lennünk, akik nem érintettek, és akiknek a feje fölött hoznak döntéseket.”

A német sajtó szerint az EU-n belül egyre jobban érzik annak a súlyát, hogy nem részesei a tárgyalási folyamatnak annak ellenére, hogy az amerikai fél folyamatosan tájékoztatja őket. A brit és európai médiumok pedig arról számoltak be, hogy az EU elégedetlen az amerikaiakkal és a NATO-val betervezett egyeztetések szervezésével, ahol az EU nem vehet részt. Mindeközben francia és német kormányzati szereplők intenzív kapcsolatban vannak az orosz féllel, például elnöki képviselők, Jens Plötner, illetve Emmanuel Bonne Moszkvában tárgyaltak, ahogyan a német külügyminiszter is, és hamarosan még intenzívebb lesz a francia fél, mivel január elsején megkezdődött az EU Tanácsának féléves francia elnöksége.

Ezen külpolitikai száznyolcvan fokos fordulat legfontosabb tanulsága az, hogy az európai államoknál a stratégiai kultúra nagymértékben eltér. A stratégiai kultúra (a nemzeti stílus) hatással van az államok külpolitikai döntéseire. A fogalom szorosan kötődik a lokális tapasztalatokhoz és az adott államok történelméhez. A stratégiai kultúra a gondolkodás és a cselekvés nemzeti mintáit jelenti, a problémákkal és a lehetőségekkel való megküzdés preferált módjait; ezeket a történelem, annak értelmezése és a megtapasztalt főbb krízisek formálják. Lényegében a nemzeti stílus a kihívásokra adott nemzeti válaszok mintája, amely a múltban megfelelően működött.

A nagyhatalmak körében a párbeszéd a nemzeti érdekek érvényesítésének alapfeltétele, így az Egyesült Államok, Franciaország és Németország stratégiai kultúrája ezt támogatja és ebbe az irányba befolyásolja a külpolitikai döntéshozatalukat. A kisebb államok – a NATO védelme alatt – nagyobb hangsúlyt helyeznek az ultimátumalapú külpolitikára a sajátos történelmi tapasztalataik súlya alatt. Az Európai Unió pedig őrlődik a két megközelítés között, időközben a valódi geopolitikai döntések a nagyhatalmak szintjén dőlnek el.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója

Borítókép: 2021. június 16-án készült kép Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökről a Genfi-tó partján lévő La Grange-villában rendezett csúcstalálkozójukon. (Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky)