A magánegészségügy demokratikus vívmány. Kormányzati felelősség hagyni jól működni. Vége a korszaknak, amikor nem volt választás, és ha sokkolót írt elő valaki egy neurotikus betegnek, tolták át a zöldre meszelt falú, emberidegen boncterembe, és rángott a test, amíg bírta. És amíg a lélek megjuhászodott.
Ma választhatok. Ha a Covid idején olyan hülye vagyok, hogy este lemegyek a társasház ismeretlen kertjébe sünöket etetni, és egy ferdére süllyedt lépcső miatt elvágódom, összetöröm a csuklómat, akkor keresek magánklinikát, mert a járvány miatt nem javasolnak mást. És kifizetem. Vagy ha a Covid előtt egy kerékpárútra figyelmetlenül hajtó autós fellök kerékpárral együtt és elrepülök, majd az autós látva, mit tett, gyorsan elhajt, és bevisznek a Jánosba könyöktöréssel. Ahol az újjáépített traumatológián nagyszerű orvosoktól és kiváló személyzettől a legjobb ellátást kapom, akkor úgy. Ha akarok egy teljes labort, és a legjobb felszereltsége egy magánlabornak van, akkor oda megyek.
Ha oltás kell, a Kapás utcában az egész nap dolgozó orvos beadja, és előtte megkérdezi, hogy milyen kell: az utazás a munkámmal jár-e vagy nem, és egyéb szempontok. Ha a háziorvosom tapasztalt, jó szakember, és szereti a munkáját (az enyém hál’ istennek az), akkor ingyen, szeretetből hozzá fordulok egyéb bajaimmal. Eddig mindig igaza volt. Ha a kormányzat épít egy szuperül felszerelt intézményt, oda fordulok. De tudva, hiába a felszereltség, a tipp-topp környezet. A lényeg az ember ismét. A lényeg, hogy az orvos és a személyzet elhivatott legyen. Nehéz megérteni az igazi elhivatottságot. Maga az elhivatott sem érzi. Micsoda szó ez: elhivatott. Valaki, akit elhívtak a szakmai megszállottságba. Akit nem a pénz érdekel, hanem a hivatás. Hívják, várják, ott van benne az ige. Hívják, akiknek szükségük van elhivatott emberekre.
Egy magát tévedésből embernek nevező valaki azt mondja, hogy milyen jó, hogy sok öreg halt meg a járvány ideje alatt, mert azok úgyis a kormánypártra szavaztak volna. Ez a lény nem elhivatott. Elhivatott csak ember lehet. Akinek ilyen gondolat elő sem kerülhet az agyából. Ezt a lényt „nem hívta el” senki. Ki hívta? Tömegek? Emberi körülmények között élni vágyó fiatalok, családok, idősek? Senki. De itt van és hamisan énekel. Most a magánegészségügyről. Hogy a kormány hasznot húz a magánegészségügy fejlesztéséből. Egy köztestület hasznot húz a magánszférából. Biztos, hogy erről van szó? Most nem a demokratikus jogok kiterjesztését látja ez a lény a magánegészségügyben? Miért nem?
Nyílnak tucatjával magánklinikák. Igaz. Háromról magam is hallottam. Mindhárom a belvárosban van. Nem hiszem, hogy kormányzati támogatással vagy kormányzati haszonélvezetből épültek. Ezekben a klinikákban készültek fel arra, hogy ha majd beköszönt a timokrácia, akkor megsokszorozódjon a munkájuk. Ezekben a klinikákban vállalnak ugyanis nemváltó műtéteket. Ha megvalósul a nagy álom, és a gyermekeinket már az óvodától kezdve meg lehet dolgozni azzal, hogy elbizonytalanítsák őket a nemi identitásukban, akkor jön nekik a jó világ. Kisgyermeket, idősebbet lehet szabdalni, vagdosni, visszavonhatatlanul átformálni.
Miből áll egy ilyen műtét? Ott van a honlapjukon, el kell olvasni. Precízen, lépésről lépésre tudatják. Az első, hogy meg kell nyitni a hónaljnál a bőrt. Ha nőből férfi lesz, akkor ott ki lehet venni a mellszöveteket. Ha fordítva, akkor be lehet tuszkolni, kitömni a bőrt. Kiszakítani erővel, vérrel, hússal a nőből az anyaság egyik legfontosabb szervét. És bedugni olyanba, akinek nincs rá szüksége, legfeljebb kinézetre. Ha ez kész, mehetünk lejjebb. A nővé változó férfi herezacskóját levágjuk, alaposan megtisztítjuk, kivasaljuk, ebből lesz neki a szeméremajka. Nőknél a szeméremtestből szintén kivágnak annyit, hogy abból viszont kellő munkával herezacskó legyen. Férfiaknál a hímtag eltávolítása nem gond, az igazi munka annak megoldása, hogyan ürít ezután.
De ezeken a klinikákon már ezt is megoldják. Húgyvezeték átirányítása, semmi az egész. Nők esetében itt még nem tartunk, előbb el kell távolítani a teljes méhet a petefészkekkel együtt. Rutineljárás. Az, hogy ebben a testrészben talán épp egy magzat készülődik az életre, nem érdekes, legfeljebb nem születik meg. Ezt követően kialakítják a nőből addig érthetően hiányzó hímvessző helyét. Sajnos még nem tart ott a tudományuk, hogy ez rendes, működő férfiszerv legyen, ez egyelőre implantátum, egy műanyag valami, ami csak a látványt szolgálja. De ehhez hozzá lehet rögzíteni a szeméremajakból készült herezacskót, sajnos herék nélkül. Pótgolyókkal.
De azt írják, ez még átmeneti állapot, ahogy a sebészetnek ez a területe fejlődik, rá fognak jönni majd az igazi megoldásra. A női méhet még sajnos nem lehet beültetni férfiba, de ez is csak idő kérdése. Amire felhívják a figyelmet: a nemi öröm szerzése lehetséges a nemet váltók esetében is. Férfivá lett nővel hamar megtanulható, az eredeti helyen kell keresni a műanyag hímtag alatt az öröm helyét. Nővé lett férfi esetében is van megoldás, ez kicsit bonyolultabb, és nem írom itt le, mert mindennek van határa. Tehát nyolc-tíz műtét kell ehhez a cirkuszhoz egy ember esetében, és jó pár hónap, amíg a sebek gyógyulnak, és amíg az új funkciók működni kezdenek.
És ismétlem: nincs visszaút. Egyelőre.
Fogadott és fogadatlan prókátorok nem elhivatottságból, hanem haszonélvezetből arra akarják rávenni embertársaikat, lehetőleg minél fiatalabb korban, hogy ennek a műtéthalmaznak alávessék magukat. Az is a demokrácia velejárója, hogy az ilyen klinikákat az állam nem csukathatja be, akkor sem, ha tökéletesen ellenkezik erkölcsi elveivel, értékrendszerével, és egyáltalán az épelméjűséggel az, ami ott történik. Az úgynevezett valódi demokráciát számonkérők itt némileg elbizonytalanodhatnak.
A választást az állami és magán-egészségügyi intézmények között rám lehet bízni, mint felnőtt állampolgárra. Tudok súlyozni, mikor melyikre van inkább szükségem. Mert demokráciában élek.
Ha megvalósul a lény és támogatóinak álma, akkor egy irodalmilag ismert műbe helyezkedünk. Madách Imre megírta már az idevonatkozó színt. Az a baj, hogy a következő szín a sötétség. A hideg semmi. A hideg semmiben helyét kereső emberi roncs.
Győzzön az élet, ne az irodalom!
A szerző író, rendező
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Kurucz Árpád)
