Jaj, szegény ellenzék! – mondhatnánk némi iróniával. Jó okunk van ezt mondani – és mégis érdemes egyvalamire figyelnünk. De erről később. Először is szögezzük le: a szivárványkoalíció valóban nincs jó helyzetben – és akkor nagyon finoman fogalmaztunk.
Ugyanis nyugodtan kimondhatjuk: az ellenzéki előválasztás nagyon nem úgy alakult, ahogyan Gyurcsányék szerették volna. Nyilvánvalóan abból indultak ki, hogy vagy Dobrev, vagy Karácsony nyeri a megméretést, mindegyik kiváló lesz, mert végrehajtja a „főnök úr” (Gy. F.) akaratát, Dobrev családi alapon, Karácsony pedig azért, mert ő tényleg nem több, mint egy bábu.
Csakhogy azzal nem számoltak, hogy Karácsony életében először lép egy önállót: kiszáll a miniszterelnöki castingból, mert részben elege lett a marionettfigura-szerepből, részben pedig rájöhetett arra, hogy mégsem neki való a miniszterelnök-jelöltség, mert ez már túl nagy kabát számára. Megriadhatott, s amióta visszalépett, láthatóan felszabadultabb, mint korábban, tehát a döntését nem bánta meg, sőt. Más kérdés, hogy a felszabadultsága abban nyilvánul meg, hogy a főváros körüli korrupciós hálózat kapcsán hazudik reggel, éjjel, este és nappal, és nem képes lemondani, ami normális esetben elkerülhetetlen lenne. De mi a normális eset a balliberális oldalon?
Így aztán Márki-Zay Péter lett a befutó. Márki-Zay tulajdonképpen sötét ló volt, valójában a baloldalon sem tudták, hogy a miniszterelnök-jelölti pozícióban mi várható tőle. Nos, az elmúlt három hónapban megkapták a választ erre a nyitott kérdésre, s aligha boldogok: Márki-Zay egyértelművé teszi a magyar választók, még a baloldaliak előtt is, hogy alkalmatlan arra, hogy ennek az országnak a miniszterelnöke legyen.
Ezt nagyjából már mindenki látja a baloldalon, Gyurcsánytól Jakab Péterig és Donáth Annáig, talán csak a vicces Karácsony nem látja ezt át, persze csak azért, mert ő annak örül, hogy Márki-Zay „megmentette” őt a miniszterelnök-jelölti pozíciótól.
Márki-Zay akár néhány napon belül képes egy dologról azt állítani, hogy fekete, majd később, hogy fehér.