Régen történt már, hogy Donald Trump pénzzel is támogatta Chuck Schumer kampányát, mint egyik New York-i a másikét. Ám a Trump-elnökség kiélezte az ellentétet az amerikai politika fenegyereke és a simulékony demokrata szenátor között. Ma sem éppen felhőtlen a viszonyuk: Schumer afféle primus inter pares a washingtoni szenátusban, Joe Biden elnök első számú kongresszusi szövetségese, a továbbra is népszerű exelnök pedig akár vissza is térhet a Fehér Házba 2025 elején. Ez lenne az amerikai baloldal rémálma.
Mindez rendben is lenne, meccseljék csak le egymás között, tudunk hozzá egy jó helyet a manhattani Ötödik sugárút és a Harmincharmadik utca sarkán. De a láthatóan soha véget nem érő párharcukba – mindketten a nyolcadik ikszhez vezető utat tapossák – Schumer most Magyarországot is a szájára vette. Hogy Trumpot hiteltelenítse, azt mondta Orbán Viktorra utalva – akit az előző elnök nemrég ismét támogatásáról biztosított –, hogy ez az ember „lebontja, akármilyen demokráciája is volt Magyarországnak”. Az „akármilyen” jelző ugyan az előző MSZP–SZDSZ-világra sem vet éppen jó fényt, de nem ez a lényeg. Bizonyos értelemben hízelgő és felértékelő, hogy Magyarország Amerikában is téma lett. Szerettük, amikor első hivatalban lévő elnökként 1989-ben Budapestre jött az idősebb George Bush, noha valahogy sohasem emlegette a kampánybeszédeiben Kádárt, Grószt és Németh Miklóst. Tavaly viszont a szélesebb amerikai közvéleményben is feltűnést keltett a konzervatív médiasztárok, Tucker Carlson és Dennis Prager, valamint Trump minisztere, Jeff Sessions magyarországi útja. Az Orbán-kormányra a jobboldal modelljeként tekintenek.
Az amerikai belpolitikai vonatkozások persze lényegesebbek Washingtonban. A demokraták ugyanis tartanak Trumptól. Az a maroknyi republikánus képviselő, aki az előző elnök ellen szavazott az impeachment, a megbuktatását célzó közjogi felelősségre vonási eljárás során, megütötte a bokáját. Trump továbbra is uralja az amerikai jobboldalt, és ha visszatérésre készül, vele szemben mind a gyengélkedő Biden, mind pedig az alelnöki képességeit sem bizonyító Kamala Harris verhető ellenfélnek tűnik. Utóbbi poszton amúgy sincs magasan a mérce: ha Dan Quayle jó volt Bush alelnökének, Harris is megteszi – viszont Quayle legalább nem akart elnök lenni. Schumer javára legyen írva, hogy ő sem: egész életét a New York-i, majd a washingtoni törvényhozásban töltötte, a meggyőzésen alapuló folyosói lobbimunkával, akárcsak évtizedeken át előzőleg Biden is. Beérte a Capitoliummal: noha New York, az egyik vezető szövetségi állam rangidős szenátoraként régóta az amerikai politika fontos alakja, ügyvezető pozícióban nem volt – leszámítva a piszoár előtt töltött időt.