Bizonyos fokig – második példaként – összefügg a pártkatonák dezertálásával a német katolikus egyház hitelvesztésének ügye. Amikor általában kerülnek elő a katolikus egyház belső gondjai, a német egyház kiemelt publicitást kap a fanyalgó elemzések közepette. Egyre gyakrabban kerül elő az egyházszakadás víziója, a belső etikai ügyek vagy többek között a papi pálya kevésbé vonzó jellege.

A jól értesült megmondók fő érve, hogy azért csökken a hívők száma, mert az egyház papjai erkölcsileg egyre romló állapotot mutatnak, különösen a papi pedofília a hívek elmaradásának legfőbb magyarázata.

Elemezzük kicsit ezt a fajta megközelítést, mivel nincs papi pedofília, ahogy pedagógusi, edzői, orvosi vagy akár szülői pedofília sincs. Csak gyermekmegrontás létezik, amit degenerált emberek követnek el. Azok élnek a „papi pedofilia” kifejezés gyakori hangoztatásával, akik nemcsak a vallás eltörlésében érdekeltek, hanem pontosan azt a torz eszmét vallják, amit az LMBTQ világa képvisel. Ebből következően nem az egyház önvizsgálata biztosítja a kivezető utat a hitvesztésből, hanem a társadalom átfogó újraértelmezésére van szükség. Mit miért kell, illetve nem kell megtenni, vagy még inkább, mit szabad elfogadni a szinte naponta változó ideológiai divathullámból? Egyszerűbben fogalmazva, a normális világ ismételt térnyerése vezetheti vissza az embereket a valós értékekhez, ahogy az istentiszteletre a templom falai közé. Miközben a gyermekek szexuá­lis védelme az egyik soha fel nem adható feladat, elsősorban a szülők, de az egész társadalom számára.

Ha képesek vagyunk eltüntetni az emberi élet megrontásának mesterségesen létrehozott eredőjét, és elkapjuk a megrontókat, gyorsan helyreáll a rend. Megnyílhat az út – még német földön is – a hagyományokra épülő normális élethez történő visszatéréshez.

Hiszen nem az egyház és nem a hitet követő emberek az okai a kialakult helyzetnek. Mindebből következően nem a társadalmaink, a mai generációk, vagy úgy általában a XXI. századi ember az eltévelyedő, hanem áldozatai lettünk egy tudatos támadásnak, mely kór országról országra terjed, és ami ma Németországra jellemző, holnap bárhol felbukkanhat, szétfeszítve az évszázados normalitások rendszerét. Egy pártszervezet nem arról szól – és nem csak a németeknél –, hogy vezetői érdekeit képviselje, akik egyébként készek cserbenhagyni híveiket és korábbi eszményeiket. Ilyen vezetői mentalitás mellett miért lenne meglepő, hogy sokan hitet vesztve fordulnak el a keresztény Európa tradícióitól vagy azok értékrendjétől. Tűrhetetlen, hogy a felnövekvő generá­ciók, amelyek életkorukból adódóan bármire fogékonyak, olyan szemlélettel találkozzanak, aminek semmi köze az ember igazi valóságához.

Az emberek úgy általában, egyéni életük kilátástalanságából adódóan válhatnak prédájává a hitnélküliség prókátorainak. A hit és a vallási azonosulás egyéni döntés kérdése, amit szabadon megválaszthatunk. Nem lehet kényszert alkalmazni senkivel szemben, miként arra sincs senkinek mandátuma, hogy kivetkőztesse az embert emberi mivoltából egy amorf világ víziója miatt. Németország példa arra, mi ma a rossz irány. Ugyanakkor, önértelmezésünk sem rossz vagy jó példák összessége, hanem a józan ész erejéből fakadó normális világkép. Nekünk, magyaroknak – időnként egyre magányosabban – a Kárpátok lábánál nem a példakövetésnek, hanem a példaadásnak kell lennie a küldetésünknek.

A szerző titkosszolgálati szakértő

Borítókép: A görögországi befogadótáborokban tartózkodó illegális bevándorlók Németországba engedését követelik Münchenben 2020. szeptember 20-án. (Fotó: MTI/EPA/Alexander Beche)