Az Európai Uniónak nincs két egyforma tagja, ahogyan nincsen a jogállamiságnak sem egységes, minden országra azonosan alkalmazható, egzakt definíciója. Tudniillik nem egy általános érvényű fogalomról beszélünk, hanem egy, az adott jogrendszer történelmi, kulturális, alkotmányos hagyományaiból táplálkozó és folyamatosan változó vágy kifejezéséről. A brüsszeli bürokráciának pedig hiá­ba dédelgetett álma, hogy egy általuk felépített, a nemzeti jog jellegzetességeit semmibe vevő diktátumrendszer jöjjön létre, mi ezt nem fogjuk hagyni. Ezzel ugyanis közösségünk együttműködéséből pont az a sokféleség veszne el, ami az európai kultúra igazi esszenciáját adja.

A balliberális többségű Európai Parlament már az Európai Bizottságot is a bíróság elé rángatta csupán azért, mert utóbbi betartotta a tagállamok megállapodását és az Európai Bíróság döntéséig mellőzte a szóban forgó kondicionalitás alkalmazását. Az EP ezzel azonban csak megrendíti az európai együttműködésbe vetett, már amúgy is gyenge lábakon álló bizalmat. Nem segített az a nyomás sem, amit az EP a bíróságra gyakorolt, s amelynek következtében ezt a rendkívül komplex jogi kérdést gyorsított eljárásban tárgyalta a taláros testület.

Az Európai Unió Bírósága, úgy tűnik, beállt az Európai Parlament és az Európai Bizottság mellé, a nyomásgyakorlók közé. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke nemrég egy interjúban beismerte, hogy a testületnek nem is az adott ügyről, hanem az európai integráció jövőjéről kell döntenie, amivel Lenaerts voltaképpen bevallotta, hogy az európai törvényesség pártatlan és objektív őrének vélt intézménye mára teljesen átpolitizálódott. Megerősített bennünket ebben az a decemberi főtanácsnoki vélemény is, amely a kereset elutasítását javasolta annak ellenére, hogy a kondicionalitásrendelet számos olyan nyilvánvaló jogi hibától szenved, amelyek már egyenként is indokolnák a megsemmisítését. Hibás a jogalapja, megkerüli a szerződéseket, valamint sérti a jogállamiság alapkövetelmé­nyeit, különösen a jogbiztonság és a normavilágosság elveit. Elesni látszik tehát az Európai Unió Bírósága, egyike az utolsó független uniós szerveknek. Meghajolt a nyugati fősodor előtt, és a tagállami szuverenitást aláásva politikai intézményként tolja tovább Európát a föderális integráció irányába.

Ez a folyamat rávilágít arra, hogy a magyar választások közeledtével a hazánk megbüntetésére irányuló törekvések is mindig új lendületet kapnak a brüsszeli buborékban. Csakhogy a szerződéses kereteket betartva már nem áll Brüsszel rendelkezésére hatékony zsaroló­eszköz (gondoljunk csak a lassan teljes érdektelenségbe fulladó, 7-es cikk szerinti eljárásra). „A cél szentesíti az eszközt” logikával ezért az uniós bürokrácia inkább felhatalmazta magát e keretek túllépésére, és hatalmával visszaélve, lopakodó üzemmódban igyekszik a nemzeti érdeket szem előtt tartó „renitens” tagállamokat beállítani a sorba. Ennek részeként került korábban célkeresztbe migrációs politikánk, és emiatt zúdul ránk most össztűz gyermekvédelmi törvényünk miatt.

Minden bizonnyal keresetünk jövő heti elutasítása után a balliberális európai elit örömkönnyek közepette követeli majd a hazánkat büntető jogállamisági mechanizmust. Pont úgy, ahogyan arra abszurd módon már akkor több uniós tisztségviselő is utalt, amikor még sejteni se lehetett, milyen eredmény születik. Ahogyan azonban a migráció terén is bebizonyosodott az igazunk, úgy most is kitartunk következetes és a józan ész talaján álló politikánk mellett. Kitartunk amellett, hogy gyermekeink nevelése nemzeti hatáskörbe tartozik. És kitartunk amellett, hogy ebből ere­dően a magyar gyermekek felnevelésébe a szülőkön kívül senki nem szólhat bele.

Világosan látszik, hogy az április 3-i választás más lesz, mint az eddigiek: nemcsak az eddig közösen elért eredményeinket (hogy csak pár példát említsek: a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat vagy a 13. havi nyugdíjat) kell megvédenünk, hanem a szuverenitásunk védőbástyáját képező nemzeti identitásunkat is, amelynek alapvető feltétele a következő generációk külső befolyástól mentes környezetben való felnevelése. És hiába riogatnak egyes baloldali politikusok csalással, a magyar emberek tiszta és demokratikus keretek között mondhatják el véleményüket a gyermekek és szülők jogainak védelméről. A népszavazás eredményét pedig, ceterum censeo, mindenkinek tiszteletben kell tartania. Brüsszel visszaél a hatalmával, de ennek áprilisban megálljt kell parancsolnunk. A magyar emberek demokratikus döntését Brüsszelben is el kell fogadni. Hiszen a demokrácia az egyik legfőbb közös európai értékünk a szabadság mellett. Ne hagyjuk, hogy az Európai Unió Bírósága döntsön a magyar emberek helyett!

A szerző Magyarország igazságügyi minisztere

Borítókép: Varga Judit (Fotó: Grazmel-Photography)