A Magyar Nemzet 2020. október 12-i számában cikkem jelent meg „Meseország: mit mond a tudomány?” címmel. Ennek előzménye a Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié címmel kiadott mesekönyve volt, mely többek között a homoszexualitás kérdésében is „érzékenyíteni” szándékozott gyermek-célközönségét. Ez ellen Dúró Dóra országgyűlési képviselő és négygyermekes anya sajtótájékoztatón tiltakozott és a könyv egy példányát demonstratívan ledarálta. Az ügy akkor lépett nagypolitikai szintre, amikor a könyvvel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt (2020. október 3-án, a Kossuth rádió Reggeli krónika című műsorában). A következőket mondta: Magyarország „a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország”, ám a toleranciának és a türelemnek van határa. Van egy átléphetetlen vörös vonal. E könyv – s kiadásával a Labrisz Leszbikus Egyesület – átlépte a vörös vonalat, „és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket”. A pedofíliáról szó nem esett.
A kérdés lényege a következő: a homoszexualitás oka mennyiben genetikai-biológiai és mennyiben környezeti-szocializációs. Ha az ok teljes mértékben az előbbi, akkor indokolatlanok, de legalábbis sokat gyengülnek a könyvvel szembeni kifogások. Ha az utóbbinak van – akárcsak részleges – szerepe, akkor indokoltak. A homoszexuális szervezetek csak és kizárólag genetikai-biológiai okot fogadják el: a homoszexuális annak született („born this way”), s ezen nem lehet változtatni, ám ha van környezeti-szocializációs ok is, akkor ennek van tere. E szervezetek álláspontját elfogadva több országban (legutóbb Franciaországban) bűncselekménnyé nyilvánították az úgynevezett reintegratív terápiát, ami még abban az esetben is tilos, ha azt a páciens saját elhatározásából maga kéri szakképzett pszichiátertől.
Cikkemben a Science című hetilap (a világ vezető tudományos ismeretterjesztő lapja) 2019. augusztus 30-i számában a homoszexualitás genetikai hátterét feltáró kutatás eredményét bemutató közleményt ismertettem. E kutatás különös jelentőségét az elemszám adta, mely két nagyságrenddel haladt meg minden addigit: közel félmillió 40 és 69 év közötti személy teljes génállományát vizsgálták át. A legfontosabb eredmény: nem találták meg a „homoszexuális gént”, ellenben találtak öt homoszexualitásra hajlamosító gént, amelyből kettő mindkét nemben, kettő csak férfiakban, egy csak a nőkben van meg. A 2+2 férfi és a 2+1 női gén azonban együttesen is csak a homoszexualitás 8–25 százalékát képes magyarázni. Genetikai hasonlóság esetén – ez az elemszám kevesebb mint negyede esetén volt kimondható – 32,4 százalékot. Az arány számottevő, de nem döntő, távol van attól, hogy a jelenséget megnyugtatóan magyarázza.
Most, közbevetőleg, olyasmi következik, ami cikkemben nem szerepelt: a homoszexualitásnak létezhet biológiai, de nem direkt genetikai oka, mely környezeti, de nem szocializációs okként leírható. Varga Máté genetikus, egyetemi docens (ELTE TTK) szerint a szexuális orientáció kialakulásáért felelős „kritikus ablak” a terhesség harmadik harmadában nyílik. Ha ekkor a „fejlődő idegrendszer környezetében” a férfi nemi hormon (a tesztoszteron) koncentrációja egy kritikus érték alatt marad, akkor a fiú meleg lesz, ám a lányok leszbikussá válásának okáról ennyit sem mond. Ám mindez egyelőre csupán bizonyítást igénylő tudományos hipotézis. (Varga Máté: Melegség és balítélet. Qubit, 2021. augusztus 30.) Falus András biológus, akadémikus, emeritus professor (SOTE) tudományosan bizonyított ténynek tartja, hogy „túl az öröklődésen, az egyedi élet során ható környezeti (epigenetikai) tényezők is befolyásolják a tagadhatatlanul mindannyiunkban meglévő genetikai elemek manifesztációját”. (Falus András: Önmegvalósítás istenhívő értékek alapján. Élet és Irodalom, 2022. január 7.) Kétségtelen, de a kérdés az, hogy mennyit képesek, illetve nem képesek magyarázni. Falus professzor annyit sem, mint Varga docens.
Úgy foglaltam állást, hogy az államnak, illetve a nevében eljáró mindenkori kormánynak lehetősége szerint óvnia kell a gyermekeket a negatív hatásoktól, mert azok nem képesek felismerésükre és kivédésükre, beleértve természetesen azokat, melyek a homoszexualitás felé tolják, mert a heteroszexualitás az ember biológiai lényegéhez tartozik, az nem puszta „másság”. Az alapismereteknek a gyermeki tudatba biztonságot adó egyértelműséggel kell bevésődnie, amit később kiegészíthet a kivételek megismerése, megértése és elfogadása, ha pedig felnő, olyan életet választhat magának, amilyet akar, határt csak a büntető törvénykönyv jelenthet. Vajon ez miért nem magától értetődő, természetes, részletesebb kifejtést nem igénylő, konszenzusos álláspont? A Labrisz miért nem „felnőttmesék”, homoszexuális dekameron kiadásába öli az energiáit és támogatói pénzét? Cikkemet azzal az elmarasztaló megállapítással zártam, hogy
a Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó. A pedofíliát az áldozat életkora teszi bűncselekménnyé, nem a hetero- vagy homoszexualitás.
A későbbiek megértéséhez szükséges ragoznom: nem a homoszexuális tartalom a probléma, hanem a korcsoport, melynek olvasmányul szánják.
2020. december 18-án dr. Fazekas Tamás ügyvéd a Magyar Helsinki Bizottság megbízásából a Labrisz Leszbikus Egyesület nevében keresetlevelet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Nemzetet kiadó Mediaworks Hungary Zrt. és a szerző ellen azzal a váddal, hogy a pedofil hasonlattal nagy nyilvánosság előtt megsértették annak jó hírnévhez való jogát. A keresetlevélben a tudományos értelemben vett lényegről nem esett – és műfaji okból talán nem is eshetett – szó: ha a homoszexualitás oka kizárólag genetikai-biológiai, akkor a könyv célközönségének kifogásolása melletti érvek gyengülnek, bár teljesen el nem esnek, s a kérdés az lesz, hogy a mesekönyv milyen életkor alatt nem ajánlott. Fontos hangsúlyoznom, hogy bár én voltam a II. rendű alperes, az ügyben senki nem keresett. A perrel annyi kapcsolatom volt, hogy kérésemre a cég ügyvédje a keresetlevelet megküldte, én meg – mi mást tehettem – ügyvédi felhatalmazást adtam számára. Később arról értesített, hogy személyemet a perből a felperes visszavonta. Ettől kezdve magam is csak a sajtóból tájékozódhatok.
A Labrisz, az LMBT-szervezetek és az ellenzék kommunikációja nagyon tudatosan próbálja elhitetni, hogy a kormány és a kormánypártok „összemossák” a homoszexualitást és a pedofíliát. 2021. május 21-én – még az ún. pedofiltörvény elfogadása előtt – Bede Márton, a 444 munkatársa Klasszikus politikai pedofília című véleménycikkében ahhoz képest is, hogy – szerinte – a miniszterelnök évtizedek óta cinikus és amorális, a Meseország-ügyben tett nyilatkozata mélypontot jelentett. Bede a „hagyják békén a gyerekeinket” mondatot nemes egyszerűséggel pedofíliavádként értelmezte, amire ténybeli oka ugyan nincs, ám érvelését a vitathatatlanságba vezette: „A homoszexuálisok pedofíliával vádolása hajszálpontosan ugyanaz, mint a zsidók elleni vérvád volt.” Ilyen pedig civilizált helyen nem hangozhat el, csak olyan civilizálatlanon, mint Magyarország, ahol még sokan ragaszkodnak „a maceszbe sütött keresztény szűzlányok legendájához”, s gyerekekre vadászó melegekkel lehet rémisztgetni. (Hát igen, rémes hely ez a Magyarország!) A kommunista Antonio Gramsci kulturális hegemóniaelméletén edződött Békés Márton szokta volt mondogatni, hogy a XXI. században nem Normandiában, hanem az agyakban szállnak partra – értsd: nem a valóság számít, hanem hogy mit lehet akként elfogadtatni. A CNN-sztárriporter, Richard Quest Szijjártó Péter külügyminiszterhez intézett azon kérdése, hogy „Ön engem pedofilnak tart?”, a sikeres partraszállás bizonysága.
A bíróság elsőfokú ítélete a Labrisz jó hírnevének megsértése okán a Mediaworksöt bocsánatkérésre és egymilliós sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Az ítélet kapcsán a Helsinki Bizottság honlapján közzétett közlemény azt állította, hogy a miniszterelnök rádióinterjújában összemosta a pedofíliát és a Labrisz kiadványát – nos, mint említettem, a pedofília szó el nem hangzott. Cikkem célját „a nyilvánvaló hazugság” igazolásának mondta – nos, egy amerikai tudományos hetilap cikkét ismertettem. De a legmeglepőbb az ítélet indokolása:
sem a Meseország mindenkié c. könyvben, sem a felperes tevékenységében nem merült fel pedofília jelensége, arra pedig különösen nem tett még utalást sem [a Labrisz], hogy maga helyeselné vagy legitimálná a gyermekekkel folytatott szexuális aktust.
Ez így van, s ezt nem is állítottam. Csak arra gondolhatok, hogy az elsőfokú ítéletet meghozó bíró nem olvasta cikkemet, ám agyában sikerrel abszolválták a partraszállást.
A Labriszt és könyvét nem neveztem pedofilnak, hanem azok megítélését hasonlítottam a pedofíliához. A közlemény helyesen állapítja meg, hogy a „pedofíliával akárcsak meggyanúsított személy nem számíthat megbocsátásra sem a társadalomban, sem más bűnelkövetők között a börtönben”. Épp így nincs bocsánat a Labrisz számára a serdületlenek és serdülők pszichoszexuális fejlődésének megzavarásáért. A Labrisz önképe szerint ők csak az elfogadó társadalomért tettek erőfeszítéseket, ám ez épp annyira tiszteletreméltó, mint Hitler, Sztálin, Szálasi, Pol Pot stb. erőfeszítései egy hitük szerinti jobb világ megteremtése érdekében. Semennyire.
A Mediaworks az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett és a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon elutasította a jó hírnév megsértése vádját. Szóbeli indokolás volt, amit a sajtótudósítások könnyedén félreértelmeztek, írásbeli néhány hét múlva, azt majd nehezebb lesz. Másodfokon elolvasták és megértették, hogy nem a könyv homoszexuális tartalmát tartom problémásnak, hanem a korcsoportot, melynek azt olvasmányul szánják. A pedofília-hasonlattal ezt kárhoztattam.
Ezt az ítéletet nem könnyű tudomásul venni. Fazekas ügyvéd úr a Fővárosi Ítélőtábláról lesajnálva állapította meg, hogy a
ítélkezési színvonala hasonló tárgyú ügyekben az utóbbi időszakban látványosan zuhan.
Rédai Dorottya, a Labrisz ügyvivője meg azt, hogy ez az ítélet
felmentést és biztatást ad ennek az aljas, manipulatív hazugságnak és ezeknek az elkövetőknek,
majd fatvát mondott az április 3-i népszavazásra, azt rituálisan le is homo- és transzfóbozta, meg – jelentette ki – az egyébként sem gyerekeink védelmét szolgálja. A gyerekeket valójában gyűlölködő és felelőtlen politikusok bántalmazzák és rekesztik ki, ezen bűncselekmények nagy része meg a családon belül történik, az elkövetők pedig többségükben hetero felnőtt hozzátartozók stb. Rédai Dorottya nem sajnál szót, fáradságot, intellektuális erőfeszítést, hogy minél kevésbé tegye megérthetővé a tényleges problémát.
Ha per, úgymond, hadd legyen per! A Helsinki Bizottság honlapján az olvasható, hogy a miniszterelnök 2020. október 3-iki rádióinterjújában összemosta a pedofiliát és a Labrisz kiadványát. Nem igaz. A miniszterelnöknek lenne oka perelni jó hírneve megsértéséért. És jó nagy sérelemdíjat követelve.
A szerző szociológus, közgazdász
Borítókép: A Meseország mindenkié című könyv borítója (Forrás: YouTube/képernyőfotó)
