A Magyar Nemzet 2020. október 12-i számában cikkem jelent meg „Meseország: mit mond a tudomány?” címmel. Ennek előzménye a Labrisz Leszbikus Egyesület Meseország mindenkié címmel kiadott mesekönyve volt, mely többek között a homoszexualitás kérdésében is „érzékenyíteni” szándékozott gyermek-célközönségét. Ez ellen Dúró Dóra országgyűlési képviselő és négygyermekes anya sajtótájékoztatón tiltakozott és a könyv egy példányát demonstratívan ledarálta. Az ügy akkor lépett nagypolitikai szintre, amikor a könyvvel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt (2020. október 3-án, a Kossuth rádió Reggeli krónika című műsorában). A következőket mondta: Magyarország „a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország”, ám a toleranciának és a türelemnek van határa. Van egy átléphetetlen vörös vonal. E könyv – s kiadásával a Labrisz Leszbikus Egyesület – átlépte a vörös vonalat, „és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket”. A pedofíliáról szó nem esett.
A kérdés lényege a következő: a homoszexualitás oka mennyiben genetikai-biológiai és mennyiben környezeti-szocializációs. Ha az ok teljes mértékben az előbbi, akkor indokolatlanok, de legalábbis sokat gyengülnek a könyvvel szembeni kifogások. Ha az utóbbinak van – akárcsak részleges – szerepe, akkor indokoltak. A homoszexuális szervezetek csak és kizárólag genetikai-biológiai okot fogadják el: a homoszexuális annak született („born this way”), s ezen nem lehet változtatni, ám ha van környezeti-szocializációs ok is, akkor ennek van tere. E szervezetek álláspontját elfogadva több országban (legutóbb Franciaországban) bűncselekménnyé nyilvánították az úgynevezett reintegratív terápiát, ami még abban az esetben is tilos, ha azt a páciens saját elhatározásából maga kéri szakképzett pszichiátertől.
Cikkemben a Science című hetilap (a világ vezető tudományos ismeretterjesztő lapja) 2019. augusztus 30-i számában a homoszexualitás genetikai hátterét feltáró kutatás eredményét bemutató közleményt ismertettem. E kutatás különös jelentőségét az elemszám adta, mely két nagyságrenddel haladt meg minden addigit: közel félmillió 40 és 69 év közötti személy teljes génállományát vizsgálták át. A legfontosabb eredmény: nem találták meg a „homoszexuális gént”, ellenben találtak öt homoszexualitásra hajlamosító gént, amelyből kettő mindkét nemben, kettő csak férfiakban, egy csak a nőkben van meg. A 2+2 férfi és a 2+1 női gén azonban együttesen is csak a homoszexualitás 8–25 százalékát képes magyarázni. Genetikai hasonlóság esetén – ez az elemszám kevesebb mint negyede esetén volt kimondható – 32,4 százalékot. Az arány számottevő, de nem döntő, távol van attól, hogy a jelenséget megnyugtatóan magyarázza.