Nagyon sokan nem hittük el, hogy bekövetkezhet. Azt érzékeltük, hogy az Egyesült Államok, a NATO és a nemzetközi balliberális média minden erővel provokálja Putyint és Oroszországot, hogy támadja meg Ukrajnát, amelynek következményeként Oroszországra le lehet sújtani olyan szankciókkal, amelyek gazdaságilag tönkretehetik. Ezzel pedig Amerika és a mögötte álló globális elit kettős célt érhet el: Oroszország sem Kínával, sem az unióval nem köt szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat, s így az Egyesült Államoknak csak egyetlen kihívója marad: Kína.
Az Oroszország nélküli Kínával pedig – így vélhetik az amerikaiak és a globális elit – Amerika képes felvenni a versenyt, sőt ki is egyezhet vele a globalisták – például a Klaus Schwab-féle Nagy újrakezdés program – segítségével. De éppen ezért sokan úgy véltük, Putyin pontosan tudja, mire megy ki a játék, s nem száll bele, mert a világ legnagyobb területű országának nem érdeke, hogy engedjen a provokációnak.
Ám végül február 24-én hajnalban mégis megtette, megindította a támadást. Ostobaság volt ez a részéről? Erre ma képtelenség válaszolni. Most a fegyvereké a szó, s a háború végkimenetele adhatja meg erre a választ. Ezúttal azonban nem is e megválaszolhatatlan kérdésre szeretném a hangsúlyt helyezni, hanem kifejezetten patrióta, magyar szemszögből kívánok megjegyzéseket tenni a kialakult válságról. Már csak azért is, mert van tanulság bőven.
Az első az, hogy egy nagyhatalom következő lépése mindig kiszámíthatatlan marad. Azért, mert semmilyen nagyhatalom nem őszinte, nem játszik ki minden kártyát, így soha sem tudjuk pontosan felmérni a pozícióit és a valóságos céljait (még a legfejlettebb titkosszolgálati és kibertechnikák mellett sem). Ez igaz az Egyesült Államokra, Kínára és Oroszországra is. Furcsát mondok: némileg kivételt – méghozzá üdítő kivételt! – valóban a Donald Trump által vezetett négyéves ciklus jelentett, ugyanis Trump valóban komolyan gondolta azt, hogy „America first”, hogy Amerikának nem kell a világ erkölcsi és demokratikus csendőrének lennie, a saját gazdasági érdekeit kell képviselnie, s így tiszta lapokkal képes játszani, legalábbis jóval tisztábbakkal, mint azok a nagyhatalmak, amelyek mindig hatalmuk további bővítésében gondolkodnak és ez alapján cselekednek, ami együtt jár a kiszámíthatatlansággal és időnként bizony az aljassággal is.