Az Egyesült Arab Emírségek sürgette az Egyesült Államokat, hogy a jemeni húszikat vegyék fel a terrorista csoportok listájára és küldjenek katonai támogatást, hogy megvédjék az országot a további támadásoktól, ám ez a kérés is válasz nélkül maradt. A feszültség a tetőpontjára hágott, amikor Abu-Dzabi tavaly decemberben felfüggesztette a Biden-kormányzattal folytatott tárgyalásokat az amerikai gyártmányú F–35-ös repülőgépek vásárlásáról, mivel Washington feltételekhez akarta kötni használatukat.

A válaszlépések nem sokat várattak magukra. Idén februárban Frank McKenzie tábornok, az amerikai központi parancsnokság vezetője Abu-Dzabiba utazott, hogy megbeszéléseket folytasson az emírségek vezetőivel, de Mohamed sejktől nem kapott időpontot. Az emírségek tartózkodott az Egyesült Államok által támogatott, az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadott határozattervezetnél, amely elítélte Oroszországot, míg Moszkva február 28-án ugyanezen a platformon megszavazta, hogy a húszikat terrorista csoportnak minősítsék. Kiszivárgott információk szerint az emírségek tulajdonában lévő The National című lap utasította külföldi munkatársait, hogy ne nevezzék Oroszország ukrajnai háborúját inváziónak.

Miközben a világ szankciókkal sújtja az orosz ipart, az állami óriáscégek és magánvállalatok szívélyes fogadtatásra találnak az emírségekben. A monarchiák immár két évtizede többek között nemesfémeket, acélt, vasat, ipari berendezéseket, járműveket, vegyszereket és élelmiszert importálnak Oroszországból. Döntésük, hogy az olajárak felhajtása érdekében egyértelműen Oroszországot támogatják, olyan profitot eredményez, amely aláássa a Moszkva ellen bevezetett szankcióktól várt hatást.

Rijád sokat fektetett a Moszkvával való kapcsolatok kiépítésébe, és az OPEC-et, a kőolajtermelők szövetségét stratégiai kapcsolatnak tekinti. Mivel Oroszország exportja naponta megközelítőleg 4,8 millió hordó, míg az OPEC tartalékkapacitása napi 2,5 millió hordó, Oroszország OPEC-tagságának megtartását a tagállamok nagyon fontosnak tartják.

Jóllehet az arab államok közül csak az Asszad-rendszer nevezhető Putyin lekötelezettjének, s más térségbeli országok hagyományosan a nyugati kapcsolatokat helyezik előtérbe, de a Kremllel szemben sem ellenségesek. Oroszországban egy regionálisan is meghatározó globális hatalmat látnak, amelynek színre lépése olykor az érdekeiket szolgálja, és hű a szövetségeseihez. Az arab államok közül – Algéria, Szudán és Irak, Iránhoz hasonlóan – tartózkodott az ENSZ-közgyűlés szavazásán, Marokkó pedig távol maradt. Akárcsak az emírségek a Biztonsági Tanács néhány nappal korábbi ülésétől, amelynek célja az Oroszországot elítélő határozati javaslat elfogadása volt. Az egyiptomi vezetés humanitárius okokkal indokolta azt, hogy a közgyűlésen a többséggel szavazott, bár Kairó egyre jobban aggódik amiatt, hogy a szankciók árthatnak az Oroszországgal fenntartott kétoldalú kapcsolatainak. Ezek között kiemelten fontos a katonai és energetikai együttműködés és a kétirányú élelmiszer-kereskedelem.

Moszkva az elmúlt években nagyszabású befektetéseket vonzott az Öböl Menti Együttműködési Tanács országaiból, amelyek ezért az orosz gazdaság stabilitásában érdekeltek. Katar, ahonnan Washington segítséget remél az olajválság kezeléséhez, 2019-ben a katari befektetési hatóságon keresztül a Rosznyefty olajipari óriáscégben 19 százalékos részesedést szerzett. Ez, valamint a VTB bankban 2013-ban vásárolt ötszázmillió dolláros és a szentpétervári Pulkovo repülőtérben szerzett 25 százalékos katari részesedés jelentősen bonyolítja Doha álláspontjának kialakítását. Az olajkitermelő Algéria, Irak és Líbia számára a kisebb kínálatból eredő nyersolaj- vagy földgázár-emelkedés pozitív fejlemény, s ez közvetett módon valószínűleg segíteni fogja azokat az arab államokat, amelyek nemzeti jövedelme az olajkitermelő országokban élő állampolgáraik hazautalásaitól függ.

A puha hatalom létfontosságú eleme Oroszország térségbeli politikájának. Elfogadtatja katonai fellépéseit, előkészíti a gazdasági együttműködéseket, valamint a partnerei közötti olykor ellenséges viszony ellenére képessé teszi együttműködések kialakítására minden térfélen. Ennek érdekében Moszkva sokat fektetett kulturális és vallási alapon nyugvó diplomáciai kezdeményezésekbe. Az Orosz Föderáció területén élő több mint 25 millió muszlim képviseleté­ben Ramzan Kadirov és Rusztam Minnihanov, Csecsenföld, illetve Tatárföld vezetői jelentősen hozzájárultak a Moszkva és az Öböl menti országok közötti jó kapcsolatok kiépítéséhez. 2017-ben létrehozták a Shaykh Zayed Alapítványt (Egyesült Arab Emírségek), amely ötvenmillió dollárral támogatja a csecsen gazdaságot.

Izraelben több mint egymillió orosz anyanyelvű állampolgár él, ami lehetővé teszi Moszkva számára, hogy a kultúrát közvetítőként használja a gazdasági együttműködés, különösen a csúcstechnológiai (például a nanotechnológia) kereskedelmében. Az Izraellel ápolt kapcsolatok további előnye, hogy cáfolta a Moszkva elszigeteltségéről alkotott nézeteket. Emellett Oroszország fenntart kapcsolatokat a Palesztin Hatóság ciszjordániai vezetésével, valamint a Hamásszal a Gázai övezetben. Ezek a kényes, állami és nem állami szereplőket egyaránt bevonó diplomáciai manőverek Oroszország tartós jelenlétét szolgálják a térségben.

A közel-keleti és észak-afrikai államok irányában kifejtett orosz erőfeszítések részbeni sikere tehát elsősorban a Nyugattal szembeni bizalomvesztésről, valamint Moszkva szisztematikus és sokrétű kapcsolatépítéséről szól. Az elmúlt évtizedben az arab vezetők egyre inkább úgy érezték, hogy a Nyugat megbízhatatlan partner, s ezt az Afganisztánból történt kao­tikus kivonulás csak tetézte. Az arabok számára a „kreatív semlegességbe” fektetett erőfeszítés egyre kevésbé kifizetődő.

A szerző vezető kutató, Századvég Politikai Iskola Alapítvány

Borítókép: A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) logója a szervezet bécsi székházán 2020. március 4-én, az OPEC kétnapos 178. miniszteri tanácskozásásának kezdete előtti napon. (Fotó: MTI/EPA/Florian Wieser)