Ez a háború rávilágít arra is, hogy a szüleink, nagyszüleink tudása, tapasztalata milyen hasznos lehet számunkra. Már nem hihetjük, hogy a mi életünk nem fordulhat fel egyik pillanatról a másikra. Nem örökre elrendeltetett dolog, hogy otthonunkban meleg van, világosság, tiszta víz, és tucatnyi gépünk dolgozik helyettünk. Persze nem azt akarom mondani, hogy készüljünk a legrosszabbra − de azt igen, hogy minden családnak legyen otthon minimális tartaléka. Csőtörés, áramszünet esetére is. A Covid első napjaiban nálunk is beindult a pánikvásárlás, aminek aztán jelentős része a kukában végezte. Mert minek a liszt, ha a boltban úgyis van kenyér. Az ostromlott ukrán városok tragédiáját látva azért nézzünk szét a saját otthonunkban. Van-e a szekrényben zseblámpa, elem, gyufa, gyertya? Vagy néhány doboz konzerv, só, liszt, cukor, olaj, ásványvíz. Kérdezzük meg az idősebb rokonainkat, hogy mit ettek a háború vagy a ’56 idején. Mert jó dolog a gyorsétterem, a futárszolgálat, de csak addig, amíg működik. Enni azután is kell. Ahogy inni, tisztálkodni, alapvető gyógyszerekhez jutni. Jópofa az is, ha egzotikus ételeket tudunk főzni, de vajon egy egyszerű paprikás krumplit sikerülne-e összehozni?

Nem akarom hosszan sorolni a példákat, mert nem ez a lényeg, sose legyen rájuk szükség. Amikor a határainkhoz közel dörögnek a fegyverek, akkor át kell gondolnunk az életünket. Hogy mi fontos és mi nem. Mindannyiunknak rá kell döbbennie arra, hogy minden döntésünknek súlya van, ami akár az életünket, családunk sorsát, túlélését is befolyásolhatja. A biztonságunk minden egyes szegmense hirtelen fontossá vált. Mert ha az egyik vagy másik pillére meggyengül, akkor az egész életünk instabillá válik. Ezért fontos, hogy mi döntsünk szűkebb családunk és egész nemzetünk sorsáról is. Mi csak ebben a közösségben vagyunk igazán fontosak. Ha más fog dönteni rólunk, helyettünk, akkor lehet, hogy csupán egy statisztikai adat, számsor leszünk a lap alján.

Mindannyian ismerjük a három kismalac és a farkas meséjét. A gonosz farkas ellen nem véd a szalmából, deszkából épített viskó. Csak a harmadik testvér erős, téglából épített háza óvja meg a lusta és buta malackákat a veszedelemtől. Az elmúlt években erős házat építettünk közösen, ami most kiállja a próbát. Ráadásul a házban meleg van, enni is tudunk, és a viharnak is ellenáll. Sőt még menedéket is tudunk adni azoknak, akik kopogtatnak az ajtónkon. A százezrével érkező, valódi menekültek biztonságra, békére találnak nálunk. Büszkék lehetünk a közös házunkra, hazánkra. Az ukrajnai háború talán legfontosabb tanulsága az, hogy a XXI. század emberének élete is ugyanolyan esendő, törékeny, mint az előző évszázadokban élőké volt. Eddig abba az illúzióba ringattuk magunkat, hogy a tudomány, a technika és a politikusok mindent megoldanak helyettünk, leveszik vállunkról a döntés súlyát, felelősségét. Hát nem! Mindegy, hogy vírus, háború vagy energiaválság réme fenyeget. Felelősen, előrelátóan kell gondolkodni. A közösen felépített hazánkat nem szabad kockára tennünk. Sőt a következő években még tovább kell építenünk, erősítenünk, hogy még viharállóbbá tegyük az életünket, a közös jövőnket. Ne kockáztassunk, mert nehéz időket élünk. Ezt ma már látjuk, a többire majd békésebb időszakban térjünk vissza.

A szerző az Alapjogokért Központ nemzetbiztonsági tanácsadója

Borítókép: Fővárosi látkép (Fotó: Pexels)