Míg az elmúlt tizenkét év során a balliberális pártok és értelmiségi holdudvaruk szellemileg kiürült és intézményei elsorvadtak, a jobbközép az alapoktól kezdve építkezett. Létrehozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (a ballibek „janicsárképzőnek” titulálták), a Magyar Művészeti Akadémiát – egyúttal jelentős nyugdíj-kiegészítésben részesítve az állami díjas művészeket –, a Veritas Történetkutató Intézetet, s a legjobb diákoknak a Matthias Corvinus Collegiumot. Növelte súlyát és befolyását a Nézőpont Intézet, a XXI. Század Intézet, a Századvég és más szellemi műhelyek. A kormány belekezdett templomaink, váraink és kastélyaink restaurálásába és ezeréves államiságunk élő szimbóluma, a budai Vár felújításába, beleértve a köztársasági elnöki hivatal és a miniszterelnökség odaköltöztetését. Nemcsak a méltó helyszín, hanem a törvényhozás és a végrehajtás térbeli elkülönítése miatt.

Az emberek lelkére számos jelkép hat, kivált, ha azok nemzeti-történelmi gyökerűek. Aki elsétál a Várkert Bazár előtt és fölnéz a palotaszárnyra, kiballag Zugligetbe a száz-egynéhány éves lóvasút korhűen rendbe tett végállomására, a Városligetbe a Magyar Zene Házába, az építését fél évszázadon át halogatott Nemzeti Színházba, fölkeresi a Bálnát, a Művészetek Palotáját, a Pesti Vigadót, a felújított Operát, az Eiffel-műhelyházat, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusát s nem utolsósorban a gyönyörű Kossuth teret az Országházzal, nem csak lelki-esztétikai élményben részesül.

Valamiképpen saját sikerének érzi – joggal. Ugyanez igaz a Tarlós István főpolgármestersége során megvalósult budapesti közlekedésfejlesztésre, a Széll Kálmán tér korszerűsítésére, Lázár János kezdeményezésére: a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-trainre, az úthálózat dinamikus fejlesztésére s még számos beruházásra vonatkozóan. Egy nem leltározásra szánt rövid írásban felsorolni sem lehetséges, hány család életét könnyítette meg az ingyenes tankönyvellátás, a kedvezményes iskolai étkezés és nyári táboroztatás, a nagyvonalú tanulmányi ösztöndíjak és más intézkedések. Mindezek a magyar családokat húsba vágóan érintik, immár tizenkét esztendeje folyamatosan.

Az ellenzéki értelmiség és művészvilág elkedvetlenedését, némelyek belátó vagy önostorozó magatartását legújabban a választások után tapasztalhattuk. Előbbi tiszteletre méltó, utóbbi nem más, mint eső után köpönyeg. Sajátos, hogy – egyelőre – Nádas Péter, Závada Pál, a közrádióban munkáit letiltó Parti Nagy Lajos, Tamás Gáspár Miklós és más ismert írók-költők-filozófusok megszólalni sem akarnak. Páran gyászmunkát végeznek vagy önnön apátiájukba süllyednek. Kár, mert a különféle művészi-intellektuális álláspontok nem csak előrevivők, a nézetek ütköztetése során vitakultúránkat is gazdagítanák. Nem demagóg, önérdekű politikusfélékről van szó, hanem a magyar nyelv és közgondolkodás művelőiről. Egyfajta kiegyezésre, a szellemi polgárháború enyhítésére ők maguk is vállalkozhatnának, hiszen csak egyetlen országunk van a maga teljességében. Évszázadok óta így éltek és alkottak emigráns művészeink és tudósaink, kezdve az elűzöttektől és megnyomorítottaktól a lelkiismereti okokból távozókig.

Az alapos képzettséggel párosuló felelősséget s a szókimondó nemzethűséget a fiatal felnőtt és középkorú kormánytagok is reprezentálják. Orbán Viktor miniszterelnök elsöprő népszerűségén, illetve gyalázói hazug és primitív megnyilvánulá­sain túllépve a politikusok mégiscsak személyiségek, jó és rossz értelemben egyaránt. A hitelesség mellett előny a vonzó külső, nők esetében az anyaság. Ilyen Novák Katalin megválasztott államfő, Varga Judit igazságügyi miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Összehasonlításuk, hangvételük enyhén szólva sem lenne szerencsés az ellenzék hölgytagjaira nézve, noha a választói megítélést ezek a szempontok is jócskán befolyásolják.

„A stílus maga az ember” – mondta jó kétszáz éve egy francia természettudós, De Buffon gróf. Megállapítása eldurvuló közéletünkre nézve ma kivált érvényes mind a magánéletben, mind a politikában. Ideje, hogy a hat pártra, illetve pártocskára szakadt ellenzék megszívlelje s a tanulságot is levonja.

A szerző író

Borítókép: Soha korábban nem volt ekkora, 135 fős kormánypárti többség (Fotó: Havran Zoltán)