Ennek a kicsi, ám annál erőszakosabb és hangosabb kisebbségnek a tyúkszemére lépett rá a szerencsétlen J. K. Rowling is annak idején, le merte írni ugyanis a Twitteren, hogy a nők menstruálnak. Ekkor rázúdult a teljes liberális népharag, élen azzal a Daniel Radcliffe-fel, akinek szinte szó szerint aranyat érő karakterét, Harry Pottert ő maga teremtette meg.
De nem áll meg a világ ennél, egy skóciai egyetemen azt tanítják az orvostanhallgatóknak, hogyan segítsék azokat a vajúdó embereket, akiknek vannak férfi-nemiszerveik is. Sőt, a The Practising Midwife nevű magazin egy korábbi címlapján, egy transz férfi a kezében tartja kisbabáját, és még összeköti őket a köldökzsinór. A fotón a férfi magasba emeli az öklét, az alkarján pedig egy szivárványtetoválás látható. A magazinban egy átfogó beszélgetés is olvasható, melyben igyekeznek rávilágítani arra, hogy a transzmaszkulin anyaságot és az anyasági ellátást befogadóbbá kell tenni.
Kérdem én: miért nekem kéne idomulnom a kisebbséghez, hovatovább miért kell kiképeznem ugyanígy a gyerekeimet is? És ha már házasság és szerepek: a férfiak egy része a mai napig (kis túlzással) meginog férfiasságában attól, ha például házimunkát kell végeznie – vajon hogyan éreznék magukat egy szülés után?
Visszatérve Rowlingra, annak idején próbálta megvédeni magát, és hosszú posztjában igen pontosan fogalmazta meg, mi is a probléma veleje: „… Azért aggódom a transzmozgalom új vonulatai miatt, mert féltem a szólásszabadságot, és aggódom amiatt, hogy túl sok fiatal lány dönt a nemváltás mellett. Nem vagyok biztos abban, hogy ők valóban mindannyian transzneműek, inkább azt feltételezem, hogy más pszichés okokból hoznak visszafordíthatatlan testi változásokkal járó döntéseket.”
A probléma valóban az, hogy ezek a szexuális tartalmak, oktatóvideók, ingerek pontosan abban a korban érik a fiatalabb generációkat, amikor még azzal sincsenek tisztában, hogy a saját biológiai nemüknek mik a sajátosságai, mire, hogyan reagálnak, mi az, ami számukra kényelmes és biztonságos, és egyáltalán, mi az, aminek a saját életükben már eljött az ideje. Azt hiszem, ebben a legautentikusabb személy, akitől egy gyermek tanácsot kérhet, az édesanyja vagy az édesapja, de legalábbis az, akinek a szárnyai alatt nevelkedik, és akibe maximális bizalmát helyezi – legyen szó bármilyen problémáról vagy kérdésről, ami ezzel kapcsolatban benne felmerülhet. Semmiképpen sem egy LMBTQ-embereket képviselő civil szervezet valamely tagja, aki óvodásnyelven tart gyorstalpalót gendertanokból.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!