Lehet nevetgélni persze, ráadásul az irónia kiváló terápiás eszköz, de az egyeditől ma már többnyire csupán egy ugrás az általánossá változtatás progresszív kényszere, és máris ott találjuk magunkat az abszurd valóság kellős közepén, és az Agyrém téren próbáljuk átrendezni az arcunkra fagyott mosolyt.

A marseille-i városvezetés azért keményebb fickókból áll, mint a walldorfi. Ez sem lenne önmagában akkora baj, hiszen a dél-francia kikötővárosban néha elfajulnak a viták, és a küzdő felek olyankor menetrendszerűen átrendezik a közterületeket. Az ottani döntéshozók azonban nem a bandaháborúkban arcoskodnak, és búbos pacsirtai magasságokból tesznek a macskákra is, viszont úgy kívánnak befogadóbbá válni az LMBTQ-közösség számára, hogy a polgári dokumentumokból eltávolítják az anya és az apa kifejezéseket, és ugyanazzal a lendülettel érzékenyítőtréningekre küldenek vagy háromszáz anyakönyvvezetőt – vesd össze átnevelőtáborok.

Az anya és az apa szavak tehát mennek a hallevesbe, és ezentúl a gendersemleges Szülő 1 és Szülő 2 szerepel az anyakönyvi kivonatokban. Na. Nem szeretnék ötleteket adni, mert valaki a végén még valóra váltja őket, de nem kellene ezen a ponton megállni. Például kötelezővé lehetne tenni, hogy a gyermek nyilvános helyen (hogy otthon, egymás közt, a tévét felhangosítva mit sutyorognak, az egyelőre nem számít) szülő egynek szólítsa anyát és szülő kettőnek apát, nehogy véletlenül megbántson valakit a kis érzéketlen. Ne feledkezzünk el a nagyszülőkről sem! Engem például bátran lehetne Nagy II.-nek szólítani, igaz, egy darabig azt hinnék, hogy középhátvéd vagyok a megye háromban, de aztán belerázódnának.

Még valami. Egy ideig azt gondoltam, hogy megöregedtem, azért lettem „konzervatív”. De nem. Úgy alakult, hogy a konzervatív az új lázadó. Ez sem baj, ez jobban is állt mindig.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)