Az emlegetett Fekete István zsenijét az a szerencsés kombináció adta, hogy elképesztő természetismereti tudása volt, amit olyan nyelvezettel tudott papírra vetni, amitől az olvasó ott érezhette magát a nyári és téli berekben, a patakparton, patak mélyén, az erdőben, legelőn vagy egy falusi udvar állatok lakta zugaiban. Történeteiben úgy adott személyiséget egy-egy házi- vagy vadon élő állatnak, hogy közben biológiai, természetismereti szempontból kifogástalan művet alkotott. A fantázia és a tudomány tökéletes elegyét alkotta a szépirodalom eszközeivel. És igen, Fekete természetismeretének szerves része volt az a kegyetlenség is, ami a mai városi embernek (és egyre inkább a falusinak is) elviselhetetlen. Akik még nem idegenedtek el Fekete István világától, azok tudják, hogy ez a kegyetlenség nem a természet szépségeinek az ellentéte, amit ki lehet iktatni közülük, hanem elválaszthatatlan része, amely nélkül a szépségek sincsenek. A természet kegyetlenül szelektál, így jönnek létre a szépségei. Ha megpróbáljuk kiiktatni a szelekciót, akkor a természet elpusztul.

A fent említett budai vaddisznókilövés esete is azt mutatja meg számunkra, hogy a természet törvényeit felülírni igyekvő woke progresszívek hazánkban is jelentős befolyásra tettek szert. És ez a hatásuk sajnos időnként átlépi a politikai törésvonalakat, megfertőzve olyanokat is, akik egyébként, ha az ember biológiai törvényszerűségeiről és az abból eredő közösségi kapcsolatairól, a társadalom felépítéséről és szerkezetéről van szó, akkor értik a problémát. Amit értenek és veszélyként felismernek az LMBTQ-lobbival kapcsolatban, azt nem értik az állatvilág, benne a vadon élő állatok problematikáját illetően. Pedig itt sem kisebb a tét, mert ha hagyjuk a progresszívnak mondott instant állatvédelem térnyerését, elcsábulunk az érzelmi alapú kampányoknak, akkor a teljes élelmiszer-ellátásunkat és a természetes élőhelyeink bioló­giai sokféleségét tesszük kockára.

A konkrét esetben az történt, hogy az ország egyik legjobban képzett szakemberét, aki csaknem ötvenéves gyakorlati tapasztalattal és magas szintű tudományos ismeretekkel a háta mögött végzi a munkáját, laikusok hada lincselte meg a virtuális térben, lesöpörve a tudományos alapú szakmai érveket és a hatályos jogszabályokat az asztalról. Pedig viszonylag egyszerű összefüggésekről van szó, olyanokról, mint „az apa férfi, az anya nő”, hiszen azt sem nehéz megérteni, hogy a vadon élő állatoknak nincs keresnivalójuk egy nagyváros forgatagában. És azt sem, hogy amikor a hazai sertéságazatot veszélyeztető járvány tombol, akkor az azt terjesztő vaddisznót nem szállítgatjuk és engedjük szabadon, hanem gyorsan és kíméletesen ártalmatlanítjuk. Mert ha jóemberkedve kiengedjük a fertőzött állatot a többi közé, akkor az összes elpusztul.

Ugye, ez nem bonyolult dolog? Mindezek megértéséhez nem kell különleges képzettség, elég csak tájékozódni. Például arról, hogy a vadon élő állatok számos, emberre és háziállatokra veszélyes kórt terjesztenek, a harapásukkal vagy egyéb módon komoly sérüléseket képesek okozni, a kertekben, a parkokban és a járművekben akár többmilliós nagyságrendű károkat tenni. És ha tovább tájékozódunk, akkor azt is megtudhatjuk, hogy az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vadászok, erdészek és természetvédelmi őrök hada tesz óriási erőfeszítéseket hosszú évek óta, hogy az érdekünkben megfékezzék a járványt, amelyet az instant állatvédők és a rájuk fogékony közvélemény képes lenne akadályozni, a vérrel-verejtékkel és forintmilliárdokkal elért eredményeket lerombolni.

A szerző újságíró

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)