A liberálisokkal ellentétben mi, konzervatívok a világ kérdéseit nem a jogokon keresztül közelítjük meg. Éppen ezért is van sok vitánk velük. Az alábbiakban viszont azt kívánom megmutatni, hogy az abortusz legalizálása még liberális alapról – a jogok oldaláról közelítve – sem tartható.

A liberálisok ugyanis, miközben egyes csoportok jogaiért harcolnak, hajlamosak elfelejteni, hogy másoknak is vannak jogaik, és figyelmen kívül hagyják a klasszikus liberális alapelvet, mely szerint az egyén jogai addig terjedhetnek, amíg mások hasonló (vagy éppen magasabb rendű) jogait nem sértik. Ez a helyzet az abortusz esetében is. A liberálisok szerint az abortuszhoz való jog alapvető női jog. Csakhogy az anyán kívül itt más szereplők is vannak, akiknek szintén vannak és kellene, hogy legyenek jogaik. Ha a jogok oldaláról közelítünk, vizsgálni szükséges valamennyi, az ügyben érintett szereplő jogait, és amennyiben a különböző szereplők jogai ütköznek, akkor dönteni kell közöttük. A liberálisok azonban nem ezt teszik, hanem úgy érvelnek, mintha az abortusz kérdésében egyetlen szereplő – az anya – lenne érintett, és pusztán az ő jogairól szólna a történet. Csakhogy ez nem így van.

Ott van mindjárt az apa. A gyermek sorsáról való döntés nem kizárólag az anya, hanem ugyanolyan mértékben az apa joga és kötelessége is, még akkor is, ha az apa sok esetben (de nem mindig!) köddé válik, mire a terhesség ténye kiderül. Az abortuszt női jogként beállítók negligálják a gyermek megfoganásához szükséges másik személy – az apa – bármilyen jogát a kérdésben. Pedig az abortusz nem egyszemélyes történet.

És nem is kétszemélyes, hiszen az anyán és az apán kívül ott van benne a harmadik, a legkiszolgáltatottabb személy: a gyermek. Akinek az életéről van szó. És akinek a jogait a liberális érvelés teljes egészében figyelmen kívül hagyja. Kérdés persze, hogy rendelkezik-e jogokkal egy magzat. Figyelembe kell-e venni az ő jogait az abortusszal kapcsolatos szabályozásban? Ehhez két előzetes kérdést kell megválaszolni: élőlény-e a magzat? És ha igen, akkor ember-e a magzat?

Nem hiszem, hogy akadna gondolkodó ember, aki azt állítaná – orvosi, biológiai, filozófiai, etikai szempontból sem lenne tartható ez az álláspont –, hogy az élet a születéssel indul, a gyermek a megszületése előtt nem él. Ha a gyermek már a születés előtt, az anyaméhben él, kérdés, hogy hol van az a pont, ahol indul az élet, ami előtt még nem mondhatjuk, hogy élne, ami után viszont már egyértelmű, hogy él. A várandósság kilenc hónapja alatt, a fogantatás és a születés között nem lehet találni egyetlen ilyen kitüntetett pontot sem. Márpedig ha a magzat a megszületése előtt már él, és a fogantatást követően nincsen egyetlen, a nem életet az élettől elválasztó, „életindító” pont, ebből csak az következhet, hogy az élet a fogantatással indul, vagyis akkor, amikor a petesejt a hímivarsejttel egyesül. Az első kérdésre, hogy élőlény-e a magzat, tehát csak azt a választ adhatjuk, hogy a magzat a fogantatás pillanatától él.

A második kérdésre egyszerű a válasz. Ha a magzat élőlény, akkor csak egyféle élőlény lehet: ember. Az anya méhében megfogant élőlény nyilvánvalóan nem növény és nem állat, illetve nem a várandósság kilenc hónapjában alakul át növényből vagy állatból emberré. Ha pedig a magzat ember, akkor megilletik mindazok a jogok, amelyek egy embert megilletnek. Közülük is a legalapvetőbb: az élethez való jog.

Vagyis – még ha az apát ki is hagyjuk vagy ha az apa bele is egyezik az abortuszba – abortusz esetén jogok ütközéséről van szó. A nőnek az abortuszhoz való és a gyermeknek az élethez való joga ütközik egymással. Márpedig az élethez való jog minden ember legalapvetőbb és elidegeníthetetlen joga, vagyis az abortuszhoz való jognál magasabb rendű jog. A „női jog” hangzatos fogalma elfedi a brutális tényt, hogy az abortuszhoz való jog sérti a gyermek legalapvetőbb jogát, az élethez való jogot. Egyszerűbben fogalmazva: az abortusz gyilkosság, annak is minősített esete, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés. Vagyis a büntető törvénykönyv által büntetni rendelt, rendkívül súlyos cselekmény. Akik az abortuszhoz való jogot követelik, a gyilkossághoz való jogot követelik.

Mindezt azzal a népszerű önfelmentéssel sem lehet eltakarni, illetve igazolni, mely szerint a gyermeknek jobb, ha meg sem születik, mert rossz anyagi körülmények közé és/vagy szeretethiányos környezetbe és/vagy komoly fogyatékossággal születne, és így kellene leélnie az életét. Amint egy gyilkosságot sem legitimálhat, hogy az áldozat ­rossz anyagi körülmények között, szeretet nélküli környezetben, rossz egészségi állapotban vagy éppen fogyatékkal él, úgy ezek a körülmények az abortuszt sem igazolhatják. Rá­adásul a fogyatékosság megállapítása a magzat esetében mindig valamilyen – száz százalék alatti – valószínűséggel történik, és lehet tudni olyan esetekről, amikor a fogyatékot valószínűsítő diagnózis ellenére a szülők a gyermek megszülése mellett döntöttek, és az anya egészséges újszülöttnek adott életet.

Ugyanezért nem állja meg a helyét „az én testem, azt teszek vele, amit akarok” érvelés sem. Mert az anya az abortusszal nemcsak a saját testével kapcsolatban dönt, hanem egy másik ember életével kapcsolatban is. A döntésnek az a másik ember sokkal súlyosabb következményeit viseli, mint az anya. Az anya az abortusszal ugyanis a saját teste esetében csak egy műtéti beavatkozásról, nem pedig a saját életének kioltásáról dönt. Még akkor sem, ha szélsőséges esetben – például nem megfelelő higiéniai körülmények között – a beavatkozás az anya halálával is végződhet. Ez azonban egy ritkán előforduló, sajnálatos és nemkívánatos mellékhatás, nem pedig maga a kiváltani szándékozott eredmény. A kiváltani szándékozott és minden esetben be is következő eredmény egy másik ember – a gyermek – halála.

Vajon hányan vállalnák a terhességmegszakítást, hányan akarnának így dönteni a „saját testükről”, ha döntésük ugyanazzal a következménnyel járna önmagukra, mint a gyermekre? Ha a nem kívánt terhességtől az anya minden esetben csak a saját élete árán szabadulhatna meg? Vajon ebben az esetben is ekkora lelkesedés lenne az abortuszért? Vajon a lelkes nőjogi harcosok ugyanolyan elszántan mennének a halálba, mint amilyen elszántan most küzdenek azért, hogy a magzatokat halálba küldhessék? Valószínűleg nem. Jó kérdés, hogy vajon mi lenne akkor, ha az anya csak az élete árán szabadulhatna meg a terhességtől, ebben az esetben kapná ugyanis ugyanazt, amit a gyerekének szán. Ebben az esetben szenvedne el azonos jogsérelmet a gyermekével. Mindez rámutat az „az én testem, azt teszek vele, amit akarok” érvelés mélységesen önző, képmutató és immorális voltára.

A liberálisok az abortusz kérdésében kiemelnek egyetlen szereplőt – az anyát –, és a kérdést kizárólag az ő jogai felől közelítik meg. Márpedig a kérdés vizsgálatánál valamennyi érintett szereplő érdekeit és jogait figyelembe kell venni és mérlegelni kell. Ha így teszünk, arra a következtetésre jutunk, hogy az abortusz az egyik szereplő életének kioltásával jár. Az abortusz tehát gyilkosság, egy ember megölése, éppen ezért nem elfogadható, még liberális alapról indulva sem. Ha a liberálisok valóban a gyenge és elnyomott csoportok jogaiért küzdenek, akkor éppen az abortusz ellen kellene állást foglalniuk: nincsen ugyanis gyengébb és elnyomottabb csoport a halálra ítélt magzatoknál.

Számtalan egyéb érvet lehet felsorakoztatni az abortusszal szemben – például konzervatív alapállásból, nem a jogok felől közelítve –, a fentiekben azonban az abortusznak kifejezetten a liberális alapon való védhetetlenségét kívántam bemutatni.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Unsplash)