A globalizáció több volt világgazdasági jelenségnél, világrend volt – írja a Der Spiegel június 25-i száma, múlt időbe téve az évtizedek óta tartó, megszokott folyamatot. „Harminc év után vége van a szoros nemzetközi összefonódások által jellemzett világnak. Új ellenséges blokkok kialakulása és kereskedelmi háborúk veszélye fenyeget.” Természetesnek vettük, hogy a világpolitika alapja a nemzetállamok egyre szorosabb együttműködése, és úgy gondoltuk, hogy a reményteljes jövő érdekében a nemzetállamok még szorosabb összefonódására van szükség. Úgy gondoltuk, hogy a szabadságot, a biztonságot és a jólétet a globalizáció világrendje teremti meg, és minél szélesebb körű lesz a globalizáció, annál nagyobb lesz a szabadság, a jólét és a biztonság – írja a német balliberális hetilap.

Ezt a világrendet rendítette meg a 2008–2011-es pénzügyi világválság, majd a menekültválság, aztán a brexit, a klímakatasztrófa látható jelei, majd pedig a világjárvány. Ezt a világrendet rombolták le Putyin páncélosai, vélik a Der Spiegel elemzői – ami szerintem egyoldalú, elfogult s korlátolt megközelítés. Az orosz–ukrán háború kitörését én elsősorban az amerikaiak mesterkedésének, a NATO és Nyugat-Európa számtalan szószegésének és az elhibázott ukrán biztonsági és nemzetiségi politikának tulajdonítom.

Sokan temetik a globalizációt, maga Kissinger is azt nyilatkozta, hogy már egy teljesen új korszakban élünk. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy a globalizációt előrevivő jelenségek (főként a technikai forradalom) nem szűntek meg, ezután is folytatódnak, és az elmúlt másfél évtizedben történtek esetlegességek, amelyek csak ideiglenesen képesek fölülírni a mélyebb gazdasági folyamatokat.

„A járvány és az ukrajnai háború láthatóvá tette, hogy a gazdaságok milyen sebezhetők világszerte, mennyire ki vannak téve a zavaroknak. Sok nemzet, vállalkozó, sőt háztartás most függetlenségre törekszik. De ki az, aki ma magát ténylegesen függetlenné képes tenni? Mennyi nemzetközi előzetes munka van például egy autóban? Vajon egy háztartás meg tud lenni fosszilis energia nélkül? Elképzelhető ma bármilyen autonómia Európában? Milyen befolyása van még Németországnak ebben az új világrendben? Milyen szorosan kapcsolódhat riválisához, Kínához?” – teszik fel a kérdést a Der Spiegel idézett számának szerzői.

Az ökológiai gazdaságtan egyik fő tétele évtizedek óta a helyi gazdálkodásra, az önellátásra, a minél nagyobb autarkiára törekvés. A környezetet ez oly módon védi, hogy kiküszöböli, feleslegessé teszi a sok szállítást. De az elképzelés hátterében mindig ott volt az a gondolat is, hogy a világpolitikai, világgazdasági folyamatok kiszámíthatatlanok, és a nagyobb fokú gazdasági auto­nómia nagyobb biztonságot ad. (Jellemző módon egyes zöldközösségek még a helyi pénzt, a „szívességbankot” is kitalálták – és itt-ott működtették is –, ami függetlenítette őket az inflációtól.)

Mint ökológiai közgazdász, egy ilyen folyamatot nagyon üdvösnek tartanék. De való­ban erre halad ma a világ? A 2008–2011-es pénzügyi világválság a világgazdaságot időről időre megrengető, szinte szabálysze­rűen felbukkanó válságok sorába tartozik. A brexitet sem sorolnám a gazdasági függetlenedés és nemzeti izoláció sorába. Az Egyesült Királyság nem értett egyet az EU konföderációvá fejlődésével, és kilépett. Atlanti kapcsolatai és nemzetközösségi háttere, valamint a nemzetközi pénzügyekben játszott kulcsszerepe nem arra utalnak, hogy a növekvő nemzeti autonómia útjára lépett volna. A járvány természetszerűleg bezártsággal járt, de orvoslása újra kinyitja a nemzeti határokat. A klímavédelem éppenséggel nem nemzeti bezártságot, hanem igen nagyfokú nemzetközi együttműködést igényel. Az orosz–ukrán háború pedig – függetlenül a megítélésétől – és a hasonló kockázatok kivédése szintén a szorosabb nemzetközi együttműködés szükségét mutatja.

A Der Spiegel elemzőitől eltérően tehát nem látok olyan tendenciákat, amelyek az ökológiai szempontból egyébként rendkívül kívánatos gazdasági autonómiák felé ösztönöznének. Úgy gondolom, hogy a világgazdaság dezintegrálódására mutató jelek ideig­lenesek, és a globalizáció a jövőben folytatódni fog. Az információtechnológiának tulajdoníthatóan a világ globálissá vált; az emberek közötti kommunikáció a nemzethatárokat átlépve folyik, a kereslet kielégítésének színtere már az egész világ. A vállalati és üzleti tevékenységek sem korlátozódnak a nemzeti határok mögé. Egy-egy nagyvállalat az üzleti stratégiáját a világpiac követelményeinek megfelelően alakítja ki. A helyi háborúk komoly töréseket okozhatnak, és ha abban egy politikai-nukleáris nagyhatalom érintett, mint most Oroszország, az a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok alapvető átrendeződéséhez vezethet. De a globalizáció nem egy palackból kiszabadult rossz szellem, hanem a létrejött technológiáknak és kommunikációs, irányítási rendszereknek megfelelő, világméretű működési mód.

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Borítókép: Az Európai Parlament (Forrás: Pixabay)