Az előadás matériájának kritikai elemzése is idekívánkozik. Ez az egyetlen pont, ahol a dicséret hangjain túl a feddő szavakat sem hallgathatjuk el. Éppen ezért a kiváló színészi teljesítmény elvitathatatlansága mellett néhány „érted haragszom, nem ellened” gondolat is levegőért kiált. A mű, amelyen – ismételten hangsúlyozom – átragyogott a szónoki tehetség, sajnos nem klasszikus irodalom, hanem csak vásári komédia, ponyvaregény. Az egyetlen főszereplőre koncentráló monológban Orbán Viktor és kormánya karakterének írói megjelenítése hevenyészett, önismétlő, valótlan és gyenge. A kurucok és a labancok beazonosításának írói elnagyoltsága történelmiet­len és félrevezető. Az „Orbán, Orbán, Orbán” szövegkönyvi monotonitása, a „Miért nyertek négyszer, de mi majd megmutatjuk, és különben is csak a DK, a DK, a DK, de sajnos tizenkét éve nem értik a polgárok” unásig szajkózott betűhalmaza – még ha a szerző ez esetben azonos volt is műve előadójával – nem adhatott garanciát a „two in one” tutinak gondolt sikerére. Azért az nyilvánvaló, hogy színészklasszisunk saját fércműve tolmácsolása közben is kiragyogott a sorok közül páratlan tehetségével, és akár a telefonkönyvet is képes lenne Alekszej Tolsztoj vagy Makszim Gorkij mélységeiben tolmácsolni.

Végezetül még egy apró észrevétel. A közönség láthatóan ügyet sem vetett a mondanivaló sajnos megkérdőjelezhető színvonalára. A protokollmegjelentek arcán a monológ tartalmától független, hivatalból megélt katarzisuk áhítata végig ott pihent. Kálmán Olga ATV-ből hozott Egyenes beszédes mosolya úgy csüngött bálványa minden szaván, „mint a gyümölcs a fán”. Vágó István, mindannyiunk kvízmestere is csak megrendültsége okán nem szólt fel a szónoklat alatt, hogy te, Feri, „Álljunk meg egy szóra”, mert amit mondtál annak „A fele sem igaz”. A többiek is megrendülten és mély átéléssel nézték és hallgatták – ki tudja, hányadszor – a ripacskirály lélegzetelállító mutatványát. Súgó nem volt a teremben, hacsak nem épp hites felesége, Dobrev Klára, aki arra lehetett hivatott, hogy esetleg elakadó urának segítsen, amennyiben elfelejti ezredszer elsütött, káprázatos patronjainak valamelyikét. Szerencsére nem történt ilyen, mert, mint köztudott, csepűrágónk álmából felkeltve is képes kenetteljes szóvirágai tizenharmadik éve kristályosodó bimbóinak kibontására, szó szerinti visszaidézésére. Nem tudom, hogy hányszor hívták vissza Gyurcsány Ferencet a pulpitus elé meghajolni a fellépést követően, de lehetséges, hogy a szűnni nem akaró taps miatt közkívánatra elmondta elölről az egészet. Ennek tényét sajnos az internetes közvetítés megszakadása miatt már nem volt mód hitelt érdemlően ellenőrizni és megerősíteni.

Gyurcsány Ferenc saját show-jától megrészegülve azóta a Facebookon osztja bődületes tanácsait országvezetésről, a jelenlegi kormány megrogyásáról, saját visszatérésének lázálmairól. Azt az egyet nem veszi észre, hogy egy ország vezetése nem szerepjátszás, színészi csalafintaság, az arcot eltakaró maszk mögötti teatralitás, hanem őszinteség, a haza iránti tisztelet és megbecsülés. A ,,k…rva” ország nem felejt, ezt jó, ha ő sem felejti el.

Pótszékes fricskám végén meg szeretném ismételni, hogy eddig díjazatlan színész­óriásunk egy Jászai Mari-díjat azért feltétlenül megérdemelne. Ha előbb vagy utóbb, de a Kossuth-díj is beérik számára, csak arra kell vigyáznia, hogy a parlamenti ceremónián még véletlenül se fogadja el Orbán Viktor gratulációra nyújtott kezét, hiszen nyilvánvaló, mármint szerinte, hogy a jelenlegi konzervatív kormány működése törvényellenes. Éppen ezért állami kitüntetését csak egy jövőbeli, esetleges kormányváltás után fogadja el, amikor már újra miniszterelnökként, értelemszerűen saját magával kell kezet fognia.

Ha Gyurcsány Ferenc páratlan tehetségére felfigyelnének hazai színházaink igazgatói, biztosak lehetnek abban, hogy nála nagyobb intrikust és őszes halántékú hősszerelmest kerek e világon nem találnak. Könyörgök, ne hagyják elkallódni!
 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Tamás)