Az indiánregény nemcsak kellemes és szórakoztató olvasmány, de generációkat összekötő élményközösség, világunk megértését segítő példagyűjtemény és természetesen izgalmas vitaalap. Hogyan értenénk meg a vadnyugat fogalmát, a telepesállamok születését, a Cseh Tamás részvétele miatt elhíresült bakonyi indiánok szabadságvágyát, a rezervátumok nyomorúságát, az egyetemes kultúrkincseink közé emelkedett indián mesehagyományt, ha nem olvasnánk Pocahontas, Az utolsó mohikán, Winnetou és a többi nemes indián történetét?
A dolog úgy áll, hogy mondjuk dédnagyapám és nagyapám ugyanúgy beszélgethetett indiánregény-élményeiről, mint ahogyan én beszélgethetek erről a fiaimmal. Az utolsó mohikán Angliában 1831-ben jelent meg, a tíz évvel később kiadott német fordítás már eljuthatott a magyar olvasókhoz. Azóta töretlen a lendület.
Igaz, az indiánregény mindig saját korához szól, annak szellemiségét tükrözi. De éppen ezért alkalmas arra, hogy a generációk közötti szemléletbeli különbségek megértéséhez hozzásegítsen.
A kalandos és egzotikus (és, mint Gy. Horváth László legújabb fordításából kiderül, meglepően naturalisztikus) Cooper-történetekből Karl May tollán amolyan programregény-sorozat lett. Szürke Bagoly Két kicsi hódja azonban ember és természet viszonyát kutató kérdésfelvetéseivel abba a – harmincas években megerősödő – vonalba illik, amelyet a világirodalomban például Hemingway, nálunk vadászíróink, legjelesebben talán Fekete István képviselt.
Aztán lettek olyan indiántörténetek, amelyek a modern kori kultúravesztést mesélték el, a rezervátumok tragédiáit dolgozták föl, újabban pedig vannak olyan történetek is, amelyek éppen Karl May regényeire adnak választ. Ott van például Dee Brown Wounded Knee-nél temessétek el a szívem című remeke. Brown pontosan azt a szenvedéstörténetet mondja el, amit Karl May diadalmenetnek lát. Emitt az indiánok kifosztásáról, konfliktusaik kihasználásáról, műveltségük felszámolásáról olvashatunk, amott, azaz Karl Maynál, a fehér ember civilizatorikus küldetéséről, béketeremtő igyekezetéről, a vadnyugat domesztikálásáról kapunk lenyűgöző panorámát. Brownnál áldozatok az indiánok, Karl Maynál inkább gyámolításra szoruló gyerekek, akiknek legjobbjai természetesen szorosan együttműködnek a fehérekkel a béke és a civilizáció érdekében.
