idezojelek

Je suis Winnetou!

Az indiánregény nemcsak kellemes és szórakoztató olvasmány, de a világunk megértését segítő példagyűjtemény, és természetesen izgalmas vitaalap.

Rácz András avatarja
Rácz András
Cikk kép: undefined
2022. 08. 30. 9:30
Fotó: dpa

Az indiánregény nemcsak kellemes és szórakoztató olvasmány, de generációkat összekötő élményközösség, világunk megértését segítő példagyűjtemény és természetesen izgalmas vitaalap. Hogyan értenénk meg a vadnyugat fogalmát, a telepesállamok születését, a Cseh Tamás részvétele miatt elhíresült bakonyi indiánok szabadságvágyát, a rezervátumok nyomorúságát, az egyetemes kultúrkincseink közé emelkedett in­dián mesehagyományt, ha nem olvasnánk Pocahontas, Az utolsó mohikán, Winnetou és a többi nemes indián történetét?

A dolog úgy áll, hogy mondjuk dédnagyapám és nagyapám ugyanúgy beszélgethetett indiánregény-élményeiről, mint ahogyan én beszélgethetek erről a fiaimmal. Az utolsó mohikán Angliában 1831-ben jelent meg, a tíz évvel később kiadott német fordítás már eljuthatott a magyar olvasókhoz. Azóta töretlen a lendület.

Igaz, az indiánregény mindig saját korához szól, annak szellemiségét tükrözi. De éppen ezért alkalmas arra, hogy a generációk közötti szemléletbeli különbségek megértéséhez hozzásegítsen.

A kalandos és egzotikus (és, mint Gy. Horváth László legújabb fordításából kiderül, meglepően naturalisztikus) Cooper-történetekből Karl May tollán amolyan programregény-sorozat lett. Szürke Bagoly Két kicsi hódja azonban ember és természet viszonyát kutató kérdésfelvetéseivel abba a – harmincas években megerősödő – vonalba illik, amelyet a világirodalomban például Hemingway, nálunk vadász­íróink, legjelesebben talán Fekete István képviselt.

Aztán lettek olyan indiántörténetek, amelyek a modern kori kultúravesztést mesélték el, a rezervátumok tragédiáit dolgozták föl, újabban pedig vannak olyan történetek is, amelyek éppen Karl May regényeire adnak választ. Ott van például Dee Brown Woun­ded ​Knee-nél temessétek el a szívem című remeke. Brown pontosan azt a szenvedéstörténetet mondja el, amit Karl May diadalmenetnek lát. Emitt az indiánok kifosztásáról, konfliktusaik kihasználásáról, műveltségük felszámolásáról olvashatunk, amott, azaz Karl Maynál, a fehér ember civilizatorikus küldetéséről, béketeremtő igyekezetéről, a vadnyugat domesztikálásáról kapunk lenyűgöző panorámát. Brownnál áldozatok az indiánok, Karl Maynál inkább gyámolításra szoruló gyerekek, akiknek legjobbjai természetesen szorosan együttműködnek a fehérekkel a béke és a civilizáció érdekében.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóval igen, sok tekintetben igaza van a német Ravensburger kiadónak, amikor azt állítja, hogy a Winnetou-történetekben megrajzolt kép „messze állt attól, ahogyan az őslakosok valójában éltek”. De ezen az alapon leállítani a Kis Winnetou című filmmel együtt kiadott gyerekkönyvek értékesítését – ahogyan azt ők teszik – a lehető legrosszabb döntés. A Winnetou-történetek megbélyegzése, Karl May művei­nek beemelése a woke ideológia célkeresztjébe, kiszolgáltatása a cancel culture tombolásának éppen hogy nem támogatja, hanem rombolja azt a műveken, szerzőkön, korokon át zajló párbeszédet, ami világunk megértését eredményezheti.

Bizonyos, hogy Karl May könyveiről elmondható, hogy „a történelmi valóságot, az őslakosok elnyomását tekintve itt egy romantikus, sok klisét tartalmazó kép rajzolódik ki” – ahogyan a kiadói közlemény fogalmaz –, ám az is bizonyos, hogy szinte minden történet sok klisét tartalmaz. Mégpedig azért, mert ezek nélkül egyetlen elbeszélést sem tudnánk elhelyezni ugyancsak sok klisét tartalmazó világképünkben.

Lehet, hogy nekem nincs igazam, amikor azt állítom, hogy Old Shatterhand és a hozzá hasonló civilizátorok helytállása nélkül a bennszülöttek máig nem lennének abban a helyzetben, hogy véleményt mondjanak Karl May regényeiről, de a fiaim sem lennének abban a helyzetben, hogy vitatkozni tudjanak velem, ha nem olvasták volna az elmúlt évszázadokban megszületett indiánregények egy részét.

A kultúra ugyanis nem állapot, ahogyan azt az eltörlés kultúrája hirdeti, hanem folyamat. Ha meg nem történtté hazudjuk a múltat, ha kiszakítjuk a művelődéstörténetből a nekünk nem tetsző részleteket, akkor kultúránk egésze veszíti el belső koherenciáját, és összeomlik. Ha kitagadjuk múltunkból az antik gyökereket, a zsidó hagyományt, a keresztény kultúrát, a polgári értékvilágot vagy akár az indiánromantikát, nemcsak szegényebb lesz kultúránk, de szerkezeté­ben is kárt szenved. És minél több strukturális sérülés éri, annál könnyebben esik szét. Ezért zuhan barbárságba minden totalitárius rezsim.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Flickr)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szőcs László avatarja
Szőcs László

Az USA választ, de rólunk is dönt

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A szörnyek tényleg köztünk járnak

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Konzultáció az új magyar gazdaságpolitikáért

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Hol vagytok, „gyermekvédők”?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.