idezojelek

Vezérelt szerencse

Valamikor egy válogatott labdarúgónk mesélte, hogy a magyar csapatok már az öltözőfolyosón elveszítették a meccset.

Cikk kép: undefined

Azt mondja a híres csellóművész, hogy életében már ötven szerzőtől játszott darabot. Holott – teszi hozzá hamiskás mosollyal – sokan el sem hiszik, hogy összesen akad ennyi mű erre a hangszerre. Mindenesetre, zárja szavait, a lényeg, hogy vezérelt szerencse nélkül elveszik a művész, elhalkul az alkotó, talán átmenetileg, talán örökre.

A futball természetesen éppen annyira hasonlít a csellózásra, mint az egyik műalkotás a másikra – vagyis teljesen. Ha a művész valóban az életet mintázza meg a maga eszközeivel, és a történet mögött rendre felfeslik a valóság szövete, akkor a futball valóban művészeti ág, mégpedig a legnagyszerűbb a világon. Nem mondom, hogy minden bedobásról a saját életem fordulópontjai jutnak eszembe, de állítom, hogy a futball nem csak sport, pláne nem játék. Komédia, tragédia vagy tragikomédia kilencven percben, néha hosszabbítással, olykor büntetőrúgásokkal a végén. Valahogy úgy, ahogyan mindannyiunk élete…

Meggyőződésem továbbá, hogy mondjuk Végh Antal vagy Moldova György a Kádár-rendszerben többek között azért lehetett olyan sikeres, mert futballtárgyú írásaikban az olvasó mindig felismerte a másodközlést. Ahogyan Hofi futballpoénjai sem nyilván csak a focistákról szóltak. Abban a társadalomban persze, amelyet mélységesen áthatott annak emléke, hogy pár éve még a világ legjobb csapata volt a magyar válogatott, a futballgondolkodás magától értetődött. Nem kellett elmagyarázni a párhuzamok lényegét, ahogyan a szabályokat, a mérkőzések lélektanát, az erényeket, a hibákat sem. Ugyanakkor a labdarúgás elsőrendű eszköz a társadalmi indulatok felkorbácsolására vagy megszelídítésére, ezt a tényt pedig minden gondolkodó politikus tudta és tudja, legfeljebb nem veti be saját használatú eszközként.

Gond csak akkor van, ha a vezérelt szerencse hiányzik a végelszámolásnál. Ha tényleg azt gondoljuk, hogy munka nélkül lehetségesek a nagy győzelmek, ha elhisszük, hogy a lelketlennek pontosan annyi az esélye, mint a lelkesnek.

Amikor a józan ész eltűnik az arénából, akkor a nép különféle hiedelmek rabságába esik. Pontosan ugyanúgy, mint nagy történelmi csatavesztések idején, a képzetek elhomályosítják a vezérelt szerencse fontosságát. Elterjednek, majd kiirthatatlanul közöttünk fészkelnek a népmesék, amelyek Görgei „árulásához” és a többi történelmi kényszerképzethez hasonlóan a legegyszerűbb magyarázatot kínálják a felnövekvő nemzedékeknek. Ilyen például, hogy az 1938-as döntőt azért veszítettük el, mert Dietz Károly szövetségi kapitány titokban megegyezett az olaszokkal (hogy az olaszok akkor játékerőben, taktikailag jobbak voltak, érdektelen). Hogy 1954-ben Puskásék Mercedesekért adták el a döntőt a nyugatnémeteknek (holott legalább tizenkét oka volt a vereségnek, és ha a fele nem következik be, mi győzünk). Vagy hogy 1986-ban a KGB titkos szereket adott be a magyar válogatottnak a 0-6 előtt (holott Mezeyék egyszerűen túledzették a csapatot, és az oroszok ellen egyébként sem játszottunk soha eredményesen).

A magyar ember nemcsak szereti a saját népmeséit, de ragaszkodik is hozzájuk. Amikor régebben egy Facebook-bejegyzésemben felvetettem, hogy Apponyinak tulajdonítanak pár olyan mondatot, amelyet vélhetően soha nem mondott Trianonról, hatalmas felzúdulás támadt. Az olvasók többségét egyáltalán nem érdekelte, hogy nincs eredeti forrás, hogy az Apponyi-vallomás valósággal magától támadt, senki nem tudja, mikor és hol hangzott el, jegyezték fel. Csak az számított – és ezt le is írták –, hogy a magyarság közös hiedelmeit megmásítani, megcsorbítani, elbitorolni rettenetes bűn. Akár igaz, akár nem igaz a sztori, számukra a népmese a támpont. Mert abban jó hinni, a valósághoz vezető ösvényen viszont hosszú és fáradságos az út, nagy erőfeszítést, a vezérelt szerencse felszítását, vagyis munkát követel az embertől.

A futballszurkoló nyilván mindenütt egyforma, gondolom, a vesztes mérkőzés után szokásos a szöveg, hogy az életben nem jövök többet ebbe a stadionba, aztán egy héttel később megint ott vagyunk. Csakhogy a magyar szurkoló érzelmi kitágulása példátlanul nagy, a legkomorabb, legreménytelenebb gyásztól az őrjöngő jókedvig mindenre képesek vagyunk. Amivel nem is lenne gond, ha az állandósult keserű legyintés, hogy papot ide, meghalt a magyar futball, vagy az elbizakodott hit, hogy mostantól mindenkit legyőzünk a világon, kifejezné a helyzetünket. Merthogy a valóság mégiscsak az, hogy amikor Rossi a válogatottal ilyen eredményeket ér el, vagy a Ferencváros magánál erősebb csapatokat is elbúcsúztat évek óta, akkor időről időre legyűrjük a valóságot. Hiszen a számok, a statisztikák és a közös tudás szerint nekünk nem ott volna a helyünk, ahova jelenleg tartozunk. Szerintem viszont pontosan ott vagyunk, ahol jelenleg tartunk, mert a labdarúgás legfőbb csodája, amit minden labdaszedő is tud: a labda gurul, ki tudja, hol áll meg, olykor pedig a kicsi minden előzetes várakozás ellenére legyűri a nagyobbat. Akárcsak a való életben, nemde?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Munka nélkül azonban sehol sem lennénk. Kíváncsi vagyok, valaki utánajárt-e valaha, hogy Rossi kapitány mennyit, milyen mélységben, milyen minőséggel dolgozik ezért a válogatottért? Hogy a Ferencváros edzői stábja, Rebrovval vagy Csercseszovval az élen, milyen erőfeszítéseket tett a sikerért? Nos, a válasz talán nem is bonyolult. Csakhogy az elvégzett munka, az embertelen erőfeszítés, a jó értelemben vett fanatizmus nem látszik a tribünről. S ahogyan a saját életünkben, a futballban sem hihetjük, hogy a szerencsét nem kell vezérelnünk. Valójában a szerencse – és ezt jól jegyezzük meg – egyáltalán nem létezik. Csak akkor születik meg a semmiből, amikor valakik erőt gyakorolnak, amikor a versengésnek el kell dőlnie. Ilyenkor, a vezérlés hatására Fortuna dönt: a siker pedig azok mellé szegődik, akik jobban akarnak győzni a másiknál.

Valamikor egy válogatott labdarúgónk mesélte, hogy a magyar csapatok már az öltözőfolyosón elveszítették a meccset. Megnézték az ellenfél olaszok, németek, angolok dresszét, hajviseletét, mozgását, magabiztosságát, és úgy érezték, ezt a meccset soha nem nyerhetik meg. Mindenben hátrányban voltunk már az elejétől fogva, és már akkor feladtuk a csatát, amikor a két csapat felállt a középkezdéshez. Az utóbbi években azonban végleg kiléptünk ebből az árnyékból. A globalizmus jobban közelíti egymáshoz a labdarúgókat, már nincs ismeretlen ellenfél, ismeretlen világsztár. Ma az a helyzet, hogy a bátrabb győz. Nem a gazdagabb, nem az elkényeztetett, nem a celeb, hanem az, aki a labdarúgást a legkomolyabban veszi. A munka, a gyakorlás, az elvégzett feladatok, a túlóra, az önként vállalt fejlődés, a hihetetlen fizikai munka teljesítése, a lelki hátrány leküzdése, a társért érzett felelősség győzteseket farag a látszólagos vesztesekből. Csak ennyi a titok. És persze hogy nem csak a fociról szól ez az írás, és nem is a művészetekről. Hanem nagyjából mindenről, ami az ember elé akadályként tornyosul, és amelynek legyőzéséhez hit, erő és munka szükséges.

Borítókép: A magyar labdarúgó-válogatott énekli a himnuszt a labdarúgó Nemzetek Ligája Magyarország–Anglia győztes mérkőzés után (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.