A történtek nyomán elgondolkodtató, hogy a Svédország és Dánia közelében húzódó orosz gázvezetékek elleni, nemzetközi vizek alatt végrehajtott támadás a svédországi és az olaszországi fordulat után következett be. Ha Biden elnök idézett ígéretéből indulnánk ki és megpróbálnánk az amerikai balliberális erők fejével gondolkodni, akkor nagy félelmeink lehetnének az európai demokrácia alakulásával kapcsolatban. Mert mi történne akkor, ha ne adj Isten egyszer csak új kormányok lépnének a színpadra, amelyek szakítanának az eddigi gyakorlattal − népszavazásokat tartanának, s ezeknek az eredménye például kedvezne az orosz olaj- és gázszállítások folytatásának?
Nos, igencsak idegesek lennénk, és azon törnénk a fejünket, miként vehetnénk elejét egy ilyen fejleménynek. És akkor eszünkbe jutna, hogy csak meg kell valósítani Biden elnök nagyszerű ötletét, s máris átvágtuk a gordiuszi csomót. Igen, lehet azt mondani, hogy nagy merészség kell a gázvezeték elleni robbantásokat összefüggésbe hozni az amerikai gazdasági érdekekkel, de mi ez ahhoz a merészséghez képest, amellyel az Egyesült Államok az orosz határok tőszomszédságában süti háborús pecsenyéjét?
Tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak. A szövetségesi kötelék meghatározza helyünket és kijelöli cselekvési lehetőségeink határait. Elítéljük az Ukrajna elleni agressziót, de nem lelkesedhetünk az ostoba oroszellenes szankciókért sem. Nem kellett orosz–ukrán háború ahhoz, hogy megismerjük a brüsszeli elit igazi arcát. A Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni büntetőszankciók a szövetségen belül születtek, s jól mutatják, hogy a később csatlakozott tagországok felzárkóztatásának ígérete mennyit ér.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!