Gázvezetékek nélkül nincs miről szavazni

Az Északi Áramlat gázvezetéket ért minapi robbanásokkal kapcsolatban a szakemberek szabotázsakciókra gyanakodnak. A vezeték orosz üzemeltetői nyomban a robbanások után gázszivárgást, illetve nyomáscsökkenést jeleztek, ami egyértelműen összefüggésben áll a vezeték sérülésével. A történtekről több megfigyelőnek eszébe jutottak Joe Biden amerikai elnök februári kijelentései. Néhány héttel az ukrajnai háború kitörése előtt ugyanis Biden egy sajtótájékoztatón – Olaf Scholz német kancellár jelenlétében − arról beszélt, hogy orosz invázió esetén „nem lesz többé Északi Áramlat, véget fogunk vetni neki”.

Egy újságíró a végrehajtás felől érdeklődött, mivel a projekt német felügyelet alatt áll. Az amerikai elnök nem jött zavarba, és ezt felelte: „Ígérem, hogy képesek leszünk rá.” És íme, az ígéretből valóság lett. Bekövetkezett az orosz invázió, most pedig az orosz gázvezetékek elleni szabotázsakciók. Az elkövetők kiléte jelenleg még bizonytalan, de azért fel lehet tenni a kérdést: a robbantások kinek az érdekeit szolgálják? Kézenfekvő a válasz: elsősorban az Egyesült Államok érdekeit. Ennek fényében komolytalannak tűnnek azok a feltevések, hogy a támadást maguk az oroszok hajtották végre.

Az Egyesült Államoknak nagyon fontos, hogy az Európai Unió a kőolaj- és földgázszükségleteit ne orosz, hanem jelentős részben amerikai forrásokból fedezze. Az oroszellenes uniós szankciók e tekintetben Amerika kezére játszanak, azonban – az utóbbi parlamenti választások fényében − nem tudni, hogy az EU jelenlegi politikája meddig tartható. Nem sokkal az Északi Áramlat elleni támadás előtt Svédországban, majd Olaszországban is előretört a jobboldal, és a közvélemény-kutatások Európa-szerte jelzik a balliberális erők gyengülését.

Ha a folyamat oda vezetne, hogy megrendülnének a jelenlegi brüsszeli vezetés pozíciói, akkor talán a szankciós politika napjait is megszámlálhatnánk.
A jobboldali kormányokkal gondok vannak. Ezek ugyanis nem idegenkednek attól, hogy fontos kérdésekben kikérjék a választóik véleményét. Az európai baloldal ezzel szemben úgy irányítja az EU-t, hogy még véletlenül se érdekli a népakarat. Az önveszélyes oroszellenes szankciók, a sok szempontból kártékony illegális migráció támogatása, a tagállamok hatásköreinek nyirbálása mind olyan témák, amelyekről egy demokráciában illik kikérni az állampolgárok véleményét. Ma Európában egyedül Magyarországon kíváncsi a kormányzat az emberek véleményére, bár úgy tűnik, Ausztria is követheti a példát.

A történtek nyomán elgondolkodtató, hogy a Svédország és Dánia közelében húzódó orosz gázvezetékek elleni, nemzetközi vizek alatt végrehajtott támadás a svédországi és az olaszországi fordulat után következett be. Ha Biden elnök idézett ígéretéből indulnánk ki és megpróbálnánk az amerikai balliberális erők fejével gondolkodni, akkor nagy félelmeink lehetnének az európai demokrácia alakulásával kapcsolatban. Mert mi történne akkor, ha ne adj Isten egyszer csak új kormányok lépnének a színpadra, amelyek szakítanának az eddigi gyakorlattal − népszavazásokat tartanának, s ezeknek az eredménye például kedvezne az orosz olaj- és gázszállítások folytatásának?

Nos, igencsak idegesek lennénk, és azon törnénk a fejünket, miként vehetnénk elejét egy ilyen fejleménynek. És akkor eszünkbe jutna, hogy csak meg kell valósítani Biden elnök nagyszerű ötletét, s máris átvágtuk a gordiuszi csomót. Igen, lehet azt mondani, hogy nagy merészség kell a gázvezeték elleni robbantásokat összefüggésbe hozni az amerikai gazdasági érdekekkel, de mi ez ahhoz a merészséghez képest, amellyel az Egyesült Államok az orosz határok tőszomszédságában süti háborús pecsenyéjét?

Tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak. A szövetségesi kötelék meghatározza helyünket és kijelöli cselekvési lehetőségeink határait. Elítéljük az Ukrajna elleni agressziót, de nem lelkesedhetünk az ostoba oroszellenes szankciókért sem. Nem kellett orosz–ukrán háború ahhoz, hogy megismerjük a brüsszeli elit igazi arcát. A Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni büntetőszankciók a szövetségen belül születtek, s jól mutatják, hogy a később csatlakozott tagországok felzárkóztatásának ígérete mennyit ér.

Ennek az elitnek valójában nem érdeke a keleti térfél felzárkóztatása. A felzárkózott tagországokat ugyanis nem tarthatná abban az alárendelt állapotban, amelyből aránytalanul nagy gazdasági hasznokat húzhat. Hiába reménykedik a hazai balliberális ellenzék, hiába bízik nyugati elvbarátaiban.

Ez az elit soha nem fogja segíteni a felzárkóztatásunkat és nem fogja maga mellé emelni azokat sem, akik most lihegve jelentkeznek alantas szolgálatokra.

Ma még nagy kérdés, hogy Európa polgárai valamikor szavazhatnak-e az olcsóbb orosz vezetékes gáz igénybevételéről. Az viszont biztos, hogy gázvezetékek nélkül nincs miről szavazni.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Joe Biden (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)