2006-ban még vérbe fojtott egy nemzeti ünnepet. A rendőreit küldte az ünneplőkre, most pedig, 16 évvel később, kvázi szabadsághősként akarja magát ünnepeltetni. Gyurcsány Ferenc, megszokhattuk, amolyan bátor elefántként szétzúz mindent maga körül a porcelánboltban, majd eltelik néhány év, és csibészes mosollyal széttárja karjait: De kérem, én ott sem voltam. Ő a magyar cancel culture megtestesítője, aki pár év alatt minden nevéhez fűződő rosszat elfelejt, kimagyaráz, újabb hazugsággal próbál tisztázni.
Ezt teszi most, október 23-án is. Az már csak részletkérdés, hogy a szokásos kitaposott piros teniszcipőjében, piros nadrágjában és sárga pulóverében áll-e ki majd a nép elé, feleségét maga elé tolva, vagy netán felkap valami alkalomhoz illőt. Ízlelgessük csak magunkban, mert elviselhetetlenül kontrasztosan hangzik: Gyurcsány/Dobrev, október 23-án… Ezzel az erővel egy Trianon-ellenes tüntetésen is lehetne vezérszónok, ahol előadhatná legutóbbi, ezzel kapcsolatos ömlengését, ahol azokkal vitázott, akiknek fáj Trianon.
Azért az nagy kérdés, hogy mit jelenthet azoknak ’56, akik a vérbe fojtott forradalom évfordulóján Gyurcsányt/Gyurcsánynét hallgatják. Szívesen a fejükbe látnék, de talán még inkább a szívükbe. Ugyan mi lakhat ott? Azoknak, akik ott állnak majd október 23-án, bólogatnak és tapsolnak. Nagy valószínűséggel nem őket verték véresre 16 évvel ezelőtt a Gyurcsány-csapatok.
