Mai napig továbbél bennük, mint egy retrográd, kísértő szellem egy elvarázsolt skóciai kastélyban. Úgy is fogalmazhatunk (némi Gogolra vonatkozó Dosztojevszkijes áthallással), hogy minden párt és trendi, futtatott politikus a baloldalon az SZDSZ köpönyegéből bújt ki. A DK-tól a Momentumig, az LMP-ig és a Párbeszéd nevű mikroszkopikus álpártig, illetve Gyurcsány Ferenctől Karácsony Gergelyig kizárólag akkor tudták kiérdemelni Soros György, illetve a Nyugat támogatását, ha a hajdani rossz emlékű és ártó célokat kergető, majd csúfosan megbukott Szabad Demokraták Szövetségének az elitista, élet- és lakosságidegen attitűdjét, keménymagos magatartásformáját vették föl. A Jobbik is csak úgy tudta elnyerni a bebocsátást ebbe a körbe, hogy minden lényeges attribútumát felvette a néhai álliberális pártszerűségnek.

Külön szerencsétlen fejlemény, hogy a Soros György által szponzorált hajdani társaságnak is az anarchista, legszélsőségesebb ágának, vonulatának az örökségét viszik tovább a mai hazai baloldali pártok.

Karácsony Gergely elitista, a lakosság valós igényeit elutasító, provokatív, hihetetlenül nagyképű hozzáállása éppúgy a szélső-SZDSZ-es politizálásnak a továbbvitele, mint Dobrev Klára agresszív népességhergelő október 23-i utcára hívó üzenete. És ebbe az retró-SZDSZ-es technikába simul bele, sőt mintegy prototípusa David Pressman ideiglenesen hazánkban állomásoztatott amerikai nagykövet pökhendi heccvideója és konfrontatív konzervatívellenes kampánya is. Az amerikai Demokrata Párt szélsőséges szárnyához tartozó nagykövet természetesen nemcsak ügyetlenkedésből, hanem előre megfontolt szándékkal támadott a visszafelé elsülő, öngólnak bizonyuló videójával. Ahogy a kommunista Apró Antal unokája, Gyurcsányné is gondosan kiszámította, belekalkulálta azt a felháborodást, amit az vált ki, hogy éppen az ’56-os forradalom kíméletlen, véres leverése egyik vezéralakjának, hóhérának a leszármazottja aktivizálja magát a magyar forradalom és szabadságharc ünnepén, pofátlan módon a szabadságvágyra hivatkozva.

Néha a szereplők részben cserélődnek, de az alapfelállás változatlan: valamire rá akarják venni az embereket, amihez pedig a legkevésbé sem lenne kedvük normál esetben és nem nyugszanak bele, hogy ez sehogyan sem sikerül.

Magától értetődően az utcai demonstrációkat, tüntetéseket, sztrájkokat is bevetik céljaik elérése érdekében, amivel mondani sem kell, mindig csak akkor élnek ― elég átlátszó módon ―, ha polgári konzervatív kormány van a választók akaratából. De egy pillanatig ne higgye azt senki, hogy nem ugyanez a keménymag, aktivista hálózat áll a pedagógus mozgalom, demonstrációk hátterében. Szokás azt mondani, hogy a baloldal rátelepedett a tanárok és diákok tüntetéseire. Ez túlontúl jóindulatú politikai eufemizmus. Mindenki tisztában van azzal, hogy a mostani pedagógus-megmozdulásokat a PDSZ szervezi és ezt nem is titkolják, hanem büszkén vállalják. Akkor viszont miről beszélünk? 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete régen az SZDSZ fiókvállalkozása volt, az is maradt, annyi változtatással, hogy a gazdát most DK-nak hívják. Hogy stílszerűek legyünk: „Kell még valamit mondanom, Ildikó?” Az a Gyurcsány Ferenc van mögötte, aki az SZDSZ romjain, ahelyett létrehozott egy olyan pártnak nevezett aktivista alakulatot, amely egyesíti magában mintegy two in one-ként a régi koalíciós társak, az MSZP és az SZDSZ minden rossz tulajdonságát.

Ha ez nem így lenne, nem állna elő az a faramuci, politikai okokon kívül mással nemigen magyarázható helyzet, hogy bár igen jelentős, komoly béremeléseket helyezett kilátásba a kabinet a következő három évben, mégis változatlanul ragaszkodnak a politikai töltetű utcai demonstrációkhoz a szervezők.

Ugyanígy nem hajlandók arról lebeszélni magukat, hogy október 23-án tüntessenek, és ne ünnepeljenek. A forradalom emléke valahogy soha nem tudja megihletni őket, holott ’56 üzenete éppen az, hogy mindenki össze tudott fogni a közös ügy, a haza érdekében, az idegen megszállás ellen. A Gyurcsány–Soros–PDSZ tengely számára azonban ismét fontosabb a külső, idegen érdekek feltétlen és kritikátlan kiszolgálása, és ehhez nem átallják felhasználni eszközként tanárok és diákok, gyerekek csoportjait. Fontos hangsúlyozni ugyanis: nem „A” pedagógusok és nem „A” diákok tüntetnek vagy sztrájkolnak, csupán egy kisebb hányaduk gondolja úgy, hogy asszisztál naivitásból vagy tájékozatlanságból egy notórius, őket állandóan átverő jobboldalüldöző bagázs akciózásához. És ez még akkor is így van, ha állandó koreográfiájuk szerint egy kisebbség többségnek állítja be magát, hogy aztán Nyugatról politikai és anyagi támogatást kaphassanak a kormánybuktató vérvörös álmaikhoz. 

A magyar lakosság nagy többsége soha nem fogja a szabadságszeretetét felcserélni a szélsőbaloldal szeretetével.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke feleségével, Dobrev Klárával (Fotó: MTI/Mohai Balázs)