Nézzük meg konkrétan, hogy a honlapjuk szerint kik a szervezet magyar tagjai. A következők alfabetikus sorrendben: Bajnai Gordon, aki nem szimpla tag, hanem ráadásul az ECFR globális tanácsadó testületének tagja és a globális infrastruktúra vezetője (jelentsen ez bármit is, de jól hangzik). Dessewffy Tibor, a Demos Magyarország elnöke, szociológus, aki a DatAdat nevű cég háza táján is jelen van. Dobrev Klára EP-képviselő, mellesleg Gyurcsány „árnyékkormányának” elnöke, aki egyébként nemrég lett a szervezet tagja, gyors felvételét érthetőnek tartom. Gyarmati István elnök-vezérigazgató, Nemzetközi Demokratikus Átmenet Központ. Korányi Dávid, akiről a honlap azt is megírja, hogy az Atlantic Council energiadiplomáciáért felelős főmunkatársa, valamint az UN DESA energiaipolitikai tanácsadója. Meszerics Tamás, aki a honlap szerint a Közép-európai Egyetem oktatója. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. Alexander Soros, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnökhelyettese. George Soros, a Nyílt Társadalom Alapítványok alapítója és elnöke. Szemerkényi Réka vezető tanácsadó, transzatlanti stratégia, Nemzetközi Republikánus Intézet.

Nem vitás, szerepel a listán jobboldali személyiség is. De

Ne csodálkozzunk ezek után, hogy ha az Action for Democracy nevű alapítvány vezető testületében, illetve tanácsadói között többen is tagjai az anyaintézménynek, a CFR-nek. Schiffer András az Index.hu-n részletesen kibontotta ezt a kapcsolati hálót. Ebből kiderült, hogy a tanácsadó testületet vezető Kati Marton a CFR tagja, de elhunyt férje, Richard Holbrooke volt külügyi helyettes államtitkár és ENSZ-nagykövet is a CFR tagja volt (utóbbi egyébként – sok más globalista kapcsolat mellett – a Bilderberg-csoportban is részt vett). Anne Apple­baum Orbán-gyűlölő amerikai aktivista személyiség szintén tagja a CFR-nek, míg Timothy Garton Ash, a nagyon futtatott brit történész „csak” az ECFR-nek a tagja, egyébként vele is találkozott londoni útján Márki-Zay Péter, méghozzá a londoni Királyi Külügyi Intézetben (melyet a CFR angol testvérintézményének is nevezhetünk). Következő személy a híres-hírhedt filozófus-politológus Francis Fukuyama – aki a „történelem vége” tézist megfogalmazta –, ő szintén CFR-es, sőt igazgatósági tag.

Evelyn Farkas, aki az Obama-kormányban volt helyettes államtitkár, szintén CFR-tag, megemlítendő még David Miliband korábbi brit külügyminiszter, CFR-előadó, Timothy Snyder CFR-tag, valamint Rafal Trzaskowski varsói polgármester, aki az ECFR tagja.

Egyszóval elég nagy erők mozdultak meg a világon azért, hogy megbukjon az Orbán-kormány. A Külkapcsolatok Tanácsa ugyanis nem akármilyen múltú szervezet. A CFR, amelynek központi székháza New Yorkban, a Park Avenue 68. szám alatt van, nem más, mint az egyik, ha nem a legnagyobb erővel, forrásokkal és hálózattal rendelkező globális irányító intézmény.

A Külkapcsolatok Tanácsát 1921-ben alapították (társintézménye a londoni Királyi Külügyi Intézet, mely 1920-ban alapult), az első időszakban a Rothschild-bankház (illetve annak amerikai képviselője, J. P. Morgan) irányította, később azonban a Rockefeller család vette át a tanács ellenőrzését. Ha csak a természetes személyeket vesszük, elég annyit mondani, hogy a második világháború utáni szinte mindegyik amerikai elnök, a legtöbb amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter is a tagja volt – demokraták és republikánusok egyaránt. Jelenleg vezető politikusok, kormányzati emberek, a média, az oktatás, a tudomány kiemelkedő személyiségei, a civil szféra irányítói stb. tagjai a testületnek.

De még röviden a CFR valóságos befolyásáról. Tudni kell, hogy a második világháború után a CFR tervezte meg az ENSZ működési kereteit és a Marshall-tervet, mely elindította Nyugat-Európa felemelkedését a jóléti állam irányába. A tanács egyes tagjai a mai napig kulcspozíciókat töltenek be az amerikai kormányokban. A szervezet által kiadott folyóirat, a Foreign Affairs az amerikai külpolitikai stratégiai alakítója, a The Washington Post szerint „a külpolitikai gondolkodás bibliája”.

Ha visszamegyünk a kezdeti időkhöz, akkor érdemes arra utalnunk, hogy az első világháború után, 1920–1921 táján az Egyesült Államok – mint abszolút győztes – vállalhatta volna a globális vezető szerepet, de ettől még ódzkodott a háborúba belefáradt Amerika és annak akkori elnöke, a republikánus Warren G. Harding. Ebbe azonban nem tudtak belenyugodni az amerikai bankárcsaládok, amelyek már nagy terveket szövögettek a globális irányításról. Ezért alapították meg, méghozzá kétpárti (!) alapon a CFR-t New Yorkban. A nagy bankárdinasztiáknak, mint a Rothschild, a Morgan, a Rockefeller, bőven volt pénzük ahhoz, hogy befolyásolják embereiken keresztül az amerikai, azon keresztül pedig a világpolitikát.

Walter Lippmann befolyásos amerikai újságíró, tanácsadó akkoriban az Egyesült Államok felsőbbrendűségét hangoztatta, arról írt, hogy egy elitcsoportnak kell tanácsokat adniuk a döntéshozóknak, és ki kell alakítani a „meggyőzés művészetét”, s ezzel „egységes közvéleményt” kell elérni. Lippmann tagja volt a Fa­bian Societynek, amely az eugenika, a „jó gének” kitermelése mellett állt. Az egységes közvélemény – ha alaposabban megnézzük – egész szépen szárba szökkent azóta a nyugati világban…

Fontos még kiemelni a Warburg bankárdinasztia egyik tagjának, James Warburgnak a megjegyzését, aki szintén a CFR oszlopos tagja volt: 

Ha jobban körbenézünk, azt látjuk, hogy mindkét lehetőséggel számolnak…

A CFR sikeres pályát futott be mind a mai napig: a II. világháború alatt is ők határozták meg az amerikai külpolitikát. Az ENSZ, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (a kedvencünk) alapelveit is a CFR tanácsai alapján dolgozták ki. A háború után hatásuk kiterjedt Európára és Kelet-Ázsiára is, tehát innentől végképp globális méretekben terveztek és cselekedtek.

De itt álljunk meg, mert most ennyi bőven elég. A CFR befolyása ennél is átfogóbb, ám erről később.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Illusztráció (Fotó: EPA/Oliver Hoslet)