idezojelek

A belgiumi zavargások margójára

Az utcai erőszak a bevándorlók európai társadalmakba integrálódásának kudarcát jelzi.

Cikk kép: undefined

A november 27-i Marokkó–Belgium vébémérkőzés után többtucatnyi fiatal, akik közül néhányan csuklyát viseltek, összecsapott a rendőrséggel a brüsszeli Molenbeek negyedben, Antwerpenben és Lüttichben, valamint a hollandiai Amszterdamban és Hágában is. 

A rendbontás során közlekedési lámpákat rongáltak botok, kövek és más, rombolásra alkalmas eszközök használatával, lövedékeket dobáltak és tüzeket gyújtottak az úttest közepén különféle pirotechnikai anyagokkal. Vízágyúkkal és könnygázzal felszerelkezve több száz rendőrnek kellett beavatkoznia. Ezt követően a marokkói fiatalok autókat rongáltak meg és lövedékeket dobáltak a rendőrökre. 

A belga rendőrség Brüsszel központjában több területet lezárt, egyúttal letartóztatásokat is végrehajtott. Rendőrségi források szerint a zavargások két-három utcára korlátozódtak, az elfogott randalírozók száma egy tucat volt. A zavargás relatíve kis volumenű volt, de jól mutatja, hogy a társadalmi feszültség hőfoka egy vulkán belsejében a kitörés küszöbén álló láváéhoz hasonlítható.

Az 1980-as évek óta a nyugat-európai városokban a városi zavargások a társadalmi és politikai élet megszokott eseményei. Ezeket a zavargásokat különböző tényezők magyarázzák: a bevándorló-hátterűek és az őshonos lakosság közötti etnikai feszültségek, a bevándorlók relatív szegénysége, a foglalkoztatásban jelen lévő diszkrimináció, a fiatalok és a képzettség hiányában tengődő emberek dühe. 

A bevándorlónépesség egy része munkanélküli, így szociális segélyekből, kábítószer-kereskedelemből, féllegális gazdasági tevékenységekből vagy bűnözésből él. A szürkezónákban a rendőrségnek a legnehezebb feladatot kell teljesítenie: anélkül kellene fenntarta­niuk a rendet, hogy provokálnák az ott élő fiatalokat. Ezeket a negyedeket bármilyen szikra lángba boríthatja, bármi lázadást szíthat, ami az egész társadalomra kihat. 

Az áprilisi svédországi zavargások után a november 27-i, a belgiumi és hollandiai marokkói fiatalok által elkövetett erőszakos cselekmények Nyugat-Euró­pa társadalmi szövetének felbomlását, az integráció és az úgynevezett „sokszínűség, befogadás, egyenlőség” modell kudarcát jelzik.

A belga rendőrséget nem érte váratlanul a zendülés, már hetekkel a mérkőzés előtt felkészültek arra az esetre, ha Belgium megnyeri a mérkőzést, és a marokkói származású bevándorlók feldühödve rombolni kezdenek. 

A mérkőzést végül Marokkó nyerte, s az események igazolják, hogy az ilyen típusú dühkitöréseknek kevés köze van magához a futballhoz. Belgiumban körülbelül hatszázezer marokkói él, míg a zavargásban részt vevő fiatalok lélekszáma különböző sajtóforrások szerint kevesebb mint ötven volt. Az erőszakot a bevándorlók többsége nem támogatja, a mögöttes dühöt, a vélt és valós áldozattudatot azonban sokan osztják. 

A zavargások kétségtelenül a bevándorlók európai társadalmakba integrálásának kudarcát jelzik. A felelősség azonban megoszlik a bevándorlók leszármazottai és a nyugat-európai kormányok között.

A muszlim fiatalok többsége lemarad: korán elhagyják az iskolát, illegális tevékenységekből élnek vagy rosszul fizetett munkákból tartják fenn magukat, diszfunkcionális családokból származnak, néhányan társadalmi fegyverként használják a vallást. 

A belga állampolgársággal rendelkező bevándorlók foglalkoztatása többnyire bizonyos munkakörökre korlátozódik, amilyen például a takarítás, az éttermek üzemeltetése, őrző-védő szolgálat. 

Ezek a munkák alacsony társadalmi presztízsűek. Kevés bevándorló rendelkezik képesítéssel vagy vált képessé arra, hogy a társadalmi ranglétrán feljebb lépjen: a legtöbbjük, akár képzett, akár nem, páriaként él. 

A bevándorlók neheztelése származási országuk társadalmilag és történelmileg beágyazott érzelmeit (felháborodás, keserűség, harag, gyűlölet, bosszúvágy stb.) fejezi ki. Ezek az érzelmek táplálják a dacot és az ellenállást, amely testet ölthet tüntetésekben, terrorcselekményekben, lázadásban, rendbontásban, forradalmi ideológiában, az egykor gyarmatosított népek leszármazottainak nacionalizmusában, autoriter politikusok iránti elkötelezett tiszteletben, társadalmi bűnbakkeresésben vagy áldozattudatban. 

A düh és a harag mindennapos az életükben, s ezt többségük a vallás, a származási országokba utazás, az erős közösségi összefogás révén igyekszik csillapítani, egy kisebbség pedig erőszakos cselekedeteket hajt végre. 

Ez a fajta társadalmi düh Franciaország, az Egyesült Királyság és Belgium egyes külvárosi területein a legerősebb. Az itt élő fiatalok közül sokan érzik reménytelenek a jövőt, bűncselekményeket, vandalizmust követnek el, a dzsihadizmus követői lesznek, azaz bármit megtesznek, amivel árthatnak a társadalomnak.

A felelősség egy része magát a bevándorlóközösségeket terheli, mivel haragjuk és neheztelésük a Nyugat-Európa és Afrika közötti gyarmati történelemre, a korábban Nyugat-Európa által rabszolgasorba taszított és gyarmatosított arab népesség tapasztalatára vezethető vissza, amelynek emlékét személyes kudarcaik elsődleges okának tekintik. 

A bevándorlók harmadik generációjának fiatal zendülői bosszút akarnak állni a nagyszüleikért, akik a gyarmatosítás áldozatai voltak, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ők saját elhatározásukból érkeztek Európába, ahol jogokat és juttatásokat kaptak. Ezt a tehetetlenségbe forduló életérzést a családok és a vallási intézmények egy része is táplálja és életben tartja. 

Nem hajlandók megfizetni az árat, amit a migráció nyomán kapott lehetőségekért fizetni kell, azt, hogy a bevándorlólét különböző okokból generációkon keresztül a másodlagosság státusával jár.

E fiatalok egy része fatalista szemléletet képvisel, nem hajlandó nyelveket és készségeket tanulni, befektetni és kockázatot vállalni. Az államtól kapott szociális támogatást sorsszerűnek fogadják el, nem fektetnek be tanulmányokba, nem vállalnak képzést, nem mutatnak rugalmasságot a munkavállalásban, inkább az informális gazdaságot és az illegális vagyonszerzést részesítik előnyben. 

A bevándorlóközösségek felelőssége az is, hogy a gyermekeiket arra neveljék, hogyan kell az erőszakot kordában tartani, elítélni, és távol maradni a banditizmustól és a terrorizmustól.

A felelősség másik része a nyugat-európai kormányokat terheli, amelyek neoliberális ideo­lógiája, arroganciája, tiszteletlensége és a mások iránti megvetése szerepet játszott a jelenlegi helyzet kialakulásában. A politikai korrektség képmutató, mázas és tabukkal terhelt beszédmódja valójában megvetést és lenézést takar. 

A külvárosok az állam által minden értelemben elhagyott területek: a harmadik világ részeinek tűnnek, az újratermelt nyomor szigetei a civilizáció peremén, amelyeket az őshonos többség, ha csak lehet, elkerül. 

A baloldali kormányok alkut kötöttek, hogy a bevándorlóközösségek szavazatainak támogatásáért minimális jóléti szolgáltatásokkal és a közösség belső törvényeinek elismertetésével fizetnek. Ez azonban csak éppen arra volt elegendő, hogy a szociális támogatás a munkanélküliség esetén is biztosítsa a létminimumot, továbbá arra, hogy a közösségeket saját vallási-kulturális hagyományaik erődítményé­be zárja, kiszolgáltatottá téve és függőségben tartva a fiatalokat és a nőket. 

Franciaországban és Belgiumban a bevándorlónegyedekben található állami iskolákban a legrosszabb a tanárok és a diákok teljesítménye az adminisztráció és a logisztika szempontjából. Az itt tanuló diákok súlyos hátránnyal és lemaradással kezdik meg felnőtt életüket.

A kölcsönös zsarolás megakadályozza a társadalmi kohézió kialakulását, és egy úgynevezett negyedik világ kialakulásához vezet a nyugat-európai városok bevándorlónegyedeiben. A feszültséghez hozzájárul, hogy egy harmadik világból származó ember a saját nyomorúságát egy első világbeli városban (jelen esetben Európa fővárosában) éli meg. 

Ez a negyedik világ, ahol az esélyegyenlőtlenség és a neheztelés égbekiáltó, még akkor is, ha a woke narratíváiban és jelszavaiban a harmadik világ nyomorát a hősi ellenállás nimbusza veszi körül. A „neheztelés geopolitikája” az úgynevezett szürke térben működik, amely a nyugat-európai nagyvárosokban alakult ki, ahová a baloldali önkormányzatoknak köszönhe­tően a bevándorlók a kibocsátó országok kulturális, politikai viszonyait importálják. 

A haza számukra továbbra is Afrika és Ázsia különböző országait jelenti, ami olyan tovagyűrűző hatásokkal jár, amelyek egyre nyilvánvalóbbak, erőszakosabbak, és egyre jobban destabilizálják az európai országok társadalmi és politikai berendezkedését.

A szerzők a Századvég Politikai Iskola Alapítvány vezető kutatói

Borítókép: Lángoló barikád a Brüsszel központjában kitört zavargások közben 2022. november 27-én (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A baloldal elvenné a tanárok pénzét

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

A WEF az egyik legnagyobb veszély

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Elegünk van a sokszorosan leszerepelt politikai szereplőkből!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Miért hanyatlik a kereszténység?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.