idezojelek

A német külügyminisztert zavarja a kereszténység

Ha a muszlimok jelképét távolíttatta volna el, alighanem feltűnne a neve valamelyik halállistán.

Cikk kép: undefined

A német zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock ráérzett arra, hogy a G7-csúcstalálkozó résztvevőit zavarná a münsteri városháza Béketermében egykor elhelyezett, 1540-ből származó feszület, ezért a német társadalom nagy részének felháborodásával nem törődve elvitette onnan a találkozó időtartamára. 

Ő már akkor sem törődött a közvélekedéssel, amikor nemrég egy prágai fórumon így demonstrálta Ukrajna iránti elkötelezettségét: 

Ha azt ígérem az ukrajnai embereknek, hogy az ő oldalukon állunk, ameddig csak szükségük van ránk, akkor azt teljesíteni akarom. Mindegy, hogy mit gondolnak a német választóim.

A németek akkor felháborodtak és tüntettek is a kijelentés miatt, de azután felülkerekedett bennük a jól megszokott beletörődés, és hazamentek. Baerbock asszony ebből nyilván azt a következtetést vonta le, hogy jámbor honfitársaival szemben bármit megengedhet magának, sőt a keresztények érzékenységét is bátran semmibe veheti.

Ha a zöldpárti külügyminiszter a muszlimok jelképét, a félholdat távolíttatta volna el egy iszlám emlékhelyről, alighanem feltűnne a neve valamelyik halállistán. Az ősi keresztény szimbólum eltávolíttatása miatt viszont nem kell ilyesmitől tartania, sőt még jó pontokat is szerez azokban a globalista, keresztényellenes, balliberális körökben, amelyekhez ő maga is tartozik.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A münsteri városháza szóban forgó keresztjét egyelőre „csak” elvitték a helyéről, de azért erről eszünkbe jutnak az ősi vallási szimbólumokkal szembeni pusztító ösztönök riasztó megnyilvánulásai. 

Jól emlékszünk az Iszlám Állam terroristái által felrobbantott moszuli mecsetre. Ennél is nagyobb megütközést keltett az afganisztáni tálibok embertelen akciója a bamijáni Buddha-szobrok ellen. Az ország középső részén megtelepült, egykori buddhista központot a X. században érte el az iszlám hódítás. 

A sziklafalból kifaragott hatalmas Buddha-szobrok ennek ellenére épségben vészelték át az elkövetkező évezredet. 

Azután jöttek a fanatikus tálibok, akik addig lőtték és robbantották a világörökség e látványos emlékeit, amíg azokból csak helyrehozhatatlan törmelékek maradtak.

Ma már tanúi lehetünk annak az elmebeteg folyamatnak, amely a világ számos részén azóta is megpecsételi a védett szobrok, emlékművek sorsát. Az Egyesült Államokban a polgárháborús idők igazságtalanságait egyesek a régi szobrokon igyekeznek megtorolni. 

A konföderációs hadsereg legendás hősének, Robert Edward Lee tábornoknak Charlottesville-ben álló, impozáns lovas szobrát például 2017 nyarán távolították el, felhergelt ostoba tüntetők nyomásának engedve.

Tíz évvel ezelőtt iszlám (szalafista) szélsőségesek Marokkó déli részében, a Magas-Atlaszban található nyolcezer éves sziklavéseteket pusztítottak el. A vandálokat a vésetek napábrázolásai dühítették fel, mivel azokat bálványimádásnak tekintették. Ugyancsak szalafista fegyveresek romboltak le olyan marokkói mecseteket, amelyek szerepeltek a világörökség listáján.

Tudjuk – nyilván a német miniszter asszony is tudja −, hogy világszerte a legtöbb támadás a keresztényeket éri. 

Nagyon szomorú, hogy a keresztény és zsidó gyökerű Európa balliberális vezetői közül egyre többen vállalnak szégyenteljes szerepet a kereszténység gyengítésében. Annalena Baerbock csupán egyike ezeknek. 

Az is szomorú, hogy helye lehet a német politikai életben, és helyük lehet a hozzá hasonlóknak.

És most ne is induljunk ki a keresztények szélsőséges ellenségeiből, hanem képzeljük magunkat egy átlagos muszlim helyébe. Az ő szemében a német külügyminiszter éppúgy kereszténynek számít, mint templomba járó keresztény honfitársai. 

Ha ez a muszlim azt hallja, hogy Annalena Baerbock eltávolíttatott a helyéről egy ősi feszületet, akkor arra gondol, hogy lám, a keresztények nem becsülik a saját jelképeiket, és ettől kezdve még nagyobb megvetéssel tekint a keresztényekre. És igaza lesz a saját nézőpontjából.

Igen, a miniszter asszony azzal, hogy ily módon akar megfelelni a G7 balliberális elitjének, nagyon rossz szolgálatot tesz a kereszténységnek. Sajnos annak a keresztény eszmei és erkölcsi alapokra épült Európának is, amely otthont és megélhetést nyújt neki.


A szerző író, újságíró

Borítókép: Antony Blinken amerikai és Annalena Baerbock német külügyminiszter a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 külügyminiszteri értekezletén a németországi Münsterben 2022. november 4-én (Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Andreas Rentz)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.