Az azonban új fejlemény, hogy a jelek szerint egyáltalán nem bíznak már abban, hogy kormányra kerülnének az elkövetkezendő években Magyarországon.
Ha nem így volna, nem akarnák szó szerint minden eszközzel, hisztériázva, akár magukat a földhöz is verdesve megakadályozni, hogy hazánk hozzájuthasson az uniós helyreállítási alap milliárdos pénzösszegeihez, amelyek pedig nem fakultatívan adhatók, hanem jogszerűen járnak nekünk. Hisz ha egy morzsányit is bíznának abban, hogy demokratikus választásokon hatalomra juthatnak, logikusan úgy okoskodnának, hogy ha konstruktívan állnak az ügyhöz, a magyar választók honorálni fogják ezt, amikor eljön a megméretés ideje. Később pedig ezekből az uniós pénzekből az általuk vezetett baloldali liberális kabinet is profitálhat, építkezhet a nemzeti közösség javára és megelégedésére. Ők viszont nem ezt, hanem az uszítás, infantilis rágalmazás útját választják, és ezzel beismerik: nem adnának egy pipa bagót, illetve árva elektromos cigarettát sem saját választási sikerükért.
Így azonban az a számukra végzetes helyzet áll elő, hogy nem csupán hazájukat, hanem saját pártjukat, és önnön érdekeiket is elárulják, a semmiért.
Mondta persze az EP-vitában mind a három felszólaló baloldali magyar képviselő, Cseh Katalin (Momentum), Molnár Csaba (DK) és az MSZP-t nemrég otthagyó Ujhelyi István is átlátszóan farizeus tempóval, hogy ők éppen azért akarják kierőszakoskodni a Magyarországnak járó pénzek letiltását az Európai Bizottságnál, hogy ne a gaz, korrupt Orbán-kormány, hanem úgymond a magyar emberek vagy az önkormányzatok közvetlenül kapják meg az összegeket. Minő magasztos idea! Képzeljük csak el, milyen botrány törne ki, ha például Franciaország vagy Németország vezetőinek próbálnák előírni, hogy ők az uniós pénzek felett nem rendelkeznek, majd megteszik azt helyettük az önkormányzatok meg különböző NGO-k. Egy ilyen lefokozó gesztus a kormány legitimitásának megkérdőjelezésével és így a rájuk szavazók demokratikus akaratának lesöprésével lenne egyenértékű. Arról nem is beszélve, hogy a jogi, illetve technikai megvalósítása a lehetetlenségek birodalmába tartozna, aminek felvetésével komoly politikus nem nevetteti ki magát.
A három baloldali aktivista-képviselő összehangolt mondandója értelmében – amit Cseh kartársnő fogalmazott meg a legmarkánsabban – rendszerszintű a korrupció.
Tehát nem is kell bíbelődni holmi csip-csup bizonyítékokkal, hiszen szerinte ezt még a gyerekek is evidenciaként kezelik mifelénk. Azt, hogy ezt a vádat, helyesebben rágalmat alá is kellene támasztani néha, méltóságukon aluli, alantas igénynek tartják. Nem is teszik meg sohasem. A másik figyelemre méltó mozzanat, hogy a magyar emberek érdekeire hivatkoznak. Vagyis nem számít, hogy a magyar választók negyedszer is nagy többségben a konzervatív erőket bízták meg a kormányzással, határozottan kifejezésre juttatva, ők mit tartanak az érdekeikkel egyezőnek.
A baloldali képviselők valósággal rimánkodtak a jelen lévő EU-biztosnak, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós helyreállítási pénzeket.
Ez nem pusztán visszatetsző, gyomorforgató, hanem rendkívül kontraproduktív is volt. Didier Reynders ugyanis pozitívan nyilatkozott a magyar kormány intézkedéseiről, s hazánk kilátásairól a pénzek folyósításával kapcsolatban. De ugyanilyen kontraproduktív a viszolyogtató, hazát áruló igyekezet még saját – volt? – választóik, szimpatizánsaik előtt is. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az ellenzéki szavazók 41 százalékának is az az álláspontja, hogy Brüsszelnek ki kellene fizetnie számunkra a nekünk jogszerűen járó helyreállítási pénzeket.
Az ellenzéki törmelékpártok mégis inkább a liberálbalos élcsapat egyik zászlóvivőjét, a józan ész nélküli Annalena Baerbockot követik.
A (haragos)zöld német külügyminiszter kijelentette ugyanis arra reagálva, hogy sokan aggódnak a gáz és az áram drasztikus megdrágulása miatt: ő az ukrajnai embereknek azt ígérte, hogy az ő oldalukon állnak, s ameddig csak szükségük van rájuk, ezt teljesíteni akarja. Hozzátette: „Mindegy, hogy mit gondolnak a német választóim.” Vagyis Cseh Katalin és társai csatlakoznak ahhoz az ultraliberális szemlélethez, amely szerint túl sok hatalmuk van a választóknak, a népnek, s ezen sürgősen változtatni kell.
