Tehát Szalai Szilárd nem újságíró, hanem ócska, fizetett propagandista, akinek nincs köze a szakmához, s akit be sem szabadna engedni az ATV stúdiójába, hogy jelenlétével és pimasz kérdéseivel feszélyezze a ferencvárosiak első számú közszolgáját, Baranyi Krisztinát. Tudniillik ő, és csakis ő, Baranyi Krisztina döntheti el emberekről, hogy ­újságírók-e, avagy hitvány, fizetett propagandisták. Két lábon járó röntgengépként átvilágít mindenkit. Baranyi Krisztina úgy véli, az ő dolga újságírók iparűzési engedélyét kiadni, arra kóserpecsétet ütni vagy azt megtagadni. Hiszen őt nem holmi közszolgává választották meg a ferencvárosiak havi milliós sztárgázsiért (közpénzből), dehogy, hanem ítésznek. S aki (neki) kényelmetlen kérdésekkel ostromolja őkelmét, azt kinevezi propagandistának, s nem válaszol neki. Tájékoztatási kötelezettség? Ugyan! Holmi jogszabályokkal nem írhatják elő neki, Baranyi Krisztinának, mit tegyen vagy ne tegyen.

Fürjes Balázs államtitkár a minap szelíd levélben kérte Baranyit, ugyan, ne minősítgesse már az újságírókat, tudniillik nem ezért kapja a fizetését. Válaszában Baranyi egyfelől kioktatta őt, hogy márpedig de, minősítget. És ami még érdekesebb, hozzátette: „Vállalom, hogy bármelyik médium kérdéseire válaszolok, amelyik érdemi kérdéseket tesz fel Orbán Viktornak a putyinista Oroszországgal kialakított viszonyáról, a pedagógusok követeléseiről és helyzetéről, vagy a tervezett Fudan beruházás indokoltságáról.” Szép, ugye? Az a sajtószabadság, amikor az újságíró azt kérdezi, amit Baranyi Krisztina előír. Persze, ilyen erővel újságíróra sincs szükség, hiszen Baranyi remek interjúkat készíthetne önmagával. Amúgy a ferencvárosi kerületi lap is valahogy így működik, mióta Baranyi pallosjogot kapott. Mint kiderült, a lapot nyomdába küldés előtt el kell küldeni a polgármester úrhölgynek, hogy áldását adja rá. És ez a nő beszél propagandáról meg irányított sajtóról.

A propagandistázás persze nem új keletű. Régi trükk. S mint a legtöbb kirekesztő elmebajt, ezt is honi balliberálisaink találták ki. Mondván, csak a balliberális újságírás az igazi, nagybetűs „Szakma”, ők a „független, objektív sajtó”, a fölkentek – a nemzeti oldal firkászai pedig a „pártsajtó”. Mondták ezt azok, akiket csöppet sem zavart, hogy kedvenc napilapjuk résztulajdonosa volt évtizedekig az MSZP pártalapítványa. A dühöngő propagandistázás úgy 2015 táján erősödött föl, amikor a fonnyadó balliberálisok nem bírták tovább életben tartani kedvenc Népszabadságukat. (Természetesen erről sem ők, hanem a gonosz jobboldal tehet, amiért nem óhajtotta saját pénzéből lélegeztetőgépen tartani a súlyosan veszteséges pártlapot. E „bűn” azóta is visszaköszön valamennyi brüsszeli dörgedelemből.) Eközben a jobboldali sajtó megerősödött, a korábbi balos túlsúly helyett kiegyenlítettebb lett a média. Na, ez az, amit azóta sem tud lábon kihordani Baranyi Krisztina és vidéke, ezért hörögnek, propagandistáznak. Megszokták a 2010 előtti egykapuzást, és kérnék vissza. Csak hát az a hajó elment, pajtások, nyugodjatok bele!

A helyzet az, hogy nem tudnak belenyugodni. S miközben sorra jönnek a kétharmados zakók, a balliberálisok egyre szélsőségesebbek lettek. Már nyílt színen árulják a hazát, hidakat zárnak le, randalíroznak a Parlamentben, anarchista ribilliókat szerveznek, a Magyarországnak járó uniós pénzek elvételén ügyködnek, s közben zsidóznak, cigányoznak, lámpavasat és akasztást követelnek, O1G-znek, trágárkodnak. „Ünnepi” beszédeik stílusát jobb kocsmákban sem tűrnék meg.

Egyszerűen nem bírják földolgozni, hogy a magyar választók újra és újra elnáspángolják, elzavarják őket a hatalom közeléből. Ettől váltak ennyire frusztrálttá, betegesen gyűlölködővé, szélsőségessé. S ezért van az, hogy a legbomlottabb figuráik most épp állva tapsolnak Baranyi Krisztina ámokfutásán. A gyurcsányista Gábor György például ­odáig aljasodott, hogy a nemzeti oldal sajtóját a náci tömeggyilkosokhoz hasonlította: „a fizikai bántalmakat elszenvedő megalázotthoz, meggyalázotthoz és megerőszakolthoz képest nem az erőszakot és gyalázatot elkövető jelenti a »másik oldalt«, Csorba Robikának nem a »másik oldala« az őt meggyilkoló aljadék, s a gázkamrába lökött áldozatnak nem a »másik oldala« dr. Mengele”. Gábor ezzel magyarázta, hogy a jobboldali sajtót miért nem szabad „másik oldalnak” nevezni, és miért nem kellene meghívni az ATV-be. Irtózatosan beteg figura.

Megszólalt „Kabul rózsája”, Szabó Tímea, aki szerint „A kutya is megeszi időnként az ürülékét, mégsem hívjuk azt »ételnek«.” Ezért hát szerinte ne nevezzük sajtónak a jobboldali „propagandagépezetet”, az ott dolgozókat pedig újságírónak. Ízléses-igényes gondolatok, ahogyan azt „Timikémtől” megszokhattuk. Természetesen Vásárhelyi Mária is keblére ölelte Baranyit. „Nem alakulhatna ki a demokratikus oldalon egy olyan civilizációs konszenzus, hogy akinek fontosak a demokratikus nyilvánosság normái, az nem ül le a szélsőjobboldali, közpénzeken kitartott propagandamédia munkatársaival »vitatkozni«?” És miután – szintén Vásárhelyiék­től tudjuk – a Fidesz szélsőjobboldali, így a sajtója is, ezért hát nem szabad velük egy légtérben lenni. Igazi kedves, demokratikus gondolatok ezek Mária nénitől; azt csodálom, hogy a gyűlölet még nem robbantotta őt ki a galaxisból.

Egy Perintfalvi Rita nevű állítólagos „katolikus teológus” pedig ekképp áradozott: „Egy tökös csaj! Baranyi Krisztina példát adott: így kell bánni a propagandistákkal!” Igazi keresztényi gondolatok ezek is. Irgalom, szeretet, párbeszéd. Hogy lesz az ilyenekből teológus? Gondolom úgy, ahogyan a négy elemit végzett Elena Ceausescuból akadémikus. Vagy ahogyan egy beteges gyűlölködőből Ferencváros polgármestere.

Borítókép: Baranyi Krisztina (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)