Először nézzük a gazdaságpolitikát!
Amióta a Fidesz és Orbán Viktor 2010-ben átvette a kormányrudat és az IMF tanácsával szemben és ellenére stabilizálta a gazdaságot, gazdaságpolitikánkat közkeletűen „unortodoxnak” nevezik. 

Ez arra utal, hogy sem a piacpárti, sem a piac­kritikus irányzatot nem követi. Ezzel szemben a korábbi szociál-liberális koalíciók egy baloldalinak semmiképpen sem nevezhető, piacpárti gazdaságpolitikát folytattak. (Sőt, a szociál­demokrata szociális piacgazdaság elveivel szemben a liberális gazdaságpolitika elveit alkalmazták.) 

Orbán Viktor a külföldi tőkének kedvező beruházási és adópolitikája viszont erősen „jobboldali”, azaz liberális ízű. Az időnkénti kormányzati beavatkozások pedig nem a liberális, piacpárti gazdaságpolitikák jellemzői. 

Tehát még az a megkülönböztetés sem segít tisztázni a helyzetet, ha piacpárti és piackritikus nézetekről beszélünk.

A fejlett világban párját ritkító családtámogatási programok kielégítik a baloldali szociálpolitika igényeit – kivéve, hogy a támogatások erősen a jövedelemadózáshoz kötöttek és kiindulópontjuk nem a családok anyagi állapota. 

Ez egy erős vízválasztó vonal: a hagyományos baloldal az alanyi jogon járó és az anyagi helyzettől függő támogatások híve, míg az Orbán-kormányok munkavégzéshez kötik a támogatásokat (lásd pél­dául a közmunkát). 

A kevéssé differenciált személyi jövedelemadók szintén a baloldal ellenérzésével találkoznak. A társadalompolitikára tehát megint csak nem illik a jobb/bal jelző – a konzervatív viszont igen. 

Ha feltesszük a kérdést, vajon minek köszönhető, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kormánya immár negyedszer egymás után választást nyert meggyőző többséggel, a következő fontosabb válaszok adódnak. 

Világunkban talán helyesebb, ha jobb és bal helyett nemzeti és globalista értékrendről és politikai orientációról beszélünk; ez most fontosabb vízválasztót jelent, mint az összekutyulódott bal–jobb megkülönböztetés. 

A Fidesz és Orbán Viktor politikájának fő jellemzője a nemzeti érdekek követése, ami mind a gazdaság-, mind a társadalompolitikában pragmatizmust jelent, nemzetközi síkon pedig határozott kiállást a nemzeti érdekek mellett. 

Ez az a fő szempont, ami a magyarok többségének értékrendjét megkülönbözteti a nyugat-európaiakétól és a kormánypártiakét az ellenzékiekétől. A nemzeti érdek pedig semmiképpen sem kirekesztő vagy provinciális. 

Értékrendünkben tehát nem a bal vagy a jobb, a konzervatív vagy a liberális, hanem a nemzeti a vízválasztó.

A balliberális oldal identitáspolitikája az elmúlt években lényegesen megváltozott. Korábban az identitást a társadalmi osztályokhoz és a nemzeti hovatartozáshoz kapcsolták. Azonban már jó ideje az identitás az ő szemükben a nemi identitásra és orientációra redukálódott. 

Ezért van az, hogy Nyugat-Euró­pát nem érdekli a nemzeti kisebbségek helyzete, hogy például milyen szitokáradatot zúdítanak arra az erdélyi magyar politikusra, aki nyilvánosan az anyanyelvét meri használni. 

Ha Nyugat-Európa nem lenne ilyen érzéketlen a nemzeti kisebbségek jogai iránt, és nem siklott volna el afölött, hogy Ukrajnában nemcsak a kis létszámú magyar kisebbség, de a nyolc és fél milliós orosz kisebbség sem használhatja hivatalosan az anyanyelvét, akkor talán ez a pusztító háború sem tört volna ki.

A szerző közgazdász és társadalomkutató

Borítókép: katonai tiszteletadással, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. október 23-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)