A versenysportok mindig is belekeverednek a politikába azóta, hogy Kr. e. 776-ban útjukra indultak az olimpiai játékok. Mégis, különbség van aközött, hogy a sport sem mentesült a görög városállamok versengése, illetve politikai vitáik alól, valamint aközött, hogy késhegyre menő viták alávetettjévé válik azzal kapcsolatban, milyen politikai ügyeket reklámozzanak éppen nemzetközi futballisták karszalagjain. Minden, magát áldozatnak tartó azonosságcsoport azt akarja, hogy a sérelme árnyékba szorítsa a katari világbajnokságot. A londoni The Telegraph publicistája, Suzanne Moore felteszi a kérdést: „A katari nők nem dolgozhatnak, tanulhatnak és utazhatnak férfi engedélye nélkül — az ő karszalagjuk hol van?”
Az erkölcsi impresszáriók rivális csoportjainak egymással versengő jogcímformálása soha nem tűnt még olyan képmutatónak és groteszknek, mint a mostani világbajnoksággal kapcsolatban. A történészek majd úgy tekintenek vissza 2022 novemberére, mint a versenyszerű erényfitogtatás, a virtue signalling első világbajnokságára. A nyugat-európai futballcsapatok és rájuk akaszkodott követőik már a világbajnokság kezdete előtt szociológiaprofesszorok és korteskedők pózába vágták magukat, átvéve a manírjaikat is. A futball szakkommentátorai láthatóan nagyobb érdeklődéssel hívták fel a figyelmet a katari társadalom különböző csoportjai részéről elszenvedett számos sérelemre, mint amennyit a labdarúgás iránt tanúsítottak.
Időnként úgy tűnt, jobban izgatja őket a katari migráns munkavállalók alacsony fizetése, valamint a különféle szexuális kisebbségi csoportok helyzete annál, hogy milyen a futballpályák állapota és hogyan bonyolítják le a világbajnoki tornát. Az ausztrál csapat videót is készített a katari emberjogi visszaélésekről; ez a migráns munkavállalók „szenvedéseit”, valamint azt ostorozta, hogy Katarban az LMBTQ-emberek „nem szerethetik azt, akit csak akarnak”.
Európában a hollandok ragadták magukhoz a kezdeményezést, megszervezve a One Love kampányt, hogy előmozdítsák a befogadás ügyét és üzenetet fogalmazzanak meg a megkülönböztetéssel szemben. Tíz európai futballcsapat nem akart lemaradni: csatlakozott, vállalva, hogy viseli a One Love szivárványos karszalagját. Az angol labdarúgó-szövetség a hollandokhoz hasonlóan úgy döntött, hogy „üzenetet küld” Katarba. Utólag nyilvánvaló, hogy a britek voltak az elsők a képmutatási versenyben. A brit média szüntelenül emlékeztette Katart erkölcsi alsóbbrendűségére, egy pillanatra sem mondva le az ország leckéztetéséről azzal kapcsolatban: rendeznie kell az emberiséggel szembeni gazdasági és kulturális bűneit.
Időnként önnön karikatúrájává lett a késztetés, hogy mulasztáson érjék Katart. A BBC Today (Ma) című, viszonylag intellektuális reggeli rádióadása hallgatóinak szürreális élményben volt részük, amikor a katari kormány bejelentette, betiltja a szeszes italok árusítását a stadionok területén. A sörfogyasztás ügye egy muszlim országban egy csapásra az alacsonyan fizetett migránsok és az LMBTQ+ szexuális kisebbségek helyzetével együtt versengett a figyelemért. Egy darabig úgy tűnt, mintha az alkoholista kisebbségek ügyét mozdítanák elő az elnyomott szexuális kisebbségeké mellett. A rádióműsor hallgatói hiába várták, hogy bárki is rámutasson: muszlim társadalomban nem szokás szeszes italt fogyasztani.
A világbajnokság szervezői úgy döntöttek, elnézőek lesznek az angolok képmutatásával szemben, és a nemzetközi nyilvánosság fényétől övezve kiválasztották migráns munkavállalók egy csoportját, akik az angolokkal együtt „tréningezhettek”. Mivel ez pozitív PR-hozadékkal járt, minden érdekelt fél boldog volt a megkülönböztetéssel szembeni „üzenettel”. Ám az angol csapat, amely majd megszakadt abban, hogy megmutassa a világnak, a történelem jó oldalán áll, végül úgy határozott, a futball mégiscsak fontosabb. Harry Kane csapatkapitány volt hivatott arra, hogy élére álljon a katari diszkriminációval szembeni vádaskodásnak. De amikor az angolok első meccsén elvégezték a kezdőrúgást, a One Love jelképe feltűnően hiányzott Kane karjáról. A FIFA, a világbajnokság szervezője ugyanis jelezte, hogy a karszalag viselése esetén a játékvezető sárga lappal bünteti Kane-t. Ezért az angol csapat úgy döntött: mivel már korábban világossá tette, hogy szeretetéről biztosítja a One Love-ot, ezúttal kegyesen visszavonulót fújhat. Ahhoz, hogy beadja a derekát, nem is volt másra szükség, mint a sárga lappal való fenyegetésre. Hogy mérsékelje a meghunyászkodást, amiért a sok szócséplés dacára meghátráltak, Gareth Southgate szövetségi kapitány bejelentette, hogy csapata továbbra is letérdel a mérkőzések előtt. A térdelés az angolok esetében az erényfitogtatás Southgate nevével összekapcsolódott szokványos demonstrációja lett. Ám e rituálé lebuzgóbb bemutatói sem tudták elmagyarázni, hogy mi köze ennek Katarhoz.
Az igazság az, hogy a One Love hadjáratát körülvevő nonszenszből semminek nincs köze Katarhoz. A nyugati gesztuspolitika arról szól, hogy otthon meggyőzze az embereket társadalmuk morális felsőbbrendűségéről. Amikor azonban a Nyugat országai a kis Katar leckéztetése révén igyekeznek morálisan rehabilitálni önmagukat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy valójában a Nyugat jutott tévútra. A felzaklatott futballcsapatok otthon is maradhattak volna, ha őszintén aggódnának Katar belügyei miatt.
A szerző az MCC brüsszeli intézetének igazgatója
Borítókép: Loszaíli Nemzeti Stadion, a 2022-es labdarúgó-világbajnokság egyik helyszíne Katarban a vb kezdete előtti napon, 2022. november 19-én (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
