A világállam hívei, azaz a globalista üzleti világ tagjai, a nemzetközi jogot a nemzeti jogok fölé helyező birodalomépítők, mint például az Európai Unió vagy az amerikai önérdeket a nyugatosítás ideológiájává emelő és terjesztő nemzetközi akadémiai és intellektuális élet megélhetési értelmiségijei tizenkét éve nem tudnak mit kezdeni Magyarországgal. Nem értik, hogyan lehet kétharmados többséget szereznie egy kormánynak egymás után négyszer is. Egy egész népet mégsem lehet lehülyézni, még ha nem kevesen így is gondolják. A modernség valami olyasmit produkált Magyarországon, ami nincs benne egyetlen demokráciaguru vagy politikai „szakértő” jegyzetfüzetében sem.
Azért nem értik és nem is fogják, mert a mintegy száz éve megszilárdult ideológia szerint egyetlen út létezik a jövőbe: a mindenkori progresszivisták által hirdetett üdvtörténet, amely a természet és a történelem legyőzésében látja az ember boldogságát. A természet a technológia, a történelem a belőle való kilépés révén győzhető le.
Amikor a kelet-európai kommunista rendszer összeomlott, egyben a nyugati baloldal is összeomlott: a marxista kapitalizmusbírálat mind gazdasági, mind – s ez a fontosabb – morális értelemben is vereséget szenvedett. Az emberi világ rendjét jelenleg az amerikai alapítás tapasztalata uralja: vállalkozz, kereskedj, üzletelj. A business típusú gondolkodásmód a forrása a gazdasági, a társadalmi (elosztás) és a morális döntéseknek. Sőt a kulturális döntéseknek is. Emögött az a nyugati tapasztalat áll, hogy addig van béke kívül és belül egy civilizációban, ameddig a gazdasági gyarapodás és fogyasztásnövekedés biztosítható. Ha ez nincs, akkor az ember ösztönélete (állatias vonásai) miatt a háborúskodás lesz az emberi élet állandó jellemzője.
Mit jelent ez? Azt, hogy a mai nyugati gondolkodás nem bízik semmiben, ami a saját gyökereiből táplálkozhatna. A klasszikus nevelés az ember önmagát javító, tökéletesülő lehetőségeit hangsúlyozza, amely az emberi szabadságot az önuralomra és mértékletességre alapozza, amelyet a politikai jogok egészítenek ki, ami viszont az emberek felhalmozott tapasztalatából nőtt ki racionális érvek mentén.
A progresszivisták legnagyobb tévedése az, hogy az emberi élet tapasztalatait szembeállítják az észjog diktátumával, mintha az emberi ész fölötte állna a tapasztalatnak, az emberi bölcsesség alapjának, melyet a vallás és a klasszikus filozófia képviselt. A vallást marginalizálták az elmúlt pár évszázadban, a filozófiát pedig szigorú tudománnyá akarták átalakítani.
Egyik sem sikerült, de nem azért, mert bármilyen észérv meggyőzte volna őket, hanem mert a tapasztalatok folyamatosan cáfolják őket, márpedig az emberek mindig is a tapasztalataiknak hisznek. Semmilyen észjogi gondolkodásmód nem képes ezt a létszerkezetből eredő emberi magatartást megváltoztatni, kivéve, ha magát az embert megváltoztatják genetikailag vagy a mesterséges intelligencia manipulációja révén – aki ezt megteszi, az lesz az ismert emberi világ legnagyobb potenciális zsarnoka.
A progresszivisták hatalma addig áll fenn, ameddig képesek fenntartani a szükséges és a szükségtelen fogyasztás közti különbség összemosását, illetve ameddig képesek a technológia fejlesztésével elhitetni, hogy a természet az emberi racionalitás révén legyőzhető.
A demokrácia mint elv
A modern demokrácia a modern ész újítása, alapja a modern társadalmi szerződés, az elidegeníthetetlen emberi jogok eszméje és a hatalom megosztása funkcionális elvek mentén. A kiváltó oka viszont a két világháború volt, amely a Nyugat legnagyobb kudarca volt a felvilágosodás eszméit és normáit figyelembe véve. Amiben most élünk, az a felvilágosodás második nekifutása az emberi természet megfékezésére.
A Nyugatnak ez az utolsó dobása a világ színpadán. Azonban ez a kísérlet sem képes felfogni, hogy az emberi természet ellenében a politikai normativitás kudarcra van ítélve. Még több érték, még több norma, még több absztrakció, annál nagyobb lesz a csattanás, ahogy ez a XX. században is történt, amikor a liberalizmus kudarcára a fasizmus volt a reakció.
Megint ezt akarjuk? A demokrácia önmagában semmit nem old meg, mert a hatalom tényleges működése szétfeszít minden racionális konstrukciót. Ráadásul a demokratikus politika a hazudozást egyfajta erénynek fogadja el: a választási harcban végül is bármilyen eszköz megengedett. Nem az számít, mi az igazság, hanem hogy kinek van igaza – a kettő közti különbség miatt utasította el a demokráciát a filozófusok többsége egészen a XX. századig.
A progresszivisták, miközben relativizálták az igazságot, fölszámolták a hitet is mint akadályát a haladásnak, de akkor miért higgyen innentől kezdve bárki bármiben is?! Minden emberi eszme annyit ér, amennyi emberi tapasztalaton túlmutató ereje van. A demokrácia addig képes egyfajta emberi transzcendenciát felmutatni, ameddig biztosítja az ember legalapvetőbb szükségleteit: a háború elhárítását, a tényleges szükségletek kielégítését és az élet értelme fölötti gondolkodás kulturális módjainak az éltetését. Azonban a demokráciához sem lehet „keresztülhazudni magunkat”, ahogy a kommunizmushoz sem tudtuk, pedig megpróbáltuk.
Az orbáni kormányzás értelme
Nincs választási kényszer, de nagyon is éles a helyzet, ha azt nézzük, hogy milyen eszközöket vetnek be a magyar kormány ellenségei. A taktika világos: külső nyomások – amerikai, európai uniós – összehangolt sorozata, belső pánikkeltő akciók megszervezése.
Mindkettő a törvényes rend állandó és szándékos, provokatív eszközökkel való megbuktatásának szándékával zajlik. Az ellenzék folyamatosan megsérti a közjogi törvények betű szerinti előírásait (még ha jogi trükkökkel ezt el is lehet fedni), az EU pedig nyilvánvalóan politikai nyomást gyakorol a magyar kormányra. Az amerikai politikai szándék alig rejtett módon a magyar ellenzéket anyagilag támogatja. Mindezen szándékokat úgy kell fölfogni, mint politikai törekvések és szándékok közti különbséget.
