Korányi optimista volt. „A jó hír az, hogy Európa végre felnő a feladathoz, de Európa nem lehet sikeres az Egyesült Államok segítsége nélkül. Európa többféle vezetékes gázforráshoz és LNG-ellátáshoz is hozzáférhet” – mondta. 

Szerinte az orosz energiafüggőség sebezhetővé teszi Európát, ez már a 2006-os és 2009-es orosz–ukrán gázválság idején is látszott. (A két ország elszámolási vitái miatt az oroszok akkor azzal fenyegetőztek, hogy leállítják a gázszállításokat.) 

Az ilyen helyzetekben természetesen Amerika készséggel ajánlkozik, Korányi pedig felmondta a leckét. 

„Az LNG-export engedélyezési eljárásának tisztázása nyomást gyakorolna a gázárakra, és felgyorsítaná az európai gázpiacok összekapcsolását jóval azelőtt, hogy egyetlen amerikai gázmolekula is eljutna Európába. A piacokat a jövőbeli várakozások alakítják, és már egy hiteles alternatíva puszta léte is ösztönözné az infrastruktúra fejlesztését, és nyomást gyakorolna a domináns szállítóra, a Gazpromra.”

Korányi lobbibeszéde mára mintha valósággá vált volna. 

Nem meglepő, hogy az orosz szállítások leállítása után nagyrészt Amerikából kell beszerezniük az energiahordozót, csakhogy nagyon drágán. A profithajhászó LNG-cégek órásit aratnak, így találkozik az amerikai geopolitikai érdek és az üzleti szempont.

A palagáz kitermelése sem környezetbarát, illetve a gázmolekulákat – nem épp a fenntartható fejlődés céljait szolgáló – óriási tankhajókon kell az öreg kontinensre szállítani. 

Ez is hatalmas költségekkel jár, emellett a gáz fogadására alkalmas európai kikötők kapcsolódási pontjait is ki kell építeni.
Az amerikaiak tehát segítenek, természetesen a saját érdekeik érvényesítésével. 

Az Euró­pai Unió viszont a saját érdekeit figyelmen kívül hagyva vezette be a szankciókat Oroszországgal szemben. Most viszont, amikor már a választópolgárok is megérzik az elszabaduló árakban ennek a politikának az elhibázottságát, a nyugati politikusok – a saját felelősségüket hárítva – kritikával állnak elő. 

Robert Habeck német alkancellár például azt mondta: „Bizonyos országok, még a barátok is, gyakran csillagászati árakat kapnak a gázért cserébe.” A francia elnök, Emmanuel Macron szerint az nem a barátság jele, hogy az ameri­kaiak négyszeres áron adják a gázt. Nem bizony.

De idézzük még a magyar ellenzék kampányának segítőjét, Korányit: „Az akadálytalan amerikai energiaexport általában véve, és az LNG-export különösen, kritikusan fontos az Egyesült Államok kül- és kereskedelempolitikájának hitelessége szempontjából. Történelmileg az USA az egész világ javára az átláthatóságot és a nyitott piacokat támogatja, és ellenzi az erőforrás-nacionalizmust. Az átláthatóság bevezetése az exportengedélyezési eljárásba döntő fontosságú lenne az Amerika globális vezető szerepébe vetett bizalom megerősítése szempontjából.”

Nem olyan ez, mint egy amerikai demokrata politikus kortesbeszéde? Ezzel nem is lenne semmi baj, ha Korányi a Biden-adminisztrációban szeretett volna szerepet vállalni, de ő magyarként gondolt erre.

A baloldali ellenzék által alakított kormányban pedig „nem ugrott volna el” a külügyminiszteri pozíció elől sem.

Ne legyen tehát kétségünk, a kampány megsegítése érdekében a hazai ellenzéknek ki kellett volna szolgálni a progresszív amerikai baloldal érdekeit mind a társadalom-, mind a gazdaságpolitikában. 

Viszont az Egyesült Államok baloldali kormányának céljai egyáltalán nem Magyarország céljai. Az amerikai demokraták bizonyosan ezen szerettek volna változtatni tavasszal, talán nem véletlenül hangzott el a részükről az orosz gázcsapok elzárása sem.

A hazai rezsicsökkentés 2013-as életbe lépése óta az ellenzéki pártok folyamatosan támadták az intézkedést. Egyértelmű, hogy a hazai energiapiac liberalizációja lett volna a céljuk. 

Az árszabályozás megszüntetése, illetve a palagázra épített energiapolitika viszont hatalmas terheket róna a magyar háztartásokra és gazdaságra is.
Az amerikai progresszív körök, egybefonódva az LNG-lobbival, megkérték volna a kampánydotáció árát. 

Ezt jelentette volna a „magyarországi kultúraváltás”. Köszönjük, nem kérünk belőle soha többé!
 

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Borítókép: Korányi Dávid (Forrás: Facebook)