Az ellenzék rettenetes, borzasztó, szörnyű, szinte leírhatatlan állapotban van, és ez meg is látszik rajtuk: a maréknyi baloldali egyre elkeseredettebb, ebből következően pedig napról napra dühösebb és frusztráltabb. És ez nemcsak a pártokra, de a külföldről pénzelt sajtójukra is igaz. A dollármédia is megvadult, vicsorgó, morgó hiénafalkaként őrjöng, minden sorukból csak úgy süt az irracionális, megmagyarázhatatlan Orbán-gyűlölet.
Az ok nagyon egyszerű: egyrészt a külföldi pénz, a dollár- meg az eurómilliók, s a feladat adott, a Fidesz támadása.
A nemzetközi baloldal, a globalisták, a woke ideológia szélsőbaloldali, szélsőliberális hívei láthatóan egyre idegesebbek és dühösebbek attól, hogy Magyarországot egy jobboldali, keresztény-konzervatív, nemzetben és hagyományokban gondolkodó, hatalmas felhatalmazással megválasztott kormány vezeti.
A tolerancia jegyében pedig mindent igyekeznek bevetni, minden követ meg akarnak mozgatni, hogy a jelenlegi vezetést eltávolítsák. Nincs az a dollár, amit sajnálnának a „szent” ügyre.
Másrészt a szomszédunkban lassan egy éve dúló véres, rengeteg áldozatot követelő háború, a fegyveres konfliktusra adott katasztrofális válaszok. A brüsszeli szankciók miatt Európa gazdasága egyre rosszabb helyzetbe került, mindenhol szárnyal az infláció, és bizony Magyarország ezen hatások alól nyilvánvalóan nem tudja kivonni magát. Miután az energiaárak az egekbe szöktek, a gyárak most takaréklángon működnek, a lakosság is spórol, ami a gazdaság növekedését gátolja.
Amerika eközben az otthonihoz képest „baráti”, négyszeres áron szállítja a cseppfolyósított gázt Európának.
Ha nem a mi bőrünkre menne a vásár, és lassan nem kezdeném elveszteni a humorérzékemet, azt mondanám, bravúros, két legyet egy csapásra – az USA nemcsak Oroszországot vérezteti ki, de Európát is, ráadásul utóbbit az ostoba, minden racionalitást nélkülöző háborús propagandájával magához is láncolja. A Biden-adminisztráció és propagandasajtója szerint aki manapság az oroszokkal kereskedik, magával a sátánnal bocsátkozik üzleti kapcsolatba, lényegében elfogadhatatlan bűnt követ el.
De Amerika más módon is haszonélvezője a háborúnak, hiszen hatalmas nyomást gyakorol az európai politikusokra annak érdekében, hogy gyakorlatilag a teljes fegyverzetüket minél gyorsabban – és természetesen ingyen – adják át Ukrajnának, majd az így keletkező hiányt amerikai fegyverekkel pótolják.
Erről szól az elmúlt hetekben a szemünk előtt zajló Leopard 2 tankokkal kapcsolatos ügy is.
Ebben az esetben is arról van szó, hogy egyrészt a németek ajándékozzák Ukrajnának a tankjaikat, hogy majd sokkal drágább amerikai technológiát vásároljanak, másrészt az sem hátrány, ha Scholzékat a fegyverzet átadásának kikényszerítésével még jobban belerángatják a konfliktusba. Amerika ezekben a játszmákban elképesztően profi, rendre meg is nyeri azokat, lám, szerda estére a sokáig vonakodó német kormány végül beadta a derekát. Azt pedig tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a „német tankok oroszok ellen” kezdetű történet még egyszer sem végződött jól. Borsódzik a hátam, ha ebbe belegondolok…
Nem így érez azonban az Amerikából pénzelt dollármédia, amely alig leplezett módon ujjongani kezdett a hír hallatán. Persze ebben nincs semmi meglepő; őket azért fizetik – külföldről – , hogy a háború eszkalációját éljenezzék, illetve elősegítsék.
És hogy mindent megtegyenek azért, hogy Európa az úgynevezett orosz energiafüggőséget amerikaira cserélje. Ebbe pedig nem férnek bele olyan szemtelenségek, mint amit például a német kormány csinált, amikor is a kieső energia pótlása miatt egy újabb szénbányát akart létesíteni.
Bejárta a teljes sajtót, ahogyan több ezer tüntető szállt szembe a kivezényelt rendőrökkel, a sárba ragadt német rendfenntartókon röhögött a fél világ, és a nagyrészt külföldről odavezényelt aktivistákat ünnepelték. Akikről egyébiránt néhány hete derült ki, hogy nem meggyőződésből, hanem pénzért akcióznak: Gyuri bácsi szervezetei konkrétan fizetést adnak a legelkötelezettebb alkalmazottaknak. Ráadásul nem is rosszat.
Ne legyenek illúzióink, amit Debrecenben látunk, minden valószínűség szerint hasonló forgatókönyv szerint történik. Mert mit tapasztaltunk a nem is olyan távoli múltban? A teljes hazai baloldali sajtó, a baloldali pártokkal karöltve, hozsannázva ünnepelte az elektromos átállást. Számos propagandacikket és közleményt olvashattunk, amelyek pozitív, követendő példaként hivatkoztak például a Németországban létesített akkumulátorgyárról. Amely végtelenül progresszív, modern, elősegíti a fosszilis energiáról való leállást meg a haladást, ami környezetbarát és persze zöld is.
Felemelt mutatóujjal, feddőn, összeráncolt homlokkal tették mindezt, hiszen ők sosem csak beszámolnak egy adott eseményről, hanem mindig valamilyen hátsó szándék mozgatja őket. Elsősorban az Orbán-kormány kritizálása.
A teljesség igénye nélkül nézzük meg, hogyan írt a dollármédia a külföldön létesülő akkumulátorgyárakról!
24.hu: Hiába a kormány igyekezete, Németországban létesülhet az első Tesla-gyár. G7: A szuverenitáshoz az akkumulátorgyártáson át vezet az út. 444.hu: Ha az akkumulátor az új olaj, akkor Kína lesz az új Szaúd-Arábia? Portfólió: Rossz hír Magyarországnak: hatalmas akkumulátorgyárat happolhat el Németország Magyarország elől. Napi.hu: Az a nyerő, aki saját akkugyárat épít.
És most nézzük meg, hogyan számolnak be a Debrecenben építendő akkumulátorgyárról!
24.hu: Nagy árat fizetünk a kormány álmaiért, hogy akkumulátorgyár-nagyhatalom legyünk. G7: Magyarország akkugyár-nagyhatalommá válik, de nem világos, ezzel ki jár jól. Portfólió: Nagyhatalommá válhat Magyarország az akkumulátorgyártásban, de ennek nagyon komoly ára lehet. Napi.hu: Akkugyártó hatalom lesz Magyarország, de nagy árat fizetünk érte.
Azt hiszem, ezt a kis gyűjtést nem kell különösebben magyarázni: a napnál is világosabb, hogy a külföldről pénzelt dollármédia már a látszatra sem ügyel; a legkevésbé sem érdekli őket, hogy miket írtak néhány évvel ezelőtt a németországi akkumulátorgyárról. Most, hogy Magyarországon építi meg ugyanaz a vállalat ugyanazzal a zöldtechnológiával, már szemrebbenés nélkül képesek vadul támadni az előzőleg az egekbe dicsért gyárat meg az akkumulátorokat.
Lám, ilyen csodákra képes az amerikai pénz és a vak Orbán-gyűlölet – ilyen egybites, gyenge propagandaanyagok készülnek az ellenzéki pártokba szerelmes újságoknál. A lényeg, hogy minden és mindennek az ellenkezője is rossz, káros, elvetendő, ha a magyar kormány csinálja.
További Vélemény híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBéke karácsonyra
Ki kellene mászni a lövészárkokból – legalább egy éjszakára.
Boris Johnson kifecsegte, amit amúgy is tudtunk
A Nyugat oroszellenes háborúját nem saját maga, hanem az őt helyettesítő ukránok segítségével vívja.
A romániai forradalom magyar hőse
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – Tőkés László következetes képviselője a határokon átívelő nemzetegyesítésnek is.
Elherdált bizalom
Magyarország érdeke, hogy az előre hozott választások után stabil német kormány alakuljon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA romániai forradalom magyar hőse
Kétszeres árulók közöttünk
Sírni akarva, akaratlanul
Trumpra vár a világ – és mi is
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezInfluenszerek Pressman szeánszain
Az agymosott fiatal tartalomgyártók is beálltak a progresszív sorba.
Brüsszel, a zsarnokság fővárosa
Bravó! Belgiumban kirekesztéssel, rendőrsorfallal és tiltó végzéssel segítik a jogállam érvényesülését.
Ez a csodafegyver is be fog sülni
Magyar Péter a soron következő messiás, és az eddigiek is milyen jól beváltak!
Katasztrofális a háborús pszichózis
Június 9-én le kell váltani az összes fegyverpárti baloldali politikust.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Rákay Philip is megkapta idén a Vasvári-díjat
Zelenszkijjel tárgyalnak a NATO-s vezetők
Fekete gyásznap ez Magyarországnak: elhunyt Szalai Györgyi, az ország érdemes művésze
Ömlik az amerikai tőke Magyarországra, az ázsiai befektetések méretével vetekedő összeget hoznak az amerikai cégek
3 csillagjegy, akik igazán örülhetnek most karácsonykor – ha Te ezek közé tartozol, mesébe illő ünneped lesz!
Az Ozempic fogyasztó injekció ritka káros mellékhatását fedezhették fel
Ungár Klárától szabadulna az újpesti Gyurcsány-párti vezetés
A 10 legkedveltebb és legkeresettebb főétel a karácsonyi időszakban 2024-ben
Majdnem elszórakozta az előnyét, de elődöntős a Liverpool
Az osztrák kancellár belátta, hogy Orbán Viktornak igaza volt
Rejtély, Szoboszlai miért nem vállalta a felkérést, amit Szalah és Van Dijk igen
Mutatjuk, melyik országrészben havazhat szenteste
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBéke karácsonyra
Ki kellene mászni a lövészárkokból – legalább egy éjszakára.
Boris Johnson kifecsegte, amit amúgy is tudtunk
A Nyugat oroszellenes háborúját nem saját maga, hanem az őt helyettesítő ukránok segítségével vívja.
A romániai forradalom magyar hőse
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – Tőkés László következetes képviselője a határokon átívelő nemzetegyesítésnek is.
Elherdált bizalom
Magyarország érdeke, hogy az előre hozott választások után stabil német kormány alakuljon.