A brüsszeli rendkívüli EU-csúcsra kritikus pillanatban került sor. Felvetődik a kérdés, hogy egy elhúzódó háború árnyékában képes lesz-e az Európai Unió kimondatlanul is belátni, hogy megbukott a migrációs politikája? Képesek-e az Európai Tanácsot alkotó állam- és kormányfők szembesülni a gazdasági kihívások közepette a sokuknak igencsak fájó igazsággal, hogy Orbán Viktornak már megint igaza volt?
Ki kell mondanunk, az elmúlt időszakban megmérettetett az unió intézményrendszere és könnyűnek találtatott, hiszen sikertelen volt a migrációs válság kezelésében, a koronavírus-világjárványra való gyors reagálásban és a szankciók további erőltetésével sem a békéhez hozza közelebb a harcoló feleket, hanem a háború elodázásához járul hozzá, amiben naponta százak életüket vesztik, családok ezrei szakadnak szét, és emberi sorsok sokasága roppan meg, törik szét. A liberális és a konzervatív politikai viták törésvonala tisztán látszik, mégis ritkán esik szó a nyílt politikai vitákban sem ide, sem oda nem álló tagállamok szerepéről vagy szereptelenségéről, ami tartósan vezetett az identitás nélküli vagy azt elpusztítani szándékozó, sodródó, súlyát vesztett Európai Unióhoz. A magyar kormány, a miniszterelnök kezdettől fogva nyílt lapokkal játszik, azaz felvállaltan nem a migrációban látja Európa jövőjét, nem egy föderatív masszában, hanem az erős alkotmányos identitással rendelkező tagállamok európai víziójában hisz, a határok ellenőrzésében, valamint kiáll a Nyugat-Balkán irányába történő bővítés mellett.
