A Covidot követően kirobbant orosz–ukrán háború két szempontból is új világgazdasági helyzetet eredményezett. Egyrészt véget ért az olcsó energia kora, másrészről pedig az eddigi (jól működő) globalizációs modell megszűnt létezni. Az elmúlt harminc évben ismert modell lényege az volt, hogy a kereskedelmi kapcsolatok mellett a termelésre is – ezen belül az ellátási láncolat minden láncszemére – működött a globális optimalizáció. Ezen lehetőség megragadásával egyrészt bővült a nagy, zömében a legfejlettebb országokból származó multinacionális vállalatok globalizált tevékenységeinek köre. Másrészt a globalizációba intenzíven bekapcsolódott Kelet- és Közép-Európa volt szocialista országainak csoportja és az ezredfordulót követően pedig Ázsia betagozódása is egyre intenzívebbé vált. A globalizáció segítségével így a multicégeknek a legolcsóbb nyersanyagokra támaszkodó lehetőségek kihasználása mellett a fejlett munkakultúrájú, de egyúttal a nyugatinak töredékébe kerülő ázsiai munkaerő bekapcsolására is módja nyílt. Ám Kína megerősödésével és az ezzel párhuzamosan megjelenő egyesült államokbeli protekcionizmus „begerjedésével” a globalizáció eddig működő modellje megszűnt létezni. A pontot az i-re az orosz–ukrán háború tette föl, mely mögött is a gazdasági érdekek domináltak.
Mindezen történések alapjaiban kérdőjelezik meg az eddigi sikeres gazdasági felzárkózásunk működő modelljének folytathatóságát. Az Eurázsiai gazdasági érdekközösség (s az ebben játszott kulcsszerep) ma már a néhány évvel korábbi formájában nem működőképes, hiszen az integráció helyét egyre inkább a blokkosodás veszi át a politika területén, s ennek következményeként a gazdasági kapcsolatok terén is. Amíg a békekötés meg nem történik, s az orosz–európai gazdasági kapcsolatok nem konszolidálódnak, addig az energiában és nyersanyagokban gazdag volt szovjet tagköztársaságok országaival lehet intenzívebb együttműködést kialakítani. Ez a félfordulat már sikeresen megtörtént.
Ha bezáródik egy kapu, akkor új kaput kell találnunk annak a célnak az eléréséhez, melyet a rendszerváltásunk idején tűztünk ki magunk elé Magyarország gazdasági felzárkózásának biztosításához.
Hazánk gazdaságföldrajzi adottságai, nyersanyagszegénysége (legalábbis az ipari nyersanyagok és az energiahordozók terén) ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy az izoláció és az elzárkózás politikáját válasszuk. S persze ez már csak azért sem lehetséges, mert Magyarország nem egy Lengyelország méretű ország, illetve egy nyitott gazdaság – amilyen a miénk – nem tud rövid és középtávon zárt gazdasággá válni.
Milyen lehetőségünk van ilyen körülmények és adottságok között? Erre a kérdésre keressük a választ. Azt be kell látnunk, hogy az új, a helyzethez igazodó gazdaságstratégia nem egy tiszta modell lesz, hanem különböző eltérő irányú megoldások mixe, okos elegye. Manapság ugyanis minden átalakulóban van: nem csak az országok, de a vállalatok sem tudnak jelen helyzetben hosszabb távra tervezni. Ezért rugalmas, jó irányokba mutató lépésekre, lépéssorozatokra van szükség. Magyarországnak a beruházásokra és a versenyképességünk javítására kell leginkább fókuszálnia.
Ha drasztikusan megnő az energiaárak drágulása miatt a logisztikai költség, ha a háború vagy a protekcionista lépések miatt nem tudunk rugalmasan hozzájutni nyersanyagokhoz, félkész vagy késztermékekhez, akkor logikus lépés lehet több ágazat vagy termék esetében az önellátásra törekvő gazdaságpolitika térnyerése, hangsúlyosabb használata. Ennek jeleit már tapasztaljuk az oltóanyagok gyártásánál vagy a hazai hadiipar fejlesztéséért eddig megtett lépések esetében. Világosan ki kell jelölni azokat a területeket, ahol a politikai és gazdasági érdekeink azt mutatják, hogy nem szabad kiszolgáltatott helyzetbe hozni a hazai fogyasztókat, a lakosságot és azon cégeket, melyek eddig javarészt importra támaszkodtak. Jó példa erre az élelmiszeripar, ahol is sok esetben a nyersanyagot mi termeltük, majd exportot követően a feldolgozott terméket visszaimportáltuk.
Nem szabad azonban túlzásokba esnünk, hiszen csak akkor van az importhelyettesítésnek létjogosultsága, ha a hazai cégek belátható időn belül versenyképessé tehetők.
A kormány mindezt segítő szabályozó környezettel, az üzleti infrastruktúra kialakításával támogathatja. Ne feledjük, hogy a versenyképesség mellett az ellátásbiztonság szempontjai a korábbihoz képest jelentősen felértékelődtek, ezért indokolt lehet az átmeneti kormányzati szerepvállalás, melyre ráadásul az unió korábbi beavatkozásellenes hozzáállásának változása (mely eredetileg a Covid-helyzet miatt puhult fel) miatt mód is nyílt. Az élelmiszer mellett okkal felmerülhet még az építőipar alapanyagaiból való ellátásbiztonság fontossága is, de a gyógyszeripar, annak alapanyagai is idesorolhatók. Nagyon fontos terület az energiaellátás, ahol a korábban létesített nagy kapacitású gáztározóink most aranyat érnek. Megfontolandó, hogy emellett jobban támaszkodjunk a geotermikus energiakincsünkre – azért is, mert természeti adottságaink következtében a víz- és szélenergia-kapacitásunk rendkívül szegényes.
Ott, ahol pedig megvannak az exportképes lehetőségek, célzott és szisztematikusan megtett lépéseket kell tennünk a kapacitásbővítésre. Ilyen a növénytermesztés, ahol a vízmegtartás okos eszközeivel, az öntözési lehetőségek feltárásával és maximális kihasználásával, valamint a precíziós digitalizált megoldásokkal tudunk sokkal hatékonyabb működést elérni. Emellett gazdaságunk sebezhetősének szempontját is figyelembe kell venni.
Intenzív kommunikációra van szükség a kormányzat és a gazdaság szereplői között. Jelen helyzetben indokolt lehet a korábbi stratégiai partnerség modelljének (mely egy évtizede indult, majd fokozatosan háttérbe szorult, s a kormányzat és a jelentős fejlesztésekre, beruházásokra készülő multicégek partnerségi megállapodása volt) újragondolására, aktualizálására. Olyan „jó gyakorlatokat” kell találni, melyek biztosítják a kormányzat jólinformáltságát, rugalmas és adekvát döntéseit. Az ársapkák és különadók után egy új korszakot kell majd nyitni, amelyre időben fel kell készülni. A válságkezelés időszaka remélhetően még ebben az évben lezárulhat, s utána a fejlesztések és átalakítások következhetnek. Ennek hatékonysága pedig jelentős részben a megfelelő partnerségeken nyugszik majd.
Ezzel együtt el kellene hogy induljon egy szakmai párbeszéd a jövőben folytatott gazdaságstratégia irányáról, a megteendő lépésekről.
Egy ilyen nagy átalakulási hullámban megtett lépések ugyanis kulcsfontosságúak lehetnek. A várakozás biztos, hogy nem szerencsés, ugyanakkor az erőforrásaink korlátozottsága miatt megfontoltnak is kell lennünk. Különleges időket élünk. Ha nem a bőrünkre menne a játék, akkor jobban tudnánk élvezni ezt az intellektuálisan nagyon izgalmas helyzetet. De cselekvőképes kormánnyal és okos lépésekkel ezt a helyzetet nemcsak túlélhetjük, hanem a javunkra is fordíthatjuk.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Lehoczky Péter)
