Minderre tökéletes példa az, ahogyan a feloldatlan gyerekkori sérelmek megjelennek a filmben. Áron a mai napig mérges, amiért általános iskolában elverte egy osztálytársa, ráadásul a megszégyenítésébe a barátai sem avatkoztak közbe. Ezt másfél-két évtizeddel később fel is hánytorgatja nekik, mire a cimborái titokban egy kocsmában összehoznak egy találkozót az egykori bántalmazójával, hogy Áron végre elégtételt vehessen. Minderre – egy jelképes, lányos pofont leszámítva – nem kerül sor, az egykor a suli kemény legényének számító izmos és jóképű srácból ugyanis azóta egy elhízott, megkopaszodott, megkeseredett, kiábrándult, alkoholista földrajztanár lett, és ahogyan – Mészáros Máté sziporkázó alakításában – elmeséli, miként alakult a sorsa, Áron végül megsajnálja.
A szülőkkel kapcsolatos generációs szakadék szintén viccesen jelenik meg: a film egyik legemlékezetesebb momentuma az a rövid jelenet, amelyben Áront megdorgálja az apja azt követően, hogy rájött, mennyi pénzt vert el a fiú az utazásra, a kifakadásakor hangzik el az alkotás talán legtöbbször idézett mondata, hogy
Ebben a házban tejföl sincs, te meg repülőjegyeket vásárolsz!
Később az öreg megengedőbbé válik, sőt, már-már hippi mentalitást is felvesz, amikor az édesanya aggodalmaskodik a közelgő utazás miatt, azzal nyugtatja – sikertelenül – a feleségét, hogy végül is Rimbaud tizenhét évesen már „mindenfélét alkotott, ennyi idősen már koravénnek számított”, mire az anya ráförmed, hogy Rimbaud legalább verseket írt, Áron még az önéletrajzát sem készítette el egyedül. A zsörtölődő házaspárt játszó Takács Katalin és Kovács Zsolt alakítása olyannyira sziporkázó, hogy Reisz Gábor második rendezésében, a Rossz versekben is ők alakították a főszereplő szüleit.
A Woody Allen és Kevin Smith szellemiségét idéző – és utóbbival bátran egy lapon is említhető – forgatókönyv kifacsart szituációkon és dialógusokon beszél mások mellett a kivándorlás témájáról, a fiatalok apolitikus kiábrándultságáról, a kapitalizmus lélekölő világáról, de az olyan mindennapos kérdések is terítékre kerülnek, mint a párkeresési bénázások vagy az, hogy miért félünk a villamoson a jegyellenőrtől akkor is, ha van bérletünk.
A súlyosabb témákat is feloldja azonban a fanyar humor, a film a csapongó elbeszélésmódjával pedig egyfajta pikareszket alkot a tárgyalt generációról.
Reisz Gábor rendezése azonban nemcsak nemzedéki rajzként, hanem helytörténeti dokumentumként is megállja a helyét, ugyanis az utóbbi években a VII. kerület vezetése mindent megtett azért, hogy a bulinegyed elveszítse a báját, ennek következtében a számos jelenet helyszínéül szolgáló romkocsmák egy része mára bezárt, vagy a klasszikus szellemiségét elveszítve átalakult.
Nem tökéletes film a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, az utolsó harmadában indokolatlanul lelassul a tempója, a kissé erőtlen lezárása nélkülözi a katarzist, illetve – bár nyilvánvalóan ízlés kérdése –, de a hangvétele olykor túlságosan szentimentális. Ugyanakkor a fésületlensége rendkívül szerethetővé teszi, Reisz Gábor szabad szemmel nem látható költségvetésből, baráti szívességek segítségével, gerillamódszerektől sem visszariadva forgatta le, ez a lelkesedés és elhivatottság pedig minden jelenetből árad.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!