idezojelek

Az ős Kaján

Mottó: „Mint a világirodalom minden végzetesen nagy költeményét, ezt is le lehet írni kigúnyolással, Így írtok ti-sen, de ez csak nagyságukat és a végső bevehetetlenségüket bizonyítja. Ady Endrének több ilyen roppant bruttó regisztertonnás verse úszik a világóceánon. Igaz, legtöbbjüket csak a magyar lélek kikötőiben fogadják – fogadták – díszlövéssel. Közülük a legméltóságosabb Az ős Kaján. Mert ez csatahajó. Két kapitánya van, ami képtelenség, de mégis így van […]”. (Csurka István)

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined

Igen. Ott áll Ady Az ős Kaján fedélzetén. Ott állnak, ketten. Ő és a démonja.

A rakodásnak vége.

A hajó gyomrában ott van már minden.

Ős Kaján bíbor palástja naftalinban – arra már nincsen szükség, már elveszett a régi tudás, hogy honnan valók vagyunk, szent kelet vesztett varázsa már csak manír, Párizsból nem látszik semmi szent keletből, ó, Párizs a nagy illúzió, a Nyugat nagy illúziója, ott születik kompország tévedése és hazugsága, s abszintban oldott Chopin-mazúrban úszik az önsajnálat.

Ott van már a hajón a Hortobágy poétája, az önsajnálat egyik démonja, ki a honi dudva és muhar között nem nőhet azzá, mivé nőhetne.

Ilyesféle önsajnálatokból, önbecsapásokból, önfelmentésekből van a legtöbb ős Kaján fedélzetén.

Ady megtagadott már mindent, amit meg lehet tagadni.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtagadta osztályát, a vidék-Magyarország, kert-Magyarország évezredes megtartóját, a kis- és középnemességet, honnan érkezett, s osztályárulóként vetette bele magát a szabadkőművesség ürességébe, hogy majd egyikén az egyre ritkuló világos pillanatoknak vallomást tegyen a Korroboriban.

S hiába álmodta önmagát az „asztag-város” lakójává, hiába siratta a „semmit, a másét”, megtagadta a vidék-Magyarország, kert-Magyarország másik évezredes megtartóját, a parasztságot is, hogy elhálja legperverzebb, legvisszataszítóbb nászát is, a kommunizmussal.

S persze megtagadta Tiszát, a „vén geszti bolondot”, majd udvarias levélben kért tőle pénzt, hogy mehessen Párizsba.

Moral insanity volt? Az volt. A „kicifrált köd-jövendő” utasa, Don Quijotéja, rossz borokba fojtott fantasztája.

De ott van a hajón a haza, s a megfellebbezhetetlen hazaszeretet is. Ezt mindig megvallja, az egyre ritkuló világos pillanatokban, ő, a föl-földobott kő, ő, ki „Mindig elvágyik s nem menekülhet, / Magyar vágyakkal, melyek elülnek / S fölhorgadnak megint.”

S ott a hajó fedélzetén a múlt, a megtagadott megtagadhatatlan, ott a Krisztus-kereszt az erdőn…

„Két nyakas, magyar kálvinista,

Miként az Idő, úgy röpültünk,

Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,

Egymás mellett dalolva ültünk

S miként az Idő, úgy röpültünk.”

Ez a megtagadott megtagadhatatlan. S a megtagadás megbosszulja magát, s démonokat szül.

S aztán nem marad más, csak az állandó harc a démonokkal.

Egyikük a disznófejű Nagyúr.

„Ezer este múlt ezer estre,

A vérem hull, hull, egyre hull,

Messziről hívnak, szólongatnak

És mi csak csatázunk vadul:

Én s a disznófejű Nagyúr.”

S mi végre? Csak a semmiért. Hiszen valójában senki más nem szólongat Téged, te szegény szerencsétlen, csak a megtagadott múltat, hited, osztályod, világod, mit odadobtál egy illúzióért, a semmiért, s most lám, nyikorog a talicska rozzant kereke, úgy tolnak fel téged a csucsai restiből a Goga kastélyba, nem vagy magadnál, elittad mindened, a lelked s a szellemed, s közben mindvégig sajnáltad magad, mert gyenge ember voltál, semmi ember voltál, mert zseni voltál, magyar voltál, s „mit ér az ember, ha magyar?”

Ó, többet, mint te értél, többet, mint te gondoltad.

De ritkultak a tiszta pillanatok, s állandósult a harc a démonokkal.

Így harcoltál ős Kajánnal is...

„Uram, kelj mással viadalra,

Nekem az öröm nem öröm,

Fejfájás a mámor s a hírnév.

Cudar álmokban elkopott

A büszke oroszlán-köröm.”

Már késő.

Késő már, Ady úr. Ott állsz, vérbajod dicstelen fokán, s kirontasz minden nap, de nem azért, hogy hősi harcban meghalj, hanem azért, hogy valahogyan mégis életben maradj. Hadakozol, s elpusztítod önmagad. Mily’ szánalmas ez, Ady úr, s mennyi csoda kell, hogy majd a halál halhatatlanságot faragjon belőle.

„Én rossz zsakettben bóbiskálok,

Az ős Kaján vállán bibor.

Feszület, két gyertya, komorság.

Nagy torna ez, bús, végtelen

S az asztalon ömlik a bor.”

Igen. Ez is ott van a hajón. Örök kép, önképünk, a ló is te vagy Ady úr, Tornyai János Bús magyar sorsán, te vagy, aki

„Száll Keletről tovább Nyugatra,

Új, pogány tornákra szalad

S én feszülettel, tört pohárral,

Hült testtel, dermedt-vidoran” elnyúsz „az asztal alatt.”

Te vagy minden, minek nem is kellene lennie, s mégis te vagy a minden. Az egyik minden. A nagy magyar hajó kapitánya. S én megvetlek, s örökké szeretlek téged.

„Két kapitánya van, ami képtelenség, de mégis így van s most felszállt rá egy fiatal tengerésztiszt, s mindjárt magas beosztást is kapott. Azonnal első tiszt lett. Bayer Zsolt.” (Csurka István)

Talán ezért.

Borítókép: Ady Endre (Fotó: Wikipédia) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Kékcédulás választás újratöltve

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Majom és rács

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Az ellenzék egyre szélsőségesebb

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

A globális elit akarja a háborút

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.