A magyar film napját 2018-óta ünnepeljük meg április 30-án, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla által rendezett A táncz című alkotást. Nagyon nehéz dolgom volt, amikor ki kellett választanom, hogy melyik magyar filmmel köszöntsem ezt a jeles napot, hiszen annyira gazdag a magyar filmművészet, hogy bizony komoly fejtörést okozott a választás. De végül az egyik legjobb magyar mozi mellett döntöttem, a Régi idők focija című klasszikusról gyűjtöttem össze önöknek a nagyközönség előtt talán kevésbé ismert érdekességet és gondolatot.
Idén ötvenéves Minarik Ede története
A Sándor Pál által rendezett, időtálló, zseniális filmet pont ötven éve, 1973-ban mutatták be. A mozi operatőre pedig az idén márciusban nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ragályi Elemér, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr volt. A mozi Mándi Iván A Pálya szélén című műve alapján készült. A film 1924-ben játszódik Budapesten. A főhős Minarik Ede (Garas Dezső), az egyszerű munkástelepi mosodás, akinek a futball a szerelme. Legfőbb célja, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére másodosztályban tengődő csapatát, a Csabagyöngyét feljuttassa az első osztályba. A történet tulajdonképpen erről a küzdelemről szól. A kisember küzdelméről és arról, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehet az álmainkat feladni.

Új stílus született, a beszélő némafilm
Nagyon fontos Minarik találkozása a cserépkalapos nővel (Temessy Hédi), ebben a jelenetben a két szereplő elmeséli monológszerűen a kapcsolódásukat a vágyuk tárgyához. Minarik a futball, a cserépkalapos nő pedig a mozi iránt érez nosztalgiát, tulajdonképpen a mozi és a foci egyfajta menekülés a keserű valóság elől. A mozi és a labdarúgás a két legtöbb embert megmozgató, legtöbb embert érdeklő szórakozás, ilyen téren valóban egyfajta menekülési út a kilátástalan jelenből. Sándor Pál filmje egyszerre hódolat a foci és a mozi iránt. A Régi idők focija tulajdonképpen egy beszélő némafilm. A kor némafilmjeinek számos eleme megjelenik benne, a karakterek külső tulajdonságainak a hangsúlyozása, az élénk mimika, a nagyon széles gesztusok, illetve a szöveges inzertek. Sándor Pál nagyon jó érzékkel használta fel a szintén a korra jellemző burleszkelemeket is. A kisember komikus esetlenségét, a forgóajtós vagy a tortaevős jelenetben vagy a felgyorsított képeket és a szintén a kor némafilmjeit idéző aláfestő zenét. Gyerekkoromban, amikor először láttam a filmet, engem például ezek a jelenetek fogtak meg a legjobban. Ezen a ponton emlékezzünk meg Tamási Zdenkóról, aki a film ikonikus zenéjét komponálta, ezek a zenei betétek ugyanis nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a film visszarepítse a nézőket a 20-as évek Budapestjére.