A magyar film napját 2018-óta ünnepeljük meg április 30-án, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla által rendezett A táncz című alkotást. Nagyon nehéz dolgom volt, amikor ki kellett választanom, hogy melyik magyar filmmel köszöntsem ezt a jeles napot, hiszen annyira gazdag a magyar filmművészet, hogy bizony komoly fejtörést okozott a választás. De végül az egyik legjobb magyar mozi mellett döntöttem, a Régi idők focija című klasszikusról gyűjtöttem össze önöknek a nagyközönség előtt talán kevésbé ismert érdekességet és gondolatot.

Idén ötvenéves Minarik Ede története

A Sándor Pál által rendezett, időtálló, zseniális filmet pont ötven éve, 1973-ban mutatták be. A mozi operatőre pedig az idén márciusban nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ragályi Elemér, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr volt. A mozi Mándi Iván A Pálya szélén című műve alapján készült. A film 1924-ben játszódik Budapesten. A főhős Minarik Ede (Garas Dezső), az egyszerű munkástelepi mosodás, akinek a futball a szerelme. Legfőbb célja, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére másodosztályban tengődő csapatát, a Csabagyöngyét feljuttassa az első osztályba. A történet tulajdonképpen erről a küzdelemről szól. A kisember küzdelméről és arról, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehet az álmainkat feladni.

Új stílus született, a beszélő némafilm

Nagyon fontos Minarik találkozása a cserépkalapos nővel (Temessy Hédi), ebben a jelenetben a két szereplő elmeséli monológszerűen a kapcsolódásukat a vágyuk tárgyához. Minarik a futball, a cserépkalapos nő pedig a mozi iránt érez nosztalgiát, tulajdonképpen a mozi és a foci egyfajta menekülés a keserű valóság elől. A mozi és a labdarúgás a két legtöbb embert megmozgató, legtöbb embert érdeklő szórakozás, ilyen téren valóban egyfajta menekülési út a kilátástalan jelenből. Sándor Pál filmje egyszerre hódolat a foci és a mozi iránt. A Régi idők focija tulajdonképpen egy beszélő némafilm. A kor némafilmjeinek számos eleme megjelenik benne, a karakterek külső tulajdonságainak a hangsúlyozása, az élénk mimika, a nagyon széles gesztusok, illetve a szöveges inzertek. Sándor Pál nagyon jó érzékkel használta fel a szintén a korra jellemző burleszkelemeket is. A kisember komikus esetlenségét, a forgóajtós vagy a tortaevős jelenetben vagy a felgyorsított képeket és a szintén a kor némafilmjeit idéző aláfestő zenét. Gyerekkoromban, amikor először láttam a filmet, engem például ezek a jelenetek fogtak meg a legjobban. Ezen a ponton emlékezzünk meg Tamási Zdenkóról, aki a film ikonikus zenéjét komponálta, ezek a zenei betétek ugyanis nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a film visszarepítse a nézőket a 20-as évek Budapestjére.

Beszédes helyszínek az Alexander Cirkusztól a Bodográf-moziig

A történet egy vérbeli szatíra, de a mondanivalója jócskán túlmutat ezen a státusán, ugyanis tökéletes korrajzot vázol fel a társadalmi problémákról. A labdarúgás a szegény néprétegek sportja volt, így a filmbeli Csabagyöngye tagjai is mind szegény sorban élő emberek. Nagyszerű a film elején az a rész, amikor Minarik összeszedi a csapat tagjait, mindenkit máshonnan kell elhoznia edzésre. Kelement, a középhátvédet egy közfürdőből, Orbánt, a jobbhátvédet egy szakadt bérházból, a jobb és bal fedezet Nagy fivéreket egy szegények számára fenntartott szállásról, Huttingert egy kuplerájból és Miatoff balhátvédet pedig egy vándorcirkuszból kell összegyűjtenie. 

A helyszínek is beszédesek, jól látszik az egyik jelenetben, hogy a cirkusz neve, ahol Miatoff erőművészként dolgozik, Alexander. Ez egy geg, egy utalás a rendező nevére. A kupleráj pedig, ahonnan Huttingert verbuválja Minarik, valójában nem más, mint Óbuda egyik építészeti büszkesége, az egykori selyemgombolyító. Érdekesség, hogy a hely pár év múlva Makk Károly filmjében, az Egy erkölcsös éjszakában szintén nyilvánosházként jelenik meg. A copf stílusú épület a kerület textiliparának emlékét őrzi, manapság rendezvényházként funkcionál és látogatható, amint azt a Magyar Nemzeten olvasható Itt forgott című korábbi nagy sikerű sorozatból megtudtuk. A mecénás Kerényi úr (Major Tamás) híres mozija, a Bodográf egy létező filmszínház volt a körúton, ahova a történet írója, Mándy Iván előszeretettel járt. A filmben Minarik látomásaként a válogatottmérkőzés visszaidézéséhez pedig a ma is létező BKV Előre pályát használták a készítők.

Azok a fránya játékosügynökök

A filmben felmerül a labdarúgás korabeli problémája, a profizmus és az amatőrizmus. Abban az időben vezették be ugyanis a profizmust a labdarúgásban, tehát már főállásúakká váltak a focisták. A csapat legjobb játékosa Vallai, a kapus, aki szinte az egyetlen játékos volt, aki valóban tudott focizni, így került a játékosügynökök, Tokics és Brüll, és általuk Turner Pipi (Márkus László) hálójába, mert Minarik Ede még a villamosjegyeit sem tudja finanszírozni.

Garas Dezső jutalomjátéka

A film színészi alakításai káprázatosak. Márkus László, Major Tamás, Esztergályos Cecília, Temessy Hédi, a Kövesit, az örök tartalékot megformáló Kern András, de még az egyik végrehajtót alakító, Körmendi János hangján megszólaló Verebes István is zseniálisan játszik a filmben. Garas Dezső pedig Minarik Ede, a mosodás szerepében egész egyszerűen káprázatos. Nem véletlenül lett az egyik legikonikusabb szerepe. Csodálatosan hozza a szegény, jó szándékú, az álmait soha el nem engedő kisember figuráját. Ráadásul szinte fürdőzik ebben a miliőben, a burleszkbetétekben is elegáns és hiteles, egy rövid jelenet erejéig még Charlie Chaplin bőrébe is belebújik. Érdekesség, hogy Sándor Pál maga is szerepel egy kis cameo szerepben, a kocsmai jelenetben tűnik fel mint az egyik vendég.

A rendező sajátos világa, játék a színekkel

Sándor Pál vonzódása a bohócokhoz tetten érhető számos filmjében. Az 1967-es Bohóc a falon című filmje után, az 1968-as Szeressétek Ódor Emíliát!-ban is megjelenik a bohóc motívum. A Régi idők focijában pedig a már korábban említett Alexander cirkuszban Miatoffnak egy szomorú bohóc integet. A kor, az egyedülálló némafilmes, burleszkes megjelenítés talán megkívánta volna, hogy a film fekete-fehérben készüljön el. De Ragályi Elemér nagyszerűen oldotta meg ezt a felmerülő problémát. Úgy fényképezte a filmet, hogy a képek kaptak egy halványabb, mattabb megjelenítést, ezzel érzékeltetve a kopottas, szegényes környezetet. Azonban a Minarik Ede álmát megjelenítő jelenetsorban, a válogatottmeccs és majd a mosodás égberepülése már élesebb, színesebb tónust kap. Közben pedig, hogy ebben a kulcsfontosságú jelentben a Himnusz szól, egészen zseniális megoldás.

A történet lezárása: a remény tovább él

A film vége is remek dramaturgiával készült. A pályaudvaron várják a párizsi olimpián leszerepelt válogatottat a dühös emberek, majd a rendőrség feloszlatja a tüntető tömeget, amelyben feltűnik Tokics, Brüll és még Kerényi úr is. Majd miután minden lecsendesedik, egy tipikusan burleszkbe illő jelenetben Minarik leül a peron szegélyére, elővesz egy hatalmas zsíros kenyeret és elkezdi enni. Nemsokára mellé ül az fiatal, tehetséges srác, akit minden áron meg akart korábban szerezni a Csabagyöngyének, és megosztja vele a kenyerét. Ez a zárójelenet arról szól, hogy történjen bármi, a remény tovább él, mert bizony, kell egy csapat. 

A Régi idők focija időtálló, kortalan film. Ráadásul idén lesz ötven éve, hogy bemutatták, így az évforduló kapcsán külön is megérdemelte, hogy foglalkozzunk vele, de azt hiszem, ezzel a mozival köszönteni a magyar film napját több mint helyénvaló, hiszen a magyar filmművészet egyedi alkotása, egy igazi kincs.

A cikk megírásakor támaszkodtam számos szakirodalom mellett, Zeidler Miklós történésznek a Bécsi Magyar Történeti Intézet podcastjében elhangzott előadására.

Borítókép: Minarik Ede mosodás, elszántan a jövőbe tekint (Fotó: Filmarchívum)

A szerző a Magyar Nemzet Aktuális rovatának vezetője