Mi történt Európával? A nyugati fele az Egyesült Államok szövetségesévé, vagy mondjuk inkább úgy, hűséges szolgájává vált. Lekopírozta az istenített amerikai fejlődést. Félreértés ne essék, távol áll tőlem az Amerika-ellenesség: voltak nagyszerű figuráik, mint például Ronald Reagan. Ezzel együtt sajnos Európa megtanulta, hogyan kell jó vazallusnak lenni. Elveszítettük gazdasági vezető szerepünket. Jól látható volt ez a szerepvesztés a Covid-világjárvány idején és jól látható most is, az orosz–ukrán háború alatt. Úgy gondoltuk, rosszul, hogy kevés forrással rendelkezünk, és ezért más kontinensektől kell függnünk. Mindezek tetejébe politikusaink úgy döntöttek, nem törődnek országaikkal, és vajmi kevés érdeklődést mutatnak nemzeti jólétünk iránt. Eladták magukat a legtöbbet kínálónak.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök például rögtön a megválasztása után szaladt találkozni Soros György fiával, Alex Sorossal. Hasonlóképpen Ursula Von der Leyent sem érdekli Európa, és a legtöbb EP-képviselőt sem. Az Európai Parlament a bürokraták kiképzőtábora lett, ahol példátlan módon globalista politikusok gyakorlatoznak. A sok-sok piszokról pedig a média gondosan eltereli a figyelmet. Az Oroszország elleni szankciók egyértelműen mutatják, hogy sok európai politikus nem törődik saját polgárai jólétével. Úgy döntöttek, mindenért többet fogunk fizetni. Megkérdeztek erről minket? Egy frászt.

A háború előtt Európa átlagosan napi 154 ezer hordó gázolajat és repülőgép-üzemanyagot importált Indiából. Ez napi kétszázezer hordóra emelkedett, miután az Európai Unió február 5-től megtiltotta az orosz olajtermékek behozatalát. Ezt úgy kell ám érteni, kedves olvasó, hogy ugyanazt az orosz nyersanyagot vesszük, csak most Indiából. És jóval többet. Hol van ebben a logika? A szankciók más gazdaságok javát szolgálják. Az amerikaiak húzzák a legtöbb hasznot, mivel a cseppfolyósított földgázt harminc százalékkal magasabb áron exportálják, mint a csővezetéken szállított gázt. Ja, és a fegyveriparról ne is beszéljünk. Csak halkan mondom, ez utóbbi iparág finanszírozta a demokrata kampányt 2020-ban.

Európa és az euró tovább gyengül. Az infláció nem egyszerűen az áruk árának növekedését jelenti, hanem a valuta leértékelődését is. Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin találkozóján úgy döntöttek: támogatják a kínai jüan használatát Oroszország és Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országai között. Orbán Viktor ugyanakkor azon kevés politikai vezetők egyike Európában, aki nem engedett a nemzetközi nyomásnak, és megtette, amit szükségesnek tart a magyarság érdekeinek védelmében.

Franciaország elnöke a fején találta a szöget, amikor azt mondta a kínai vezetővel folytatott legutóbbi találkozóján: „­Miért mennénk mások tempójában? Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mik a saját érdekeink.” Emmanuel Macron nem a kedvencem, egy újabb globalista, de el kell ismernem bátorságát, hogy önálló európai menetrendet állított fel, és próbál kibújni az amerikai vazallus szerepből. Nagyra értékelem továbbá az Ukrajna és Oroszország közötti béketerv elérése érdekében tett erőfeszítéseit, ahol Kína és az Egyesült Államok, ha utóbbi végre úgy kívánná, fontos szereplők lesznek.

A háború tarthatatlan helyzetbe hozta Európát. Azt ígérték nekünk, hogy a szankciók ellehetetlenítik majd a hadigépezetet, de nem tették, csak tovább szegényítették az európaiakat. Az ukránok számára is a békeszerződés a legjobb megoldás, hiszen az ártatlan állampolgárok semmiért nem okolhatók.

Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok békén hagyja Európát! Ahogyan azt Trump elnök felismerte. Elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége háborúra buzdító plakátokkal szórta meg Budapest közterületeit. Ha Magyarország úgy döntött, hogy ennek a háborúnak a kimenetelére a legjobb megoldás a diplomáciai békejavaslat, akkor azt a nagykövetségnek tiszteletben kell tartania. Mit képzel az Egyesült Államok, hogy beleavatkozik más országok belügyei­be? David Pressman jobban tenné, ha saját országa ügyeivel foglalkozna, ahelyett, hogy egy másik ország belpolitikáját próbálja befolyásolni.

A Nyugat, különösen Nyugat-Európa másik nagy problémája, hogy mi lesz egy olyan társadalommal, amelyik nem törődik azzal, hogy mi történik a politikában, amelyből hiányoznak az igazi értékek, amely a boldogság helyett a pillanatnyi örömöt keresi, ahol a bölcsességgel szemben a tudatlanságot részesítik előnyben, ahol az anyagiakat többre értékelik, mint a közösséget, és ahol nincs jelentősége a családalapításnak? Bukni fog, de hatalmasat. Trump világosan fogalmazott Tucker Carlsonnak adott interjújában: „Mi a legnagyobb probléma? Kína? Talán Oroszország? Vagy Észak-Korea? Dehogyis. A probléma belülről fakad. Beteg, radikális emberek fakasztják.”

Itt az ideje, hogy Európa a saját útját járja. El kell szakadnia az Egyesült Államoktól, hogy újra szuverén lehessen. De ezt csak akkor várhatjuk, ha a nemzeti érdeket képviselő politikusokat választunk és mi magunk is a nemzeti utat fogjuk követni.

A szerző spanyol politológus, a Filosofía Política projekt alapítója

Borítókép: illusztráció (Fotó: AFP/John Thys)